Folytatódik a Sárkányok háza kibeszélő

Ismét meghívást kaptam az Alföld TV-n futó Stáblista című műsorba, ahol a Sárkányok házáról beszélgettünk, ezúttal már a teljes második évad ismeretében. Mivel időközben végigolvastam George R. R. Martin Tűz & vér című könyvét, amin a sorozat alapul, igyekeztem még többet hozzátenni, mint legutóbb, még a könyv olvasása előtt. Úgy érzem, ez sikerült is, és az ismerős helyszínnek és beszélgetőtársaknak köszönhetően is jobban el tudtam lazulni, mint a júliusi első felvételen. Aki kíváncsi a végeredményre, itt megtekintheti.

Stáblista

Két héttel ezelőtt izgalmas meghívást kaptam: az Alföld TV-n futó Stáblista című talk show-ban a Sárkányok háza került terítékre, és a műsorvezető arra kért, legyek én az egyik vendég, aki kifejti a véleményét róla. Meglepetésként ért a dolog, hiszen eleve ritkán szerepelek a médiában, és azzal a néhány alkalommal a saját regényeimről vagy kutatásomról kellett beszélnem. Ezúttal viszont merőben más volt a téma, és első kérdésként az merült fel bennem, hogy miért pont rám esett a választás. A műsorvezető, Hutóczki-Orosz Éva nem váratott sokáig a válasszal: a műsor koncepciója az, hogy a két vendég közül az egyik a filmes világból érkezik, míg a másik azon kívülről (volt már szociológus, pszichológus, képregényszakértő). Ezúttal egy fantasyval mélyebben is foglalkozó kollégája javasolt engem, amit már önmagában is megtisztelőnek éreztem.

Maga a beszélgetés az Apolló Moziban zajlott le, kellemes és kötetlen körülmények között. Igyekeztem releváns dolgokat hozzáfűzni, bár George R. R. Martin könyvét, a Tűz & vért csak pár nappal korábban kezdtem el olvasni, mivel gyanítottam, hogy a talk showban szóba kerül majd. Az anyag péntek este került adásba az Alföld TV-n, de a Youtube-ra is felkerült, így akit érdekel, itt megnézheti.

Érdekes élmény volt kívülről nézni magam, és megfigyelni, hogy pótcselekvésként szinte folyamatosan az arcomon babráltam. Ez azért elárulta, hogy zavarban voltam, még ha akkor nem is igazán éreztem úgy. Ezek után kíváncsian várom a következő, szeptemberi beszélgetést, ahol szintén a Sárkányok háza 2. évada lesz a téma, de már annak lezárása után. Addigra mindenképp végigolvasom a könyvet is, ami szintén belopta magát a szívembe.

Kellemes szilvesztert és boldog új évet mindenkinek!

Remélem, mindenkinek jól telt a karácsony! Nálunk ez a két ünnep közötti időszak mindig mozgalmas: nincs suli, de vannak gyerekek, vendégek, sok játék és evés. :) Jan. 8-áig az egyetemet is bezárták, így a munka még jó ideig szóba sem jöhet. Ti hogyan várjátok az új évet? Én nem szoktam újévi fogadalmakat kötni (biztosra vehetitek, hogy 2023-ban is ugyanolyan lusta leszek, mint amilyen az idén voltam), de ha valakinek van kedve leírni az övét, az tegye meg kommentben. :)

Nemsokára jelentkezem! Boldog új évet mindenkinek!

Visszatértem!

 

Újra köszöntök mindenkit! Lehet, hogy a több mint másfél év kihagyás után a legtöbben azt hittétek, hogy ez a blog már az enyészeté lesz, de megint itt vagyok. :) Jó kérdés persze, hogy miért nem jelentkeztem ilyen sok ideig. Valójában időről időre felmerült bennem, hogy írni kellene már egy bejegyzést ide, de mindig csak halogattam a dolgot, és akadtak sürgősebb feladatok, amikkel valamilyen határidőre végeznem kellett. Így szegény blog parlagon hevert, bár a tudományos publikációk listája azért szerencsére gyarapodott. :)

A másik ok, amiért nehezen vettem rá magam a bejegyzésírásra, az, amire gondoltok: nem igazán haladtam a regénnyel. Itt is igaz, hogy sokszor kerülök olyan helyzetbe, amikor több hónapra félre kell tennem az írást, és ilyenkor nagyon nehezen sikerül visszarázódnom. Az eredeti tervem szerint mostanra nemcsak ezt, de már a következő kéziratomat is le kellett volna adnom, de egyelőre nem sokat léptem előre. Azért mindenkit megnyugtatnék, hogy nem felejtettem el, és nem is kukáztam a projektet. Előbb-utóbb megírom mindenképpen. (Tudjátok, van az a mondás, hogy ha egy férfi megígéri, hogy elvégez egy munkát, akkor azt meg is fogja csinálni. Teljesen felesleges évente emlékeztetni rá.)

Addig is arra gondoltam, hogy időnként jelentkezem majd itt a blogon, és kisebb dózisokban beszámolok mindarról, amivel tavaly február óta adós maradtam. (Nem kell megijedni, annyira sok minden azért nem történt velem.) Remélem, mindenkinek jól telik az év vége, és várjátok már az ünnepeket. Nemsokára újból jelentkezem, addig is kellemes decembert mindenkinek!

Egy kis visszatekintés 2020-ra

Nem mindig írok évértékelő bejegyzést, de egy olyan rendhagyó év esetében, mint amilyen a 2020-as, ez elég indokoltnak tűnik, még ha nincs is különösebben sok értékelnivaló. Az internet tanúsága szerint az idén kevesen haladtak olyan jól a dolgaikkal, mint ahogy eltervezték, és ez rám is igaz, a fikciós és a tudományos fronton egyaránt. Idén nem jött ki új írásom: a gabós antológiába ezúttal nem sikerült bekerülnöm, a korábban elfogadott novelláim megjelenése pedig csúszik (ebben mondjuk nincs semmi meglepő, figyelembe véve a jelenlegi bizonytalan helyzetet). Tudományos cikkem is csak olyan jelent meg, amiben a negyedik szerző vagyok, de még két ehhez hasonló társszerzős kézirat van leadva, januárban pedig végre mehet az elsőszerzős is. :)

Az új típusú koronavírussal eddig szerencsére nem kerültünk közelebbi kapcsolatba, leszámítva, hogy a fiúk iskolájában több tanár elkapta, így két hétre be is zárták. Féltünk is, amikor Bengi belázasodott: a teszt előtt még a tejet és a lisztet is felcipeltük a garázsból, gondolván, hogy ha jön a karantén, akkor oda sem mehetünk le. :) De semmi ilyesmi nem történt, szerencsére minden tesztje negatív lett. A legnehezebb talán az, hogy a nagyszülőkkel is minimálisra kell visszaszorítanunk a találkozást.

A regény átdolgozásának sem ültem még neki komolyabban, csak az ötleteket gyűjtöttem hozzá, és jegyzeteket írtam. Ha elment a cikk, akkor végre sor kerül erre is. Be kell vallanom, hogy az idő nagy részében csak lustálkodtam itthon a home office-ban, és persze sok időt töltöttem a családdal – az előbbin mindenképp változtatok 2021-ben, az utóbbin viszont nem fogok. Ez persze nem újévi fogadalom (a fogadkozás nem az én műfajom), de a jövő évem előreláthatólag aktívabb lesz, mint az idei, és itt a blogon is többet találkozhattok majd a bejegyzéseimmel.

És ti hogyan éltétek meg ezt az évet? Lesz újévi fogadalmatok? Mindig olyan nagy itt a csönd, szóval akinek van kedve, az nyugodtan írjon kommentet a bejegyzéshez, vagy facebookos megjegyzést – én örülnék neki. :) Boldog új évet mindenkinek!

Egy kis szellemvadászat Halloweenra: Phasmophobia

Bár ez alapvetően nem egy film- vagy játékajánlós blog, néha mégis teszek egy-egy kivételt, ha valamivel kapcsolatban nem tudom magamban tartani a lelkesedésemet (gondolván, hogy úgyis belefér abba a vegyes koktélba, amit tálalni szoktam itt a blogon). Így teszek most is, mert találtam egy játékot, ami annyira be tudott vonni, mint már évek óta semmi más.

Szeptember elején figyeltem fel a Phasmophobiára: egyből felvettem a kívánságlistámra, amikor promózni kezdték a Steamen, hogy nemsokára megjelenik early accessben. Később egy időre elfeledkeztem róla, és csak pár héttel a megjelenés után olvastam, hogy micsoda hype van körülötte. Gyorsan ki is próbáltam, és azóta sem tudok leakadni róla. :)

Nem vagyok igazán elfogulatlan bíráló, hiszen a Parajelenségek az egyik kedvenc horrorfilmem, de úgy tudom elképzelni, hogy ha a valóságban is léteznének kísértetek, akkor szellemvadásznak lenni valami olyasmi munka lenne, mint ebben a játékban: bizonyítékokat kell gyűjtenünk, ami néha könnyen megy, néha nem olyan könnyen, olykor pedig nem találunk szinte semmit, egészen addig, amíg késő nem lesz, és a szellem elszántan vadászni nem kezd ránk. Két dologban különbözik a Phasmophobia a hasonló horrorjátékoktól:

1. Nincs igazi fegyverünk a kísértet ellen. Akadnak trükkök, amivel össze tudjuk zavarni, vagy csökkenteni annak valószínűségét, hogy vadászni fog ránk, de nem tudunk végleg megszabadulni tőle: "csak" annyi a feladatunk, hogy a bizonyítékainkat átadjuk egy szellemirtó csapatnak. (Who you gonna call?) Ez nagyon jól megágyaz a feszültségnek a játékban.

2. Minden küldetés egy újabb, véletlenszerűen generált szellemet jelent, ami nem csak a típusára vonatkozik. A kopogó szellem gyakrabban dobál tárgyakat, nyit ki ajtókat vagy kapcsolgatja a villanyt, de csak ez alapján nem találhatjuk ki, hogy erről a típusról van szó, hiszen lehet szó akár egy szokatlanul aktív fantomról vagy bármi másról is. És a szellem minden jellemzője ilyen: ha nem tudunk konkrét bizonyítékokat szerezni (ami gyakran előfordul), akkor csak gyanújelek maradnak, amik egyik vagy másik irányba terelik a gondolkodásunkat. Egyes szellemek szeretnek folyton riogatni minket a legkülönbözőbb módokon, de lehetetlen rávenni őket, hogy vadászni kezdjenek, míg mások meglapulnak, nem vagy alig adnak jelt magukról, és hirtelen, orvul elkapnak. Vannak, akik őrült tempóban nyomogatják a tévét vagy a rádiót, míg mások inkább tárgyakat hajigálnak, vagy folyton megjelennek előttünk.

A játék hangulata akkor működik a legjobban, ha barátokkal játsszuk, lehetőleg 4 fős csapatban. A rádió időnként bugokat produkál, de a Discord megoldja a problémát. A beszélgetés, a bizonyítékok megosztása egymással, a közös menekülés mind olyan élmény, amire sokáig emlékezni fogunk. Ha minden jól megy, ma este is ezt fogjuk játszani Évivel és két barátunkkal, szóval jó szívvel ajánlom bárkinek, aki egy kicsit is kedveli (vagy épp gyűlöli) a szellemeket. :) Boldog Halloweent mindenkinek!

A nyár utolsó napja

Ez az idő is eljött: nyakunkon az ősz, és még nem tudni, milyen ősz lesz. Attól nem tartok, ha esetleg online oktatás következik az egyetemen (régebben írtam erről egy bejegyzést), de attól igen, hogy az általános iskolákat is bezárják. Bengi most kezdi az első osztályt, és Évivel átgondoltuk, mit tudnánk tenni, ha hirtelen olyan helyzet állna elő, hogy az otthoni munka közben Bálinttal a harmadikos anyagot kellene tanulni, Bengivel a betűket (és azok helyes külalakját!), Emmát pedig valahogyan lefoglalni, hogy ne unatkozzon, mert annak általában a lakás, és/vagy mi látjuk kárát. :) Hát... szerintem nagyjából mindenki el tudja képzelni. :) Azt sem tudni, a sógiklub működhet-e, vagy meg tudjuk-e tartani a tavaszról elhalasztott országos bajnokságot. Én mindenesetre bizakodó vagyok, mert bár emelkedik az esetszám, a mortalitás csökkenni látszik, és a mostani helyzet azért lényegesen különbözik a tavaszitól, hiszen szükség esetén tudjuk hasznosítani a korábbi tapasztalatokat. Nemsokára meglátjuk.

Az írás terén egyelőre nem sok újdonsággal tudok szolgálni: haladok a szakcikkekkel, még egy, vagy legfeljebb két hét, és végzek, aztán a regény átírása következik. Sokszor arra terelődnek a gondolataim, gyűjtöm az ötleteket, és várom már, hogy megint elkezdhessem vele a munkát. :)

Mindenkinek zökkenőmentes heteket kívánok az iskolakezdéshez, vagy csak úgy általában az őszhöz. Reméljük, most nem üt be a krach. :)

Home office

Amikor (2012 óta először) törölték a tokiói tavaszi kurzust, így elmaradt a japán utam, azt hittem, ennél jobban nem fog érinteni a SARS-CoV-2 terjedése. Talán nemcsak én, de sokan mások is úgy érezhették a hírek olvasásakor, hogy karantén, kijárási korlátozás, bolti rohamok és hasonlók csak más országokban fordulhatnak elő, a mi unalmas kis hazánkban nemigen. Mekkorát fordult azóta a világ! Elég sokat gondolkodtam, írjak-e egy ilyen bejegyzést; nem tudom, szükség van-e rá, mivel amúgy is ilyenek lepik el az internetet. Mégis úgy gondoltam, röviden lejegyzem ide a saját gondolataimat a témával kapcsolatban. Ha más haszna nem is lesz, később érdekes lehet újraolvasni.

Bár az órákat jó ideje távoktatásban tartjuk, egészen a múlt hét végéig még bejártam dolgozni. Csak most, a kijárási korlátozás elrendelése után döntöttem úgy (sok más munkatársammal együtt), hogy ha nem muszáj, inkább nem mászkálok, és az én munkámhoz nagyrészt nem muszáj. Érdekes érzés itthon ülni a home office-ban; a neten olvasom, hogy sokakat frusztrál ez a helyzet, terjed a depresszió. Én ennek pont az ellenkezőjét tapasztalom magamon: jó érzés folyamatosan látni a gyerekeket, játszani velük, együtt tanulni Bálinttal (szerencsére Évi és én egymást közt be tudjuk osztani az ilyen feladatokat), filmet készíteni a családról (mivel Évi most óvónőként "távoktatásban" tart tornát), és igen, órákat tartani sem rossz ilyen módon.

Hogy szokatlan, az persze tény. Ha nincs ez a helyzet, akkor valószínűleg még jó ideig (vagy talán soha) nem kerültem volna ilyen közeli ismeretségbe a Zoom és a WebEx programokkal. Elég vicces dolog az órák előtti névsorolvasás helyett mikrofonpróbát tartani ("Mindenki jól hall? XY kapcsolja ki a mikrofonját, mert kétszer hallom magam!"), és nem minden bevált módszerem működik úgy, ahogyan eddig. A legtöbb témához megvoltak már a bejáratott vázlataim, amiket saját kézzel szoktam felrajzolni a táblára, mert úgy érzem, jól kiegészítik az előadásokon bemutatott diasorokat. Modern technika ide vagy oda, ezeket képtelen vagyok egérrel reprodukálni egy virtuális "táblán". (Na jó, inkább arról van szó, hogy a vizuális ábrázolás sosem volt erős oldalam, de tollal a kezemben még tudtam valami olyat alkotni, ami éppen megütötte az átláthatósághoz szükséges minimális szintet, míg egérrel pont annyival vagyok ügyetlenebb, hogy ezt már nem tudom teljesíteni.) Így nemcsak a szemináriumokon, hanem a tutoringokon is főleg a Powerpointra támaszkodom, bőséges szóbeli magyarázattal kísérve a diákat. Az eddigi visszajelzések alapján sikerülni szokott követhető órákat tartanom, de folyamatosan gondolkodom rajta, miken tudnék változtatni, hogyan lehetne fejleszteni azon, ahogy leadom az anyagot. Valahogyan érzékelem a rejtett lehetőségeket, csak még nem igazán tudok élni velük. Az biztos, hogy egészen másképp kell dolgoznom, mint eddig, de az újdonság varázsa még nem múlt el számomra, és kifejezetten jól hat rám, miután tizenhárom évig oktattam majdnem mindig ugyanazt, majdnem mindig ugyanúgy.

A munka mellett többet olvasok, és több időm van videojátékokra is (hmm, a Witcher 3 tényleg zseniális játék). A fikcióírást most szándékosan kerülöm addig, amíg nem kapok végleges választ a kiadótól a Caladus csillagára. Ha minden jól megy, ebben az időszakban egy picit el tudok távolodni a kézirattól, így ha (amikor) megint javítanom kell rajta, frissebb szemmel tudom majd megtenni.

A home office nyilván nem fenékig tejfel, és tény, hogy szinte mindenkinek (nekem is) kiesnek bizonyos bevételek, fenyeget a közelgő gazdasági válság. Tényleg akadnak, akik megbetegedtek, vagy elveszítették a munkájukat, de a többiek számára szerintem nem annyira vészes a helyzet, mint amennyire (a facebookos kommentek alapján) az emberek hajlamosak túlreagálni. Végül is túléltük a 2008-as válságot is, nem igaz? Én úgy látom, ha az ember meglátja a home office szépségét, akkor olyan tapasztalatokkal gazdagodhat, amikre az eddigi, szokásos mederben csordogáló élet nemigen adott lehetőséget. Kívánom, hogy a blog minden olvasója pozitív szemlélettel tudja átvészelni a mostani, különös időszakot, és hogy mindannyian hasznos dolgokat tanuljunk belőle.

Mindekinek kellemes ünnepeket!

Kedves mindenki! Nemsokára jelentkezem hírekkel meg egy kis évértékelővel. Majd figyeljétek a blogot! :) Addig is kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak!

Családunk legújabb tagja, Emma Léna

Gondoltam, röviden itt is beszámolok az örömhírről: a családunk újabb taggal bővült! :) Buglyó Emma Léna tegnap született majdnem négy kilósan, császármetszéssel (mivel jól elüldögélt anya hasában, nem volt kedve fejjel előre fordulni). Nagyon vártuk már, a bátyjai alaposan körbeugrálták, és egyenként rácsodálkoztak, hogy az orra, füle, ujja, lába milyen aprócska. (Bálint meg is jegyezte, hogy neki is keres majd gesztenyét, mivel magának és Benginek már talált.) Ha minden jól megy, holnap vagy csütörtökön Évi hazajöhet vele a kórházból, és együtt lesz a család.

Még egy kérdés maradt függőben: esténként vajon mennyire hagy majd minket aludni, ill. az én esetemben írni? :) Remélem a legjobbakat, az mindenesetre biztató jel, hogy eddig mindig könnyen megnyugodott, valahányszor csak felvettem a karomba.

Költözésről és bogarakról

Az előző bejegyzésben említettem, hogy hamarosan új lakásba költözünk (nem túl messze, pár utcával arrébb). Azóta mindez annyit változott, hogy – ahogy az lenni szokott – az új lakás még nincs kész, a régit viszont már el kellett hagynunk. Így tehát egyelőre apukámhoz költöztünk, ahol egyetemistaként laktam utoljára. Nincs is semmi gond, jól érezzük magunkat, leszámítva egy apróságot: úgy tűnik, velünk együtt néhány hívatlan vendég is érkezett.

Lehet, hogy valaki már ennyiből is kitalálta: ágyi poloskákról beszélek. Előttünk nem voltak itt, és a régi lakásunkban se találkoztunk velük, így nem igazán tudjuk, honnan jöhettek. (A költöztető kocsit már kizártuk, esetleg a sok helyről összeszedett dobozok jöhetnek szóba, amiket a költözéshez használtunk.) Hívtunk rovarirtót, amivel sikeresen elértük, hogy az egyik szobát nem tudjuk használni, olyan vegyszerszagú, a poloskák pedig átköltöztek egy másikba. :) Jelenleg futurisztikus gőzpisztollyal védekezünk, de már gondolkodom rajta, hogy hangyafarmot nevelek, állítólag ők megeszik az ilyen bogarakat. Kicsit olvasgattam a poloskák természetes ellenségeiről, és kiderült, hogy némelyiknek olyan neve van, mintha egy Marvel-képregény lapjairól kelt volna életre. Őrá gondolok, és hozzáteszem, ha ágyi poloska lennék, nekem is tele lenne tőle a gatyám:

Ha! This looks like a job for the Masked Bed Bug Hunter!

Persze azért távol áll tőlem, hogy ilyesmit eresszek be a lakásba, már csak azért sem, mert egy jó novellaötletet köszönhetek a poloskáinknak. Mindenesetre amíg a megoldáson gondolkozom, adnék egy tippet mindenkinek, aki esetleg még nem tudja, mivel lepjen meg minket karácsonyra:

Miért újult ki a Csillagok háborúja mániám? :)

A címben szereplő kérdésre első megközelítésben egyszerűnek tűnik a válasz: hát a Zsivány Egyes bemutatója miatt. :) A hétvégén (a születésnapomon) megnéztük, és be kell vallanom, hogy teljesen lenyűgözött: végre egy film, ami sok szempontból visszatér a klasszikus trilógia hangulatához. Nem a nézővel való összekacsintásra gondolok – abból szerencsére kevesebb volt, mint Az ébredő Erőben –, sokkal inkább arra, hogy a hangsúly nem a fénykardokon és az Erőhasználaton van, hanem a karaktereken és a harcukon a Birodalom ellen. Nagy dózist kaphatunk az újabb filmekben méltatlanul háttérbe szorult űrcsatákból és lépegetőkből, valamint minden korábbinál jobban érzékelhetjük, hogy milyen elnyomást gyakorol a Birodalom az általa uralt bolygók felett.

De amellett, hogy igencsak elkényeztet minket a Disney – hiszen évente jönnek ki új Csillagok háborúja filmek –, azt hiszem, van egy másik oka is, amiért mostanában megint kezd annyira előbújni belőlem a rajongó, mint amikor középiskolás koromban még mi játszottuk le a Halálcsillag terveinek ellopását az asztali Star Wars RPG-kampányunkban. :) Persze-persze, a második gyerekkoromat élem, mondhatná bárki, de az a helyzet, hogy utoljára 1983 előtt lehetett valódi folytatást várni egy Csillagok háborúja mozitól – erre már csak az idősebb rajongók emlékezhetnek. Az előzménytrilógia rendben volt ugyan (sokakkal ellentétben én nem utáltam), de nyilván tudtuk, hogy nagyjából hová fut ki az egész. Már nem emlékszem, hogy a könyvekből, vagy pontosan honnan származott, mindenesetre közismert információ volt, hogy Darth Vader valamilyen lávába esett, amikor először küzdött meg Obi-Wannal, és ezért van szüksége a páncélra. Említés szintjén a klón háborúk is szerepeltek a régi kánonban, bár én valamiért mindig úgy képzeltem, hogy a Köztársaság harcolt a klónok ellen. Most viszont egy teljesen új történetet követhetünk a moziban, és amíg a VII. (majd később a VIII.) epizód folytatására várunk, addig kapunk egy-egy előzményfilmet is, hogy ne feledkezzünk meg a sorozatról. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem panaszkodom. :)

Kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok mindenkinek, és aki esetleg még nem látta a Zsivány Egyest, annak jó szívvel tudom ajánlani egy kis kikapcsolódásképp a karácsonyi szünetre. :)

Gondolatok a sci-firől az Assassin's Creed kapcsán

Sokan valószínűleg már a cím láttán ráncolják a szemöldöküket: sci-fi egyáltalán az Assassin's Creed? Ezt mondják meg a kritikusok, de az biztos, hogy sci-fi háttérvilágra épül. A film mozis bemutatója egyre közeledik, ennek apropóján én is előszedtem az egyik régi játékomat, de nem sokáig tartott ki a lelkesedésem. Mindig is felemás volt a viszonyom az Assassin's Creeddel: egyrészt lenyűgöznek a történelmi helyszínek, és időnként jó csavarok vannak a sztoriban, másrészt viszont játékként nézve akadnak bosszantó hibái (pl., bár általában szeretem a lopakodási mechanikát egy játékban, itt ez nagyrészt feleslegesnek tűnik, hiszen akár több tucat ránk rontó katona is könnyedén levágható a támadás és a kontra gombok nyomogatásával). A legnagyobb gondom persze a sci-fi háttérrel van, és ez összefügg azzal, amit arra a kérdésre szoktam felelni: kutató létemre miért nem olvasok sci-fit fantasy helyett?

Először is szeretném leszögezni: alapvetően semmi bajom a sci-fivel. A keményvonalas, "hard" sci-fi, ahol nagyon fontos a tudományos megalapozottság (arra gondolok, amit pl. Arthur C. Clarke, Asimov, Lem neve fémjelez), gyakran a tudományos hátteret vagy a filozófiát a történet elé helyezi, ezért alapvetően nem nekem találták ki, bár egy-két klasszikust olvastam már, és nem mondanám, hogy nem tetszett. A spektrum másik oldalán ott a "soft" sci-fi, ahol a szerző szándékosan nem a tudományt helyezi előtérbe, és ha olykor mégis ingoványos terepre téved, akkor minél gyorsabban, szűkszavúbban intézi el a dolgot (és jól teszi).

Mostanában viszont, mivel a tudományos publikációk könnyen elérhetők az interneten, és a közönség igénye is megnőtt a tájékozódásra, már nem lehet annyival megteremteni a tudományosság illúzióját, hogy a szerző benyögi, hogy DNS, mint egy Marvel-képregényben. Ezzel kapcsolatban viszont új nehézségek jelentkeznek, hisz bárki könnyen utánanézhet, hogy pl. milyen kalapokat viseltek Párizsban az 1830-as években, vagy mi a kínai írás alapelve, de azt, hogy hogyan lehet vírusvektor segítségével DNS-t bevinni egy sejtbe, megfelelő előképzettség nélkül nem fogja megérteni, még akkor sem, ha esetleg megpróbál alaposan utánaolvasni (lásd pl. Inferno, de nem akarom kipécézni szegény Dan Brownt, sok más írót is említhetnék). Ez az a jelenség, amiért mindig óvatosan közelítek a kortárs sci-fihez, és hát igen, ebből született ez a kissé "rant" jellegű bejegyzés is. Az Assassin's Creed pontosan ebbe a vonalba illeszkedik az alapötletével, miszerint a DNS-ből olvassák ki a felmenők emlékeit. (Azért még reménykedem benne, hogy a filmben ennek "magyarázatát" nem tolják majd túlságosan előtérbe a készítők.)

Ha ugyanis klasszikus soft sci-firől lenne szó, valószínűleg nem kötnék bele ebbe az emlékolvasás-dologba. Ha megfelelően elkenik a magyarázatokat, akkor az ember bele sem gondol annyira, hogy zavarni kezdje az egész. De az Assassin's Creed nem ezt teszi. Itt promoterekkel, transzkripciós faktorokkal és DNS-polimerázokkal találkozunk a szereplők dialógusaiban, újra és újra. Egy dolog, ha valaki nem figyelt oda biológiaórán, és nem tudja, mire való a DNS, vagy hogyan módosulhat. Ez szerintem még nem olyan nagy gond, a sci-fi írók többsége nem tudja. Az viszont a legtöbb ember számára különösebb tanulmányi háttér nélkül is világos, hogy az utód az ivarsejtekből, a petesejtből és a hímivarsejtből jön létre, azok DNS-ét kapja meg.

Szóval tegyük fel, csak egy pillanatra, hogy a képtelen alapkoncepció igaz, és a DNS nukleotidsorrendje valóban képes emlékeket tárolni. Ha tehát ki lehet olvasni az elődünktől örökölt DNS-ből az emlékeit, akkor elődünk élete során az emlékeknek az ivarsejtvonal DNS-ébe kellett beíródniuk. Bárkitől is származik ez az ötlet, az vagy úgy gondolja, hogy egy adott sejtünkben bekövetkezett genetikai változás mágikus úton átterjed a szervezet összes többi sejtjére, vagy úgy, hogy az emlékeink eltárolásával nem az agysejtjeink, hanem az ivarsejtjeink foglalkoznak. Lehet, hogy szó szerint vette, amikor azt mondták valakiről, hogy nem a fejével gondolkodik, hanem a… Szóval értitek. :)

Egy sorozat, ami beszippant és nem ereszt, és egy fura felismerés

Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy a Facebook fizetett reklámjai nem igazán lopták be magukat a szívembe. De néha azért előfordul, hogy belenézek valamelyikbe, és így szúrt szemet nemrég...

Akinek ismerős a fenti betűtípus, az már tudja, hogy a Stranger Things című sorozatról beszélek. (Egyébként ezt a generátort használtam hozzá.) Érdekesnek tűnt az alapkoncepció: miért készítene valaki olyan horrort, ami nemcsak, hogy a nyolcvanas években játszódik, de minden szempontból úgy is néz ki, mintha akkor forgatták volna? Ezt mindenképp látnom kellett, és nem bántam meg. :) Azok kedvéért, akik még nem ismerik: a részek tele vannak Stephen King, Spielberg, D&D és Csillagok háborúja-utalásokkal (meg egy csomó egyébbel, biztos, hogy a felét se szúrtam ki), de senki se gondoljon valami csöpögős nosztalgiakoktélra. Igaz, hogy a rengeteg utalásnak és kisebb-nagyobb főhajtásnak köszönhetően harmincasként újra gyereknek éreztem magam, mégsem ezért szegezett a képernyő elé a sorozat, hanem a klassz ötletek és a nagyszerűen megformált szereplők miatt. De ez nem egy kritikai blog, így nem fogok bővebben írni róla: aki még nem látta, nézze meg! :)

Ésszerű (na jó, "észszerű") módon felmerült bennem, hogy ha a sorozatot jegyző Duffer testvérek letettek az asztalra valamit, ami ennyire lenyűgözött, akkor biztos a többi alkotásukat is élvezni fogom. Meglepetésemre azonban nem sokat találtam tőlük: egy egész estés filmet Hidden címmel, néhány sorozatrészt a Wayward Pines-ból, valamint pár önálló rövidfilmet. Végül a Hiddent néztük meg Évivel, ami egyrészt nagyon jó film (megérdemelt volna egy mozis bemutatót), másrészt viszont eléggé mellbe vágott: az alapötlete teljesen ugyanaz, mint az Új Galaxisban megjelent novellámé, az "Üvöltő világ"-é, ráadásul abban is hasonlít, hogy az egyik főszereplő egy kislány. Miután megemésztettem a dolgot, két következtetést vontam le magamban:

1. Biztos lesznek, akik plágiummal fognak vádolni. Ez nem túl jó.

2. Úgy tűnik, van valami közös a Duffer testvérek gondolkodásában és az enyémben. Ez viszont jó.

Szóval túltettem magam az ügyön, és kíváncsian várom a következő filmjüket, különösen a Stranger Things második évadát. :)

De akkor mit is dolgozom?

Előfordult már, hogy feltették nekem a kérdést (többször pedig én tettem fel magamnak), hogy mi is vagyok tulajdonképpen. Genetikus? Orvos? Tanár? Író? Fordító? Esetleg tolmács? Sokszor én sem tudom eldönteni: a dolog jó oldala, hogy egy kicsit mindegyik, a rossz pedig az, hogy egyik sem igazán. Mielőtt valaki arra a következtetésre jutna, hogy a munkahelyemen azt szoktam csinálni, ami a képen látszik, gyorsan leszögezem: ez nem az én laborom, a képen látható mikroszkópot sose használtam, a laptop sem az enyém, csak az eredmény, ami a monitoron látszik.

Ez egy beállított interjú volt a szabad nukleinsavakról szóló anyaghoz, ami hamarosan adásba kerül majd az M1-en, de megnézhető ezen a linken is. A vágás néhol furcsa mondatokat eredményezett, de szerintem a lényeg jól megérthető belőle. Egy picit talán bepillantást enged abba, hogy mivel is foglalkozunk a tanszéken, még akkor is, ha nem a szabadon keringő, hanem a daganatos sejtekből izolált DNS vizsgálatát szoktuk elvégezni.

Ami pedig a másik "munkámat", a regényírást illeti, ha minden jól megy, hamarosan azzal kapcsolatban is megosztok majd híreket. :) Addig is kellemes nyarat kívánok a blog minden olvasójának!

Ünnepi tervek

Hát, újra véget ért az oktatási időszak, és lassan az év is. Így karácsony előestéjén visszatekintve azt mondhatom, elégedett vagyok az idei évemmel: no, nem azért, mert annyira remekül haladtam az új regényemmel, hanem mert sok régi adósságomat törlesztettem, és végre előreléptem a munkahelyen is. A téli szünet is más lesz, mint eddig bármikor, és ennek két oka van: az egyik, hogy bár a húgom már 2013-ban Svédországba költözött a családjával, most először lesz alkalmam meglátogatni. Kihasználjuk az újonnan induló Debrecen-Malmö járatot: kíváncsi vagyok a debreceni reptérre, arra meg főleg, hogy Bálintnak és Bencének hogy tetszik majd a repülés. :)

A másik, amit régi Csillagok háborúja-rajongóként természetesen nem mulaszthatok el, az az új film, Az ébredő Erő megnézése. Kicsit tartok is tőle, mert elég vegyes kritikákat olvastam, ill. hallottam róla, de inkább a pozitívoknak szeretnék hinni. :) Szerintem mire észbe kapok, már vége is lesz az évnek, aztán jövőre újra indul a munka, és ha minden jól megy, a következő évértékeléskor már újabb lezárt regényről számolhatok majd be. De ne szaladjunk ennyire előre: élvezzük ki a téli szünetet. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok a blog minden olvasójának!

A tudományos világban (is) megéri udvariasnak lenni

Megint egy olyan bejegyzéssel jelentkezem, ami a témáját tekintve sehogyan sem kapcsolódik a többihez, de ezen már valószínűleg senki sem fog nagyon megdöbbenni. :) Ma reggel kellemes meglepetés várt az e-mail postafiókomban: életemben először felkértek rá, hogy elbíráljam egy tudományos közlemény kéziratát, mégpedig egy 1,6 impakt faktoros nemzetközi onkológiai folyóirat számára.

A cikk szerzői azt vizsgálják, milyen szerepe lehet az érhálózat átrendeződésének a bőrdaganatok képződésében; nem kifejezetten genetikai téma, de mivel a saját területem kapcsán foglalkoztam már a daganatok ereződési sajátosságaival, úgy döntöttem, igent mondok a felkérésre. (Mielőtt bárki megijedne, ez nem hátráltatja az Oni megjelenését, hiszen csak annyit kell tennem, hogy elolvasom a cikk kéziratát, irodalmazok egy kicsit, majd írok egy rövid véleményt.)

Az egészben talán az a legérdekesebb, ahogyan elkezdődött a történet. Pár hónappal ezelőtt én magam küldtem egy kéziratot a fenti folyóirat szerkesztőségébe az akut myeloid leukemiában végzett munkánkról. Azt a cikket azonban ki sem adták bírálóknak: szinte azonnal jött az üzenet a főszerkesztőtől, hogy nem vállalják a publikálását.

Ilyenkor az a szokásos eljárás, hogy az ember annyiban hagyja a dolgot, és beküldi a cikket egy másik folyóiratnak; én viszont kíváncsi voltam az elutasítás okára. Írtam egy udvarias, de nem nyálasan alázatos levelet a főszerkesztőnek, aki nagy meglepetésemre válaszolt: úgy érezte, túl messzemenő következtetéseket vontunk le aránylag kis számú betegmintára alapozva. Megköszöntem a hasznos észrevételt (tényleg hasznos volt, ez alapján dolgoztuk át a cikket), majd elköszöntem tőle, és azóta eszembe se jutott ez a folyóirat, egészen a mai napig. A főnököm, Biró professzor úr szerint valószínűleg annak köszönhetem a bírálói felkérést, hogy akkor sikerült pozitív benyomást hagynom magam után. Ki tudja; az viszont biztos, hogy nagyon örülök a lehetőségnek, és igyekszem a legjobb tudásom szerint véleményezni a kéziratot. :)

Bálint első kézirata

Bálint nemrég múlt kétéves, de már az apukája nyomdokaiba lépett: ma délután komoly arccal összehozta az első művét a laptopon. Gondoltam, feltöltöm ide:

Z7z7é99ool,,,,,l,,,,,.,.lkpopokopépppüüöüüóüüóüüóüóéüopüöo9ioöüööoöioii9oiioopüü9piö8ölkplokmoloöjuuiikkkkjmkdred5r5rtt6óoöjiipkolkppüüüöli9677zu89uighz1111111111111111111100000000000000000iöjo6dbhhloöoöooooooy

Y

yú

Talán még korai lenne a publikációs lehetőségeken gondolkodni; félek, hogy szétszednék a kritikák. Mindenesetre jobban örülök neki, ha saját művet alkot, mint ha az enyémbe pötyög bele, ahogy mostanában a szokásává vált. :)

Jövevény a családban

Ahogy a magamról írt profilszöveg változása is mutatja, tegnap megszületett a második fiunk, Bence. Ha minden jól megy, aug. 20-a után már együtt lesz itthon a család. Nagyon örülünk a kis jövevény érkezésének, és közben reménykedünk, hogy éjszakánként jól alszik majd; mindenesetre biztató jelnek tartom, hogy a klinikán, a születése után egyből megnyugodott, amikor a karomba vettem.

A szülés során egyébként nem történt semmi rendkívüli: reggel bementünk, és délután 2-re meg is érkezett a baba. Évi nagyszerűen viselte a fájdalmat, eléggé ironikus módon inkább én szenvedtem: a front miatt egészen kora estig tartó, durva fejfájás tört rám, amilyet már hónapok óta nem éreztem. A nővérek rendre rá is kérdeztek a szülés közben, hogy mitől vagyok ilyen sápadt, és hiába magyaráztam a dolgot, a szemükből azt lehetett kiolvasni: "na tessék, orvos létére nem bírja a vért".

Aki esetleg szeretne képeket nézegetni Bencéről, Facebookon hamarosan megteheti. Ám előre felhívom mindenki figyelmét, hogy magán viseli a jellemző családi jegyeket: bátyjához és apukájához hasonlóan ő is nagyfejű. :)