2018. április 30., hétfő

Sorok mögött: Kalandozások zsánerek között

Ha valaki nem szépirodalommal foglalkozik, hanem úgymond "ponyva-" vagy zsáneríró, akkor rögtön felmerül a kérdés, hogy milyen zsánerekben próbálta ki magát, és mi az, amit igazán a magáénak érez, vagy épp szívből utál. Érdekes téma ez, hiszen nyilván teljesen más eszköztárat igényel pl. egy horror megírása egy románchoz képest, és egy fantasy-történetben is máshol lehetnek a hangsúlyok, mint egy sci-fiben. A mostani "Sorok mögött" bejegyzésben az ezzel kapcsolatos preferenciáinkról fogunk mesélni. Nem igazán tartozik a témához, de régi vesszőparipám, hogy a zsáner nem műfaj, hiszen a műfaj pl. a regény vagy a novella lenne, ahogy annak idején irodalomórán tanultuk. Ez a téves szóhasználat annyira elterjedt, hogy még a zsánerszerzők Wikipédia-oldalán is a "Jellemző műfaj(ok)" fül alatt található meg azon zsánerek listája, amelyekben az adott szerző alkot. Na jó, a nyelvtannáci-üzemmód ezennel kikapcsolva, térjünk a lényegre!

Annak idején, amikor elkezdtem írni az Onit, a lehető legtermészetesebb dolognak tűnt, hogy a YA-fantasyvel tegyek próbát, hiszen mondhatni, hogy még én is ezt a korosztályt erősítettem, ráadásul masszív fantasy-fogyasztó voltam (az első regényem némileg kalandosra sikerült háttértörténetéről már írtam ebben a bejegyzésben). Pár fejezet után hosszú időre félretettem a sztorit, de könnyen fel tudtam venni a fonalat, amikor komolyabban nekiültem az első résznek – ennek jövőre lesz tíz éve. Mivel azonban lélekben csak keveset változtam tíz év alatt (a rossznyelvek szerint harminc alatt se sokat), a mai napig közel érzem magamhoz a YA zsánerét: szeretek fiatal szereplőkkel, pörgős, lényegre törő jelenetekkel, sok humorral operálni, és nem nagyon kell azon gondolkodnom, hogy mi fér bele egy fiataloknak szóló írásba, mivel – az én esetemben – ami igazán belülről jön, az általában belefér. Jelenleg a Caladus csillagán, egy másik fantasy-regényen dolgozom (igen, még mindig), és a narrációs technikám itt is hasonló, noha a főszereplőm valamivel idősebb, és olyan problémák is foglalkoztatják, amelyek nemigen fordulnak meg egy tizenéves fejében. Biztos nem lesz egyszerű a korosztályos besorolása... hmm, bárcsak már itt tartanánk.

A fantasy mellett a horror a másik olyan zsáner, amellyel igazán jó, már-már meghitt viszonyban vagyok (oké, ez kicsit furán hangzik, tudom). Már egyetem alatt is írtam misztikus horrornovellákat, aztán egy ideig kevesebbet foglalkoztam a zsánerrel, mígnem az Oni egyik kritikusa lényegében arra kért, YA-fantasy helyett írjak inkább felnőtteknek szóló horrort. Próbálkozásaim egy része megtalálható a neten (pl. a "Képhiba" című novellám ebben az e-kötetben), másokat sikerült nyomtatásban közölni (egy szösszenet pl. Spanyolországban jelenik meg hamarosan, a "Todo el mundo en un libro" című kötetben), összességében azonban elmondható, hogy ezen a területen sem könnyű a publikálás, mivel nem a lovecrafti irányvonalat képviselem, amely az utóbbi időben keresettebbnek tűnik. (De úgy láttam, most épp fut egy pályázat modern horrorra, meglátom, össze tudok-e hozni rá valamit.)

Genetikusként talán kissé meglepő, hogy sci-fit írok a legritkábban – ennek fő oka, hogy kevesebbet is olvasok. Párszor azért megpróbálkoztam vele; egyszer volt egy klassz elképzelésem a jövőről, amit megírtam egy novellában, aztán megkaptam az írótáborban, hogy ugyanezt az ötletet már sokan feldolgozták, lényegében lerágott csont. :) Újabb tanulság arra vonatkozóan, hogy az ember olyan zsánerben írjon, amiben olvasóként otthonosan mozog.

Szerintem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy románcot még soha nem írtam, és ez alighanem így is marad. Az Oni második és harmadik részében akad egy-egy romantikusabb jelenet; ezekkel eléggé megküzdöttem, és a szöveg végleges változatában alaposan meg is húztuk őket, mivel pár mondat, amit eredetileg odakanyarítottam, a szerkesztőm szerint "nyálregényeket idéz". :) Hát, ezzel legalább most nincs gondom, mivel a Caladusban nincsen romantikus szál.

Mindent egybevetve szerintem nem okoztam különösebb meglepetést azoknak, akik átfutották a publikációs listámat, de nem biztos, hogy ez a többiekkel is így lesz – ki tudja, milyen próbálkozások lapulnak az íróasztalfiókokban? Én mindenesetre kíváncsian várom a többi bejegyzést.