2013. augusztus 11., vasárnap

Hogyan (ne) adassuk ki a regényünket?

Már régóta tervezem, hogy megírom a saját tapasztalataimat a hazai regénykiadással kapcsolatban. A neten több helyen is találunk jó írásokat a témában, ennek ellenére számos meglepetés ért, amikor megpróbáltam az olvasottakat átültetni a gyakorlatba. Arra gondoltam, hogy ha a blog olvasói közt akad olyan, aki maga is próbálkozik az írással, akkor esetleg hasznát láthatja egy ilyen bejegyzésnek.

Ezzel a problémával az ember akkor szembesül, amikor befejezi a regénye kéziratát. Ilyenkor át kell gondolnunk, mely kiadóknak küldjük el az anyagot, milyen formában (nyomtatott vagy e-mail), ill. mire figyeljünk oda a beküldésnél. Manapság hol máshol is tájékozódna az ember, mint az interneten – itt azonban a már említett jó cikkek mellett rengeteg félinformációt és sajnos hazugságot is találunk. (Javarészt ez utóbbiak késztettek arra, hogy megírjam ezt a bejegyzést.) Sokan ugyanis azt állítják, hogy a valódi kiadók nem foglalkoznak mással, csak protekciósokkal vagy "celebekkel", aki pedig egyik kategóriába sem tartozik, annak nem marad más, mint keresni egy olyan kiadót, aki pénzért bármit kiad. Az efféle rémhíreknek nem szabad bedőlnünk. (Két magyarázatot tudok elképzelni arra, hogy miért terjeszt valaki ilyesmit: vagy a tájékozatlanságából eredően, vagy azért, mert ezzel ápolgatja a sértett hiúságát, miután minden kéziratát visszautasították a kiadók.) Tény, hogy nehéz eljutni a kiadásig, mert a húsz évvel ezelőtti helyzethez képest manapság nagyon kevesen olvasnak, és a kiadók számára komoly anyagi kockázatot jelent egy új szerző felvállalása. Ha azonban sikerül egy elfogadható kéziratot prezentálnunk, akkor előbb-utóbb valamelyik kiadó nagy valószínűséggel fel fog vállalni minket akkor is, ha nincs ismerősünk a könyves szakmában, és a kutya sem hallott rólunk eddig (ezt sok más példa mellett én magam is tanúsítom).

Persze nehéz kérdés, hogy milyen kézirat az "elfogadható". A legtöbb forrás szerint a kiadók a kapott kéziratok kb. 1 százalékát fogadják el kiadásra (erre hasonló adatot találtam hazai és külföldi portálokon egyaránt). Ahhoz, hogy be tudjunk kerülni ebbe az 1 százalékba, meg kell ütnünk egy bizonyos szintet mind nyelvileg, mind tartalmilag, és bizony, nem kevés szerencsére is szükség van (hiszen el kell találnunk a kéziratunkat olvasó lektor ízlését). Ezért nem szabad korán feladnunk, és az a legjobb, ha egyszerre több helyen is házalunk, persze csak az után, hogy a kiszemelt kiadók honlapján ellenőriztük a profiljukat, valamint tájékozódtunk, hogy jelenleg fogadnak-e kéziratot, és ha igen, milyen formában várják azt és a szinopszist. Egyesek csak postai úton fogadnak kéziratot, mások e-mailben is, esetleg csak e-mailben. Egyes kiadók 1-2 oldalnyi szinopszist kérnek, mások 1 oldalnál húzzák meg a határt. (Ha ezekkel kapcsolatban nincs információ a honlapjukon, legjobb, ha e-mailt küldünk vagy telefonálunk. Néhányszor kellemetlenül éreztem magam emiatt, hiszen ez a módszer rámenősnek tűnik, de azzal nyugtattam magam, hogy mindenki magára vessen, aki közérdekű információkat nem tesz közzé a honlapján. :)

A beküldött kéziratunk legyen Word dokumentum (Times New Roman, 12-es betűméret, sorkizárt), és ne legyenek benne fölösleges sallangok (színek, aláhúzások stb.). Amikor csak szóba kerül a könyvkiadás, többen mondják (és írják a neten), hogy bajban vannak a szinopszissal. Ahogy fent leírtam, némelyik kiadó 2 oldalas változatot is elfogad, de ha csak 1 oldalt írunk, azzal nem lőhetünk mellé. Ez még nem maga a kézirat, és főleg nem fülszöveg, így itt ne csillogtassuk írástechnikai tudásunkat, és ne akarjuk homályos utalásokkal, kérdő mondatokkal felcsigázni a lektor érdeklődését. Írjunk le mindent, a csattanót is, ami csak a legvégén derül ki, mégpedig egyszerű, tárgyilagos stílusban.

Egy másik lehetőség a regénypályázat. Általában évente több ilyet is találhatunk, és a kéretlenül küldött kéziratokkal ellentétben a pályázatnál nem kell attól félnünk, hogy a beküldött anyagunk esetleg olvasatlanul a kukában vagy a spam számára fenntartott e-mail fiókban végzi. Közvetlen tapasztalattal nem rendelkezem róluk (bár az Oni kéziratát elküldtem egy pályázatra, onnan végül visszaléptem, mert időközben pozitív elbírálást kaptam a Cicerónál), de egyesek szerint így könnyebb kiadatni az első regényünket, mint a hagyományos úton.

Persze lehet, hogy a kéziratunkat a kitartó kilincselés ellenére mindenhol elutasítják. Alapvetően három ponton bukhatunk meg:

1. Az első pillantás. A (fő)szerkesztő, akihez befutott az írásunk, elolvassa a szinopszist, hogy eldöntse, érdekes-e a sztori, és illik-e a kiadó profiljába, aztán beleolvas a kéziratba, hogy megüti-e a szükséges nyelvi szintet. Jó esetben kapunk visszajelzést arról, ha ezen a ponton átmentünk.

2. A lektori vélemény. Ha az előző szűrőn nem akadtunk fenn, a szerkesztő vagy maga értékeli az írásunkat, vagy továbbküldi belső, esetleg külső lektor(ok)nak. Végső soron tehát egy vagy több lektor elolvassa a teljes kéziratot, és szinopszist ír róla, valamint összegzi a véleményét. Ezek után vagy kiadásra javasolja a kéziratot, vagy nem (két lektor esetén egy pozitív és egy negatív vélemény általában elutasítást jelent). Ha ezen a ponton megbukunk, akkor mindenképpen kérjük el a lektori véleményt – ha hajlandóak elküldeni, sokat tanulhatunk belőle.

3. A kiadóvezető döntése. A kiadóvezető a gazdasági szempontokat is figyelembe véve elfogadhatja, ill. megtagadhatja a főszerkesztő által (gyakran lektori vélemény alapján) ajánlott kézirat kiadását. (Remélhetőleg ebben a fázisban nem fogunk megbukni – elképzelni is nyomasztó, hogy ez milyen érzés lehet.)

Ha hónapok, esetleg évek alatt sem sikerül kiadót találnunk, akkor két dolgot tehetünk: vagy továbblépünk, és megírjuk a következő regényünket, vagy önköltségen adatjuk ki. Mindenképp az első megoldást javasolnám, több okból is:

1. Az ún. "vanity press"-hez tartozó kiadók, akik vállalják, hogy pénzért adnak ki kéziratokat, nem a kiadványaik sikeréből, hanem a szerzőtől beszedett pénzből élnek. Ha így adatjuk ki a regényünket, számíthatunk rá, hogy semmilyen marketing nem lesz mögötte. (Rengeteg csalódott véleményt lehet olvasni ezzel kapcsolatban a neten.) Ráadásul az ilyen "kiadók" nem alkalmaznak szerkesztőt és korrektort, csak ha a szerző külön fizet érte. Egyrészt tudják, hogy eleve rossz alapanyagból dolgoznak, másrészt nem is nagyon kell javítaniuk rajta, hiszen számukra lényegében mindegy, hogy fogy-e a könyv, vagy sem. Azzal is tisztában vannak, hogy az ügyfeleik nem fognak panaszkodni emiatt, hiszen a kezdő írók hajlamosak alábecsülni a szerkesztő szerepét, és a szerkesztést fölösleges nyűgként, esetleg kínzásként élik meg. (Ne kövessük el ezt a hibát! Tudnunk kell, hogy megfelelő szerkesztés nélkül még egy tapasztalt író könyve sem állna meg a piacon, nemhogy egy kezdőé.)

2. A későbbiekben, amikor már továbbfejlődtünk, szégyellni fogjuk a nevünk alatt megjelent, kiforratlan írást. Ezt saját tapasztalatból mondom: középiskolás koromban megjelent egy verseskötetem önköltségen, kis példányszámban. Saját jól felfogott érdekemben nem írom ide a címét. :)

3. Érdemes nagyon megfontolni, hogy milyen színvonalú alkotással jelentkezünk először a nyilvánosság előtt. Ha az olvasó nagyot csalódik egy íróban, akkor esetleg az életben nem veszi többé a kezébe egyetlen könyvét sem, és az internet világában az álnév sem jelent védelmet. Lehet szidni a szőrösszívű lektort, aki elutasított (én is megtettem egy korábbi bejegyzésemben), de azért elgondolkodtató, hogy vajon népszerű íróink ugyanilyen népszerűek lennének-e akkor is, ha minden kiadói szűrő nélkül a közönségre zúdították volna a pályájuk kezdetén írt zsengéket. Többeket megtéveszthet, hogy pozitív visszajelzéseket kapnak az ismerősöktől vagy amatőr írói körökből (én is jártam így néhány zsenge novellámmal). Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az írás jó, csak a kiadók nem foglakoznak vele, mert félnek a kockázattól. Fontos észben tartanunk, hogy ha az írás megjelenik, és az olvasó az idő mellett pénzt is fordít rá, akkor hirtelen sokkal feljebb kerül az a bizonyos mérce, amit meg kell ütnünk ahhoz, hogy pozitív véleményt kapjunk. (Tájékozódásképpen hasznos lehet, ha megnézzük néhány magánkiadásban megjelent könyv adatlapját a moly.hu oldalon.)

Jó hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, de ha akár csak egyetlen írópalántának segítséget nyújt ahhoz, hogy elkerülje a csapdákat, amelyekbe én annak idején beleestem, akkor már megérte. Végső soron pedig úgysem számít más, csak hogy élvezzük azt, amit hobbinak választunk, legyen az az írás, vagy bármi más. Mindenkinek jó munkát kívánok!

13 megjegyzés:

  1. Kedves Gergely!
    A blog látogatóinak nevében (akik igen passzívnak tűnnek bejegyzések terén) köszönöm a cikket. Hasznosnak és érdekesnek tűnt, főleg a pénzturbinás kiadókkal kapcsolatban. Néhány embert ismerek, akik százezreket beleöltek a folyamatba, csakhogy a Mikulás publikált kötetekkel teli zsákot zsubbantson oda nekik a kémény elé. Olyan, mintha fizetne az ember egy illúzióhamburgerért.
    További jó írást! Aztán hajrá ám a kötetekkel, fel kell támasztani a hazai pályán játszó fantasy csapatot!
    Üdv.:
    Flex

    VálaszTörlés
  2. Kedves Flex! Köszönöm a visszajelzést, tényleg keveset kapok itt a blogon. Igyekszem haladni a folytatásokkal: ha minden jól megy, a jövő évi Könyvfesztiválon jelentkezem A Néma Várossal. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon helyes, sok sikert hozzá!
    Üdv.:
    Flex

    VálaszTörlés
  4. Gergő, ez egy nagyszerű cikk, köszönet, hogy megírtad, meg fogom mutatni néhány ismerősömnek. :)

    Üdv: Kae

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, ha tetszett! :) Üdv:

      Gergő

      Törlés
  5. Köszi szépen az írást! Szoríts :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha hasznosnak találtad, és szurkolok, ha épp beküldted valahová az írásod. :)

      Törlés
  6. Hasznosnak találtam a bejegyzést, elgondolkodtatott nem is kicsit. Én magam is írok és negatív/pozitív visszajelzést egyaránt kapok, de ezidáig még nem adtam fel, szeretek írni, a kiadatás azonban úgy látszik még jobb ha várat magára, a bejegyzés alapján nem érzem késznek egyik "művemet" sem.
    Köszi szépen, hogy megírtad a cikket!

    UI: Olvastam az Oni-trilógiát és nagyon tetszett, így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a visszajelzést! Szerintem nagyon jó dolog, hogy megvan benned a türelem, ami ahhoz kell, hogy az ember eljusson a kiadásig. Sok sikert az íráshoz!

      Üdv:

      Gergő

      Törlés
  7. Kedves Gergely! Köszönöm, rendkívül hasznos volt a cikk. Egy olyan jellegű kérdést szerettem volna feltenni, hogy ha egy kiadó - egy fejezet beküldése után - érdeklődik a teljes regény megküldése után, akkor el lehet-e küldeni azt Nekik vagy van esetleg bármely lépés, amely megtételét javasolnád előtte? Lényegében attól tartok, hogy nehogy a regényem teljes egésze (vagy bizonyos részei) jogtalanul "átvételre" kerüljenek és viszont lássam azt valahol valaki más nevén? Köszönöm előre is! Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Péter!

      Örülök, ha tetszett a bejegyzés, és gratulálok a pozitív kiadói véleményhez! Megértem az aggodalmad, sokakban fel szokott merülni ez a kérdés, de az a helyzet, hogy nyugodtan elküldheted nekik a teljes kéziratodat, nem kell attól félned, hogy ellopják. Három dolgot érdemes végiggondolni:


      1. Szellemi terméket nem szükséges jogilag "levédetni", azt automatikusan védi a szerzői jog. (Ha valaki azt állítja, hogy levédeti neked a kéziratot, az csak ki akar használni.) Ugyanide kapcsolódik, hogy a szerzői jog Magyarországon elidegeníthetetlen, vagyis nem adod el a kiadónak akkor, amikor szerződést kötsz velük a regényre. (A kiadó ilyenkor csak terjesztési jogot szerez.) Tehát Magyarországon attól sem kell félni, hogy pl. több részből álló könyvsorozat esetén a kiadó menet közben leválthatja a szerzőt valamilyen nézeteltérés miatt, és mással fejezteti be a sorozatot. (Ilyen dolgok Amerikában is nagyon ritkán történnek, és csak akkor, ha valaki olyan szerződést köt, amivel a szerzői jog részben a kiadónál marad - de ahogy írtam, nálunk ilyen eleve nem létezik.)

      2. Jogilag figyelembe vehető dokumentumnak számít az email is. Vagyis ha azt látod, hogy valaki lopott tőled, vagy pl. a kiadó elutasította a kéziratodat, és megjelentette másnak a neve alatt (ennek egyébként semmi értelme sem lenne, lásd a következő pontot), akkor feljelentést teszel, és az elektronikus levelezés dátumából látszani fog, hogy a két szöveg közül melyik volt előbb, így a bíróság a javadra ítél.

      3. Célszerű átgondolni a kiadó szempontjából is, azaz, ha esetlegesen úgy döntenek, hogy ellopják a kéziratodat, akkor mihez kezdenének vele, miután téged visszautasítottak? Alapvetően két dolgot tehetnének: vagy odaadják egy bevált szerzőjüknek, vagy kiadják egy kitalált néven, hogy ne kelljen szerzői jogdíjat fizetni senkinek. Az első megoldás esetén lehet, hogy valamivel jobban fogyna a regény, mint ha a te neved alatt jelent volna meg, de vajon egy magára valamit adó író bevállalna ilyesmit, csak mert a kiadója erre kéri? Ha be is vállalná, nem lógna ki a lóláb, ha olyasmi jelenik meg a neve alatt, amit teljesen más stílusban írtak? A másik dolog, hogy mennyivel fogyna jobban a könyv? Lehet, hogy a kiadó pár millióval többet keresne rajta, de ennél sokkal nagyobb a kockázat, hiszen lebukás esetén a törvény téged véd. Nem csak arról van szó, hogy bírságot kellene fizetniük, hanem arról, hogy egy ilyen erkölcsi blamázst a kiadó nem élne túl, a szakma ezek után ignorálná őket, az olvasóik elfordulnának tőlük. (Érdemes utánaolvasni a Galaktika körüli botránynak, pedig ott nem arról volt szó, hogy ellopták valakinek a kéziratát, hanem "csak" arról, hogy a külföldi szerzők tudta nélkül közölték le a novelláikat.) Ugyanez a probléma akkor is fennáll, ha a második megoldást választják, azaz új, kitalált néven jelentetik meg a regényt. Ekkor nincs okunk azt feltételezni, hogy így jobban fogyna a könyv, mint a te neved alatt, vagyis a kiadó lényegében azért vállalná a kockázatot, hogy ne kelljen jogdíjat fizetnie neked, ami elsőkönyvesek esetén általában nem több pár százezer forintnál, ez a kiadó számára aprópénz lenne. Persze, ha sikeres a könyv, akkor a jogdíj is több, de ha te netán milliókat keresel vele, akkor a kiadó is arányosan többet fog. Erre a magyar viszonyok között sajnos nagyon-nagyon pici az esély, de ebben az esetben se jár jobban a kiadó, ha elspórolja a jogdíjadat, hiszen az lenne az érdekük, hogy náluk maradj, és írj nekik egy másik sikeres könyvet.

      Törlés
    2. Összességében tehát az látszik, hogy nincs olyan forgatókönyv, ami mellett a kiadó jobban járna, ha ellopja a regényedet. Ezért nem is volt még ilyen botrány Magyarországon, de szerintem a világpiacon se. Persze előfordul lopás, de azt nem a kiadók követik el a visszautasított kéziratokkal, hanem szerzők, akik már megjelent könyvekből csennek el kisebb-nagyobb dolgokat, ötleteket, vagy akár konkrét mondatokat. Utóbbi esetben a bíróság könnyen igazságot tesz, de az ötletlopás esetén nem ilyen könnyen bizonyítható a dolog. (Persze azért ilyenkor is érdemes feljelentést tenni.) Ilyen ügy több akad, de azért nem vészesen sok, és azt lehet mondani, hogy ez az írói hivatás egyik velejárója.

      Ezzel nyilván ráérsz majd kiadott szerzőként foglalkozni (van olyan író, főleg külföldön, aki már-már betegesen nézegeti mások könyveit, nem nyúltak-e le tőle valamit), ez még a jövő zenéje. Egyébként, ha egy fejezet után bekérték a teljes kéziratot, az azt jelenti, hogy írtál egy nagyon klassz nyitófejezetet. Ebben a szakaszban még azt mondanám, hogy érdemes óvatosan örülni (én pl. annak idején egy kicsit előre ittam a medve bőrére), de ha szerencséd van, kiadhatják a regényed. Ha valamiért mégsem, akkor is érdemes a dolgok jó oldalát nézni: a legtöbben el se jutnak a pozitív kiadói visszajelzésig, így egy esetleges visszautasítás esetén is azt lehet mondani, hogy érdemes fejlődnöd és gyakorolnod, hiszen benned van az a plusz, ami felkeltette a kiadó érdeklődését. A másik dolog, hogy már van egy kis személyes kapcsolatod a kiadóval (levelezés oda-vissza), így kérésre valószínűleg kiadják a lektori véleményeket, amikből rengeteget lehet tanulni. De most még nem ezen érdemes gondolkodni, inkább bízni benne, hogy a kézirat eljut a kiadásig! Sok sikert kívánok hozzá!

      Üdvözlettel:

      Gergő

      Törlés