2021. február 28., vasárnap

Új terv

Mindenkitől bocs a clickbait cím miatt (nem jutott eszembe jobb). Egyelőre nem tervezek újabb regényt írni azon a kettőn kívül, amikről már beszámoltam. :) A Caladus Csillagával tavaly nyár óta keveset haladtam, és minél többet pihentettem, annál inkább az volt az érzésem, hogy rossz vonalon haladok, amikor azt a részt próbálom megírni, amiben Marten elhagyja Caladust. Rendben, így erősebb lesz az ő saját szála, döntéseket hoz, nem válik passzív hőssé; az érem másik oldala viszont az, hogy ez a történet legalább annyira Ainéról, Vanaarról és a Suttogók jövőjéről is szól. Nem tűnik jó ötletnek több fejezeten keresztül háttérbe szorítani ezt a vonalat, érzésem szerint a finálé és a teljes cselekményív is gyengül vele.

Egy szó mint száz, arra jutottam, hogy minden korábbi tiltakozásom ellenére követem Csilla tanácsát, és a teljes középső részt (valamint a legutolsó fejezet egyik felét) Aine nézőpontjából írom meg. Nem volt könnyű döntés, mert a nézőpontok száma így már háromra nőtt (még akkor is, ha ezek egyike csak a rövid átvezető részekben jut szerephez), én pedig alapvetően jobban szeretek minél kevesebb nézőponttal operálni. És hát, mit tagadjam, Marten nézőpontja nagyon hozzám nőtt. Ezen tűnődtem az elmúlt hetekben, hónapokban, mígnem ráébredtem, hogy főként a saját elfogultságom az akadálya annak, hogy jól meg tudjam írni ezt a regényt. Így hát most, február végén eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, és elkezdtem a második részt Aine nézőpontjából. Bevallom, jobban élvezem, mint gondoltam volna! :) Meglátjuk, mi sül ki ebből, remélem, tényleg jobb lesz a végeredmény. Jelentkezni fogok, amint befejeztem.

Addig is kellemes tavaszvárást mindenkinek! Bízzunk benne, hogy az időjárás, a járványügyi mutatók, és a kedvünk is javulni fog. :)

2021. január 31., vasárnap

Online sógiklub

Küszöbön áll az új szemeszter, és a sógikurzus (sógiklub) szempontjából ez most különösen érdekes helyzetet teremt. Az elmúlt évben kétszer is volt rá példa, hogy menet közben online oktatásra kellett váltanunk, de ez mindkétszer egy olyan társasággal történt, akik előtte már megismerkedtek a szabályokkal, élőben pár hétig gyakorolhatták a játékot. Az viszont most fordul elő először (és remélem, utoljára), hogy úgy kell megtartanom a kurzust, hogy egyáltalán nincs lehetőség a valóságban megmutatnom, hogyan festenek a sógibábuk.

Nehéz elképzelnem, hogyan működik majd mindez a gyakorlatban - de hogy érdekes és tanulságos lesz, abban biztos vagyok. Az online kurzussal és az online sógizással persze nem lesz gond a későbbiekben, ha már mindenki tisztában van az alapokkal, leginkább csak az első, bemutató óra jelenti a problémát. Megfordult a fejemben, hogy esetleg én magam készítek egy videót, a saját főszereplésemmel, de ennyire azért nem vagyok fotogén. :) Ehelyett inkább átnyálaztam a YouTube-ot, és találtam sokkal profibb megoldásokat annál, mint amit én tudnék produkálni. (Remélem, az angol nyelv sem okoz majd túl nagy gondot a hallgatók számára, de ha minden kötél szakad, feliratot készíteni még mindig egyszerűbb, mint saját videót.)

Bízom benne, hogy a kalandos indulás után, a félév vége felé lesz lehetőségünk élőben folytatni a kurzust, hiszen online lehetőségek ide vagy oda, azért mindenkinek nagy veszteség lenne, ha ez nem jöne össze. Meglátjuk; egyelőre csak arra a bizonyos első órára koncentrálok.

2020. december 30., szerda

Egy kis visszatekintés 2020-ra

Nem mindig írok évértékelő bejegyzést, de egy olyan rendhagyó év esetében, mint amilyen a 2020-as, ez elég indokoltnak tűnik, még ha nincs is különösebben sok értékelnivaló. Az internet tanúsága szerint az idén kevesen haladtak olyan jól a dolgaikkal, mint ahogy eltervezték, és ez rám is igaz, a fikciós és a tudományos fronton egyaránt. Idén nem jött ki új írásom: a gabós antológiába ezúttal nem sikerült bekerülnöm, a korábban elfogadott novelláim megjelenése pedig csúszik (ebben mondjuk nincs semmi meglepő, figyelembe véve a jelenlegi bizonytalan helyzetet). Tudományos cikkem is csak olyan jelent meg, amiben a negyedik szerző vagyok, de még két ehhez hasonló társszerzős kézirat van leadva, januárban pedig végre mehet az elsőszerzős is. :)

Az új típusú koronavírussal eddig szerencsére nem kerültünk közelebbi kapcsolatba, leszámítva, hogy a fiúk iskolájában több tanár elkapta, így két hétre be is zárták. Féltünk is, amikor Bengi belázasodott: a teszt előtt még a tejet és a lisztet is felcipeltük a garázsból, gondolván, hogy ha jön a karantén, akkor oda sem mehetünk le. :) De semmi ilyesmi nem történt, szerencsére minden tesztje negatív lett. A legnehezebb talán az, hogy a nagyszülőkkel is minimálisra kell visszaszorítanunk a találkozást.

A regény átdolgozásának sem ültem még neki komolyabban, csak az ötleteket gyűjtöttem hozzá, és jegyzeteket írtam. Ha elment a cikk, akkor végre sor kerül erre is. Be kell vallanom, hogy az idő nagy részében csak lustálkodtam itthon a home office-ban, és persze sok időt töltöttem a családdal – az előbbin mindenképp változtatok 2021-ben, az utóbbin viszont nem fogok. Ez persze nem újévi fogadalom (a fogadkozás nem az én műfajom), de a jövő évem előreláthatólag aktívabb lesz, mint az idei, és itt a blogon is többet találkozhattok majd a bejegyzéseimmel.

És ti hogyan éltétek meg ezt az évet? Lesz újévi fogadalmatok? Mindig olyan nagy itt a csönd, szóval akinek van kedve, az nyugodtan írjon kommentet a bejegyzéshez, vagy facebookos megjegyzést – én örülnék neki. :) Boldog új évet mindenkinek!




2020. november 30., hétfő

Egy gyors update

Úgy döntöttem, a szokásos hó végi bejegyzésemben végre írok valamit arról, hogy állok a Caladus csillaga átdolgozásával, mivel ezzel kapcsolatban már hónapok óta nem osztottam meg semmilyen hírt. Sajnos egyelőre nem sokra haladtam, el vagyok havazva mindenféle egyéb feladattal (ráadásul most az egyetem és a fiúk iskolája is online módban üzemel, ami nálam valahogy rásegített arra, hogy máris karácsonyi hangulatba kerüljek, de nem igazán könnyíti meg az itthoni munkát).

De bármilyen kevés időm is van a kézirattal foglalkozni, gyakran gondolkodom rajta pl. zuhanyzás vagy gyaloglás közben. Egy fontos döntést is meghoztam vele kapcsolatban: mégis a nehezebb utat választom, és a második résztől kezdve behozom Aivét mint nézőpontszereplőt. Csilla javasolta ezt az Írókör nyári táborában, és minél tovább emésztgetem, annál inkább úgy érzem, hogy ez a helyes megoldás. Bizonyos jelenetek már kezdenek formát nyerni a fejemben, így, ha végre eljutok oda, hogy le tudok ülni a kézirat elé, talán nem kerül majd túl sok időbe, hogy átírjam. Reményeim szerint az előttünk álló téli szünet alatt végezni tudok vele.

2020. október 29., csütörtök

Egy kis szellemvadászat Halloweenra: Phasmophobia


Bár ez alapvetően nem egy film- vagy játékajánlós blog, néha mégis teszek egy-egy kivételt, ha valamivel kapcsolatban nem tudom magamban tartani a lelkesedésemet (gondolván, hogy úgyis belefér abba a vegyes koktélba, amit tálalni szoktam itt a blogon). Így teszek most is, mert találtam egy játékot, ami annyira be tudott vonni, mint már évek óta semmi más.

Szeptember elején figyeltem fel a Phasmophobiára: egyből felvettem a kívánságlistámra, amikor promózni kezdték a Steamen, hogy nemsokára megjelenik early accessben. Később egy időre elfeledkeztem róla, és csak pár héttel a megjelenés után olvastam, hogy micsoda hype van körülötte. Gyorsan ki is próbáltam, és azóta sem tudok leakadni róla. :)

Nem vagyok igazán elfogulatlan bíráló, hiszen a Parajelenségek az egyik kedvenc horrorfilmem, de úgy tudom elképzelni, hogy ha a valóságban is léteznének kísértetek, akkor szellemvadásznak lenni valami olyasmi munka lenne, mint ebben a játékban: bizonyítékokat kell gyűjtenünk, ami néha könnyen megy, néha nem olyan könnyen, olykor pedig nem találunk szinte semmit, egészen addig, amíg késő nem lesz, és a szellem elszántan vadászni nem kezd ránk. Két dologban különbözik a Phasmophobia a hasonló horrorjátékoktól:

1. Nincs igazi fegyverünk a kísértet ellen. Akadnak trükkök, amivel össze tudjuk zavarni, vagy csökkenteni annak valószínűségét, hogy vadászni fog ránk, de nem tudunk végleg megszabadulni tőle: "csak" annyi a feladatunk, hogy a bizonyítékainkat átadjuk egy szellemirtó csapatnak. (Who you gonna call?) Ez nagyon jól megágyaz a feszültségnek a játékban.

2. Minden küldetés egy újabb, véletlenszerűen generált szellemet jelent, ami nem csak a típusára vonatkozik. A kopogó szellem gyakrabban dobál tárgyakat, nyit ki ajtókat vagy kapcsolgatja a villanyt, de csak ez alapján nem találhatjuk ki, hogy erről a típusról van szó, hiszen lehet szó akár egy szokatlanul aktív fantomról vagy bármi másról is. És a szellem minden jellemzője ilyen: ha nem tudunk konkrét bizonyítékokat szerezni (ami gyakran előfordul), akkor csak gyanújelek maradnak, amik egyik vagy másik irányba terelik a gondolkodásunkat. Egyes szellemek szeretnek folyton riogatni minket a legkülönbözőbb módokon, de lehetetlen rávenni őket, hogy vadászni kezdjenek, míg mások meglapulnak, nem vagy alig adnak jelt magukról, és hirtelen, orvul elkapnak. Vannak, akik őrült tempóban nyomogatják a tévét vagy a rádiót, míg mások inkább tárgyakat hajigálnak, vagy folyton megjelennek előttünk.

A játék hangulata akkor működik a legjobban, ha barátokkal játsszuk, lehetőleg 4 fős csapatban. A rádió időnként bugokat produkál, de a Discord megoldja a problémát. A beszélgetés, a bizonyítékok megosztása egymással, a közös menekülés mind olyan élmény, amire sokáig emlékezni fogunk. Ha minden jól megy, ma este is ezt fogjuk játszani Évivel és két barátunkkal, szóval jó szívvel ajánlom bárkinek, aki egy kicsit is kedveli (vagy épp gyűlöli) a szellemeket. :) Boldog Halloweent mindenkinek!