2017. július 12., szerda

Írók kérdőíve

Lehet, hogy már találkoztatok a most futó kérdőíves játékkal, amit már több író kitöltött. Engem On Sai hívott meg a játékra, az ő bejegyzését itt tudjátok elolvasni.

1. Milyen műfajban szoktál írni (novella, vers, regény, blog stb.)?

Középiskolás koromban próbálkoztam a verssel, de azóta beláttam, hogy jobb ezt nem erőltetni. Drámát, forgatókönyvet még sohasem írtam, csak epikával foglalkozom. Ha leülök fikciót írni, az nálam több mint kilencven százalékban regényírást, a maradék esetekben novellát jelent, de a fikció mellett élvezem a szakmai és ismeretterjesztő munkát is: nagyon szeretek cikket, bírálatot, pályázatot, tankönyvfejezetet írni. Ha leadtam a regényemet, a következő projektem a sógiról, vagyis a japán sakkról szóló ismeretterjesztő könyv lesz a magyar közönség számára, ami talán a Japán Alapítvány támogatásával jelenhet majd meg.

2. Milyen zsánerekben és témákban szoktál írni?

Sokfélével megpróbálkoztam már, de kedvenc zsánereim a fantasy és a horror. Szívesen írok (és olvasok) YA-t, de ha más témába vágom a fejszém, akkor is legtöbbször "pörgős", akcióban és párbeszédben gazdag szöveg kerül ki a kezem alól, ugyanúgy, mint amikor fiataloknak írok.

3. Mióta írsz? Van már kiadott műved?

Egyetemistaként, úgy tizenöt éve kezdtem komolyabban foglalkozni az írással, de közben évek teltek el úgy, hogy nem nagyon írtam semmit. 2010-ben fejeztem be az első regényemet, és azóta többé-kevésbé rendszeresen írok fikciót. Nyomtatásban eddig az Oni-trilógia jelent meg tőlem a Ciceró Könyvstúdió gondozásában, ill. néhány novella folyóiratokban (részletesebben lásd itt).

4. Melyik volt a legelső írásod?

Jó kérdés, nem emlékszem pontosan. Általános iskolás koromban volt egy füzetem, amibe mindenféle butaságot, főleg humoros(nak szánt) verseket írtam. :)

5. Miért írsz?

Élvezem a folyamatot, ahogy egy bevillanó ötletből lépésről lépésre kialakul egy vázlat, aztán életre kel, amikor nekiállok megírni. Ugyanilyen örömet tud okozni az is, ahogy az átírás, szerkesztés során sikerül lefaragni a hibákat, egyre jobb az egész, és végül könyv lesz belőle, amit a kezemben tarthatok. Ha a nyomtatásban megjelenő végeredmény megközelíti azt, amilyennek a legelején megálmodtam a történetet, az olyan boldogság, amihez fogható csak kevés van az életben.

6. Hogyan találsz időt az írásra?

Általában esténként írok, de ha elkap a gépszíj, akkor napközben is igyekszem kihasználni minden üresjáratot. Amikor egy regény első változatán dolgozom, nagyon szigorúan tartom magam a munkatervhez, nehogy legyűrjön a lustaság, és a végén megint évekig álljon egy félkész kézirat a gépemen. Ez azt jelenti, hogy minden nap meg kell írnom legalább egy oldalt, még akkor is, ha hullafáradt vagyok a napi munka után, és emiatt még később fekszem le aludni.

7. Mikor és hol szeretsz a legjobban írni?

Igazából nincs preferenciám, csak annyi kell, hogy kényelmesen le tudjak ülni a készülő szöveg elé, és kellő ideig bámuljam a monitort. Írok otthon, a munkahelyen, vendégségben a szülőknél, nyaraláson vagy épp a vonaton. Az internetkapcsolat jól jön, ha valaminek utána akarok olvasni, de ha nincs net a gépen, akkor legalább nem szúrom el az időt értelmetlen szörfözéssel. Néha sok ezer karaktert tudok haladni pl. egy tizenegy órás repülőút alatt. :)

8. Mit szoktál enni vagy inni írás közben?

Általában semmit. Egyszer tönkretettem egy laptopot azzal, hogy leöntöttem kólával, azóta nem szeretem, ha enni- vagy innivaló van a gép közelében.

9. Van íráshoz használt dallistád?

Nincs. Ötletelés közben előfordul, hogy zenét hallgatok, de írni csak csendben tudok.

10. Mit gondol a családod, baráti köröd arról, hogy írsz?

Régebben csak a szűk család tudott róla, a többieknek nem reklámoztam. Érdekes volt, amikor a rokonok, ismerősök, munkatársak letámadtak azzal, hogy a könyvesboltban találkoztak a könyveimmel, és ők erről nem is tudtak, és hogyhogy. :) A legtöbben szívesen beszélgetnek velem az írásról, de csak kevesen olvassák a könyveket. Évi, a feleségem az előolvasóm, neki meg szoktam mutatni mindent, mielőtt beküldeném a kiadónak.

11. Az alkotás melyik részét szereted a legjobban?

Ahogy fent is írtam, leginkább azt élvezem, ahogy a semmiből megszületik a történet a szereplőkkel. Egy apró ötlettel indul, arról beugrik valami más, arról megint valami, és így tovább. Egyszerre izgalmas és ijesztő, hogy sokszor olyan, mintha nem is az én kezemben lenne az irányítás: a legjobb ötletek szinte maguktól jönnek. Ebben a szakaszban még csak a vázlaton dolgozom, és nem is lineárisan: hol a történet egyik, hol a másik részéhez jut eszembe valami adalék, vagy egy kapocs, amivel át lehet kötni. Ha sikerült kitöltögetni az összes hézagot, akkor nekilátok a valódi kéziratnak: ezzel már lineárisan haladok, nem szoktam ugrálni. Ha eszembe jut egy új ötlet, ami változást eredményez a sztori már megírt részeiben, azt általában csak bevésem a vázlatomba, és majd visszatérek rá az átírásnál, miután a kézirat első változatát befejeztem.

12. Az alkotás melyik része jelenti számodra a legnagyobb kihívást?

Az, amikor a határidővel kell küzdeni. Az Oni-trilógia kapcsán megbeszéltük a kiadóval, hogy minden évben a Könyvfesztiválra jövünk ki a folytatásokkal, és ezt gond nélkül sikerült is tartanom, hiszen az első rész megjelenésekor már megvolt a cselekményvázlatom a teljes trilógiához, és adott volt a munkamódszerem is. Pályázatoknál már nem ilyen egyszerű a helyzet, sokszor passzolom azokat, ahol rövid a határidő. Az Írókör táborában pl. legtöbbször csak egy-egy napom van kitalálni és megírni egy teljes novellát; ilyenkor a korábban lejegyzetelt ötleteimet szoktam átnézni, hogy passzol-e valamelyik a megadott témához.

13. Milyen eszközökkel és mire szoktál írni?

Mindig számítógépen dolgozom. Van egy Word-fájlom magának a kéziratnak, egy a vázlatnak, és ha szükséges a sztorihoz, akkor egy-két képfájl a térképeknek. Ezeket kézzel szoktam lerajzolni, aztán lefotózom, és felmásolom a munkakönyvtáramba a többi fájl mellé.

14. Hogyan lépsz túl az írói válságon?

A válság nem jellemző rám. Úgy is mondhatnám, hogy nem vagyok igazi művészlélek, ami az írásban hátrány és előny is egyszerre. Hátrány, mert nincsenek olyan ihletett időszakaim, amikor étlen-szomjan, táskás szemekkel dolgoznék, és a világtól elszigetelődve megalkotnék valami totál zseniálisat. Ugyanakkor előny is, mert nem szoktam összezuhanni, hogy nem tudok írni, és a kritikára sem vagyok különösebben érzékeny. Általában én magam is felismerem, ha valami rossz, és ilyenkor különösebb vívódás nélkül dobok ki akár egész fejezeteket. Kényelmesen átgondolom, hogyan lehetne jobb, dolgozom a vázlatomon, aztán ha eljön az ideje, nekiülök, és a magam lassú, de kitartó tempójában folytatom az írást.

15. Hogyan motiválod magad az írásra?

"Ülj le írni, vagy ma se fogsz időben lefeküdni!" "A doksit nyisd meg, ne a böngészőt!" "Nem! Nincs olyan, hogy csak rápillantasz a Facebookra, amíg ezen a mondaton gondolkodsz!" :)

16. Kik azok a szerzők, akik legjobban inspirálnak téged íróként?

Inspirálni igazából nem szoktak, vagyis nincs olyan, hogy "de jó volt ez a könyv, gyerünk, írjunk egy hasonlót". Persze vannak szerzők, akik nagy hatással voltak/vannak rám, többek között Stephen King, Tolkien, Jorge Luis Borges, Philip Pullman, J. K. Rowling, Böszörményi Gyula, Murakami Haruki, és a frissebb élményeim közül Dan Wells, Ernest Cline, George R. R. Martin. Azt is megjegyezném, hogy e szerzők olvasása akár fordított inspirációként is elsülhet, pl. miután elolvastam Dan Wells első John Cleaver-trilógiájának fináléját, egy ideig csak bámultam magam elé, és az járt a fejemben: te jó ég, hogy hozta ezt össze? Mi kell ahhoz, hogy valaki így tudjon írni? :)

17. Melyik könyvek inspirálnak téged legjobban íróként?

Erre nagyjából ugyanazt tudnám felelni, mint az előző kérdésre. Nincsenek konkrét könyvek, amik inspirálni szoktak, inkább azt mondanám: az, hogy az ember mit és hogyan ír, nagyban függ attól, hogy általában milyen könyveket olvas, ill. olvasott fiatalon.

18. Mi a legjobb írói tanács, amit valaha kaptál?

Roboz Gábor (a szerkesztőm a Gabo/Ciceró kiadónál) javasolta egyszer, hogy amikor dialógust írok, olvassam fel hangosan a leírt szöveget, mert túlságosan könyvízűek a párbeszédeim. Ez nagyon hasznos tanácsnak bizonyult, azóta nem több a javítanivaló a dialógusaimban, mint a szöveg többi részében. Persze elég sokat írok nyilvános helyen, és nem biztos, hogy hihetően tudnám pl. Skype-os beszélgetésnek álcázni, ha magamban beszélek, úgyhogy mostanában nem szoktam felolvasni a szöveget, csak a fejemben hallgatom meg a szereplő hangján, mint egy filmet.

19. Milyen céljaid vannak idén az írással kapcsolatban?

A nyár végéig átírom az elkészült regényem, a Caladus csillaga kéziratát, és amikor elégedett vagyok az eredménnyel, kiadót keresek neki. Ha szerencsém van, talán ez is megjelenhet a Gabónál vagy a Cicerónál. Miközben ezt intézem, belekezdek majd a következő projektembe, ami valószínűleg a már említett ismeretterjesztő könyv lesz a sógiról.

Hát, ennyi lenne – még egyszer köszönöm On Sainak a meghívást. Én Dér Adriennek, Holló-Vaskó Péternek, Kae Westának és Sümegi Attilának adnám tovább a lehetőséget.

2017. július 4., kedd

Elkészült az első változat!


Végre itt a bejelentés, amit már beharangoztam pár napja... azaz hete... oké, oké, több hónapja. De most tényleg elkészültem a Caladus csillaga kéziratával. :) Vagy legyen inkább A Suttogó? Még nem hoztam végleges döntést a címről, és lehet, hogy a kiadó nélkül nem is fogok. A regény hosszabb lett, mint eredetileg gondoltam (513 ezer karakter), de az átírás során még alaposan meg fogom nyesegetni (és persze hozzá is írok, úgyhogy a végleges terjedelem lehet rövidebb, de akár hosszabb is ennél). Sok munka vár rám az átdolgozás miatt, de akkor is jólesett leírni, hogy "vége". (Aztán pár másodpercnyi gondolkodás után ki is töröltem ezt a szót, mert valahogy régiesnek tűnik, enélkül erősebbnek érzem a lezárást.)

Arra gondoltam, hogy nem esek neki rögtön a szövegnek, hanem egy kicsit pihentetem, hagyom ülepedni. Ha pár hétig nem is gondolok rá (ami elég nehéz lesz), utána jobban fogom látni a hibáit, és friss szemmel könnyebben, gyorsabban haladok majd. Addig még sok más feladat vár rám: jön az írótábor, ahol a házi feladatként kapott novellatéma alaposan feladta a leckét, aztán cikket kell írnom, és hasonlók. De augusztusban nekikezdek a második fázisnak, és ősszel mindenképp elküldöm a regény kéziratát a szerkesztőmnek, Gábornak.

2017. június 29., csütörtök

Az utolsó oldalak

Egy ideje már ígérgetem, hogy hamarosan befejezem a készülő regényemet, a Caladus csillagát. Nos, még néhány nap, és érkezik a nagy bejelentés. :) Már az utolsó jeleneten dolgozom, csak a lezárás van hátra, aztán következhet az átírás, ami ugyancsak nagy munka lesz. (Erről korábban is beszámoltam már, pl. itt; azóta lényegében nem változott semmi, csak az átírnivalók listája gyarapodik folyamatosan.)

Nem tudom, érdekel-e valakit, hogy hogy nézek ki írás közben, ez nyilván nem olyan látványos, mint ha mondjuk a bázisugrás lenne a hobbim. Évi mégis azt mondta, hogy szerinte tegyem ki ezt a képet, úgyhogy íme. :) Pár hete készült, éjszaka, akkor is pont olyan viharos idő volt, mint most. Kiültem a teraszra a hangulat kedvéért, mert épp egy viharban játszódó jeleneten dolgoztam, Évinek meg valahogy sikerült lekapnia egy villám fényében. (Igaz, csak az üvegablakon keresztül.)


2017. május 31., szerda

Ember-gép küzdelmek: az utolsó fejezet. Vagy mégsem?

Aki régebb óta követi ezt a blogot, az tudja, mennyire foglalkoztat az emberi szellem küzdelme a gép ellen, nemcsak a sógiban, hanem a többi táblás játékban is. (Pl. ez a bejegyzés is ebben a témában született.)

Mára a sakkban egészen elképesztő a különbség a gépek javára: a legjobb emberi nagymesterek 2800, a legerősebb szoftverek 3400 ELO-pont körül mozognak. A Távol-Kelet azonban adott pár olyan játékot a világnak, amelyek több mint ezer éve az adott kultúra szerves részei, könyvtárakat írtak tele az irodalmukkal, és már kisgyermekkortól elkezdik a profi játékosok kiképzését. Természetesen a sógiról és a góról beszélek. Ezekben a játékokban rengeteg a lépéslehetőség, ezért nyers erővel bonyolult őket kiszámítani; úgy is mondhatjuk, hogy a számítógép némi hátránnyal indul. Vajon hogy áll ma a gép és az ember háborúja a távol-keleti fronton?


Nos, a háború e hónapban ért véget, a gépek totális győzelmével. A fenti képen Szató Amahiko, a sógi Meidzsinje küzd a Ponanza nevű program ellen. (A fehér monstrum egy japán gyártású robot, amely képes önállóan mozgatni a bábukat a táblán, így még közvetítőként sincs szükség ember segítségére.) Ezt a meccset a Ponanza 2-0-ra nyerte május 22-én, sajnos egyik parti sem volt szoros. A sógiban már jó ideje sejthető, hogy az embernek nincs esélye a legerősebb szoftverek ellen, de az utóbbi években nem rendeztek ehhez hasonló tornát a gép és a Meidzsin vagy Rjúó között.

A másik fronton, a góban több ok lehetett a reményre, hiszen I Szedol, akit a világ negyedik legjobb játékosának tartanak, tavaly öt partiból egyet meg tudott nyerni az AlphaGo ellen. (Ez az esemény az egyik novellámban is szerepel.) Idén Ko Csie, a go vitathatatlan bajnoka szállt ringbe, az AlphaGo azonban tavaly óta is sokat fejlődött, és végül 3-0 arányban nyerte a sorozatot, amely május 27-én ért véget. Ko Csie szerint hiába játssza az emberiség több ezer éve a gót, a számítógép lépései most rámutattak, hogy eddig csak a felszínt kapargattuk.

Ha úgy nézzük a dolgot, ez egymás után két hatalmas csapás az emberi szellem számára. De nézhetjük úgy is, hogy soha nem látott lehetőségek nyílnak meg az emberi játékosok előtt: minden korábbinál hatékonyabban tanulhatunk, ha gépekkel elemzünk otthon. Ha pedig a táblás játékokon túlra tekintünk, máris látszik, mi minden jóra használhatjuk az MI-t. Hogy egy példát is említsek: a hétvégén, az Európai Humángenetikai Társaság konferenciáján az egyik előadás arról szólt, hogyan alkalmazhatók a tanulásra is képes algoritmusok arra, hogy a molekuláris biológiai módszerekkel gyűjtött hatalmas adatmennyiségből megjósoljuk egy betegség klinikai lefutását. Szerintem nem kizárt, hogy 15-20 év múlva már a tudományos cikket is egy algoritmus írja majd helyettem az adatokból, de ugyanígy írhat novellát, regényt, mégpedig sokkal jobbat, mint amire az ember képes. Izgalmas, de kicsit ijesztő elképzelni, milyen lesz a világ, ha többé nem lesz szükség emberi munkára... Ám mindez már jócskán túlmutat egy ilyen blogbejegyzés keretein. Egyelőre elbúcsúzom, és munka után megnézem a Terminátor: Genisyst. :)

2017. április 28., péntek

Sorok mögött: A szerkesztés után

Egy ideje sajnos kimaradtam a „Sorok mögött” blogtémákból, részben a költözés miatt, részben pedig azért, mert már a Caladus csillaga végső hajrájában tartok. (Nem, még nem fejeztem be az írást: úgy néz ki, ez a bizonyos hajrá eltart még pár hétig.) A mostani témát viszont semmiképp sem szerettem volna kihagyni: abban maradtunk, hogy érdekes anekdotákat osztunk meg az olvasókkal azzal kapcsolatban, mi minden történt a könyveinkkel, miután befejeződött a szerkesztés. Ha felsorolom, hogy tipográfia, illusztráció, tördelés, korrektúra, az elsőre elég száraznak hangzik, pedig ez az egyik legizgalmasabb szakasz a megjelenés előtt, amikor a könyv valódi formát nyer.

Nyilván a kiadótól is függ, hogy a szerző mennyire lát rá ezekre a folyamatokra; nekem a Cicerónál szerencsém volt, minden körben kikérték a véleményem. Az illusztrátorok szívébe valószínűleg nem loptam be magam: utólag kicsit zavart, hogy az Oni első része, a Szürke vér borítóját nehéz átfedésbe hozni a cselekménnyel, így aztán a második és a harmadik résznél ragaszkodtam hozzá, hogy konkrét jelenet kerüljön a borítóra, és minden apró részletet leleveleztem a szerkesztőmmel és az illusztrátorral. Ha valamit nem lehetett megoldani úgy, hogy szöveghű legyen, akkor inkább belenyúltam a szövegbe, hogy megfeleltessem annak, amit a borítógrafikán láttam. Gábor, a szerkesztőm szerint túlzásba vittem a dolgot – és tényleg –, de akkor úgy gondoltam, így lesz a legjobb. Ehhez képest a visszajelzések alapján az olvasók vajon melyik borítót szerették a legjobban? Hát persze, hogy az elsőt. :)

A korrektúrával kapcsolatban egy olyan sztori jut eszembe, ami talán érdekes lehet. Az utolsó rész, A bábu és a Talizmán tördelése után Gáborral észrevettük, hogy a belső címeknél (nem a mi hibánkból) több helyen „A bábú és a Talizmán” szerepel. Mondanom se kell, mennyire zavart a hosszú ú, és igyekeztem mindenhonnan kiirtani. (Mindig jól át szoktam nyálazni a betördelt változatot, mert hallani horrortörténeteket olyan könyvekről, amikből akár egy egész fejezet kimarad.) A vicces rész akkor következett, amikor a Könyvfesztiválon elmeséltem Till Katalin főszerkesztőnek, hogy ennek ellenére pár helyen megmaradt a „bábú” forma, és csak a korrektor sasszemének volt köszönhető, hogy a nyomdába kerülés előtt sikerült őket kijavítani. Katalin, aki azt hitte, én írtam így a bábu szót a kéziratban, átható pillantást vetett rám, kissé talán el is sápadt, és olyasmit motyogott, hogy „hát, ez egy problémás helyesírású szó”. Jó volt látni a megkönnyebbülést az arcán, amikor kiderült a félreértés. :)

Az Oniról ennyit tudtam sztorizgatni, de ha a – remélhetőleg – megjelenő Caladus csillaga kapcsán adódik valami vicces apróság, azt mindenképp megosztom itt a blogon. Addig is lássuk a többiek anekdotáit:

Hiba történt a modul működésében