2017. április 28., péntek

Sorok mögött: A szerkesztés után

Egy ideje sajnos kimaradtam a „Sorok mögött” blogtémákból, részben a költözés miatt, részben pedig azért, mert már a Caladus csillaga végső hajrájában tartok. (Nem, még nem fejeztem be az írást: úgy néz ki, ez a bizonyos hajrá eltart még pár hétig.) A mostani témát viszont semmiképp sem szerettem volna kihagyni: abban maradtunk, hogy érdekes anekdotákat osztunk meg az olvasókkal azzal kapcsolatban, mi minden történt a könyveinkkel, miután befejeződött a szerkesztés. Ha felsorolom, hogy tipográfia, illusztráció, tördelés, korrektúra, az elsőre elég száraznak hangzik, pedig ez az egyik legizgalmasabb szakasz a megjelenés előtt, amikor a könyv valódi formát nyer.

Nyilván a kiadótól is függ, hogy a szerző mennyire lát rá ezekre a folyamatokra; nekem a Cicerónál szerencsém volt, minden körben kikérték a véleményem. Az illusztrátorok szívébe valószínűleg nem loptam be magam: utólag kicsit zavart, hogy az Oni első része, a Szürke vér borítóját nehéz átfedésbe hozni a cselekménnyel, így aztán a második és a harmadik résznél ragaszkodtam hozzá, hogy konkrét jelenet kerüljön a borítóra, és minden apró részletet leleveleztem a szerkesztőmmel és az illusztrátorral. Ha valamit nem lehetett megoldani úgy, hogy szöveghű legyen, akkor inkább belenyúltam a szövegbe, hogy megfeleltessem annak, amit a borítógrafikán láttam. Gábor, a szerkesztőm szerint túlzásba vittem a dolgot – és tényleg –, de akkor úgy gondoltam, így lesz a legjobb. Ehhez képest a visszajelzések alapján az olvasók vajon melyik borítót szerették a legjobban? Hát persze, hogy az elsőt. :)

A korrektúrával kapcsolatban egy olyan sztori jut eszembe, ami talán érdekes lehet. Az utolsó rész, A bábu és a Talizmán tördelése után Gáborral észrevettük, hogy a belső címeknél (nem a mi hibánkból) több helyen „A bábú és a Talizmán” szerepel. Mondanom se kell, mennyire zavart a hosszú ú, és igyekeztem mindenhonnan kiirtani. (Mindig jól át szoktam nyálazni a betördelt változatot, mert hallani horrortörténeteket olyan könyvekről, amikből akár egy egész fejezet kimarad.) A vicces rész akkor következett, amikor a Könyvfesztiválon elmeséltem Till Katalin főszerkesztőnek, hogy ennek ellenére pár helyen megmaradt a „bábú” forma, és csak a korrektor sasszemének volt köszönhető, hogy a nyomdába kerülés előtt sikerült őket kijavítani. Katalin, aki azt hitte, én írtam így a bábu szót a kéziratban, átható pillantást vetett rám, kissé talán el is sápadt, és olyasmit motyogott, hogy „hát, ez egy problémás helyesírású szó”. Jó volt látni a megkönnyebbülést az arcán, amikor kiderült a félreértés. :)

Az Oniról ennyit tudtam sztorizgatni, de ha a – remélhetőleg – megjelenő Caladus csillaga kapcsán adódik valami vicces apróság, azt mindenképp megosztom itt a blogon. Addig is lássuk a többiek anekdotáit:

2017. március 31., péntek

Újra itthon



A hétvégén hazaértem az idei tokiói kiküldetésből, ahol a magyar orvosi egyetemekre készülő japán diákokat oktattuk. Évről évre egyre több diák dönt úgy, hogy nálunk szeretne orvosnak tanulni, és egyre fiatalabbak a csoportok is.

Idén az oktatás mellett kevesebb volt a "kötelező" teendőm (nem kellett pl. regényhelyszínekért bejárnom Tokiót, mint 2014-ben, amikor A bábu és a Talizmánt írtam, és felvételi tesztek tömegét sem kellett legyártanom, mint tavaly), így éltem a lehetőséggel, és sokat voltam sógizni. Sikerült összehoznom néhány egész jó kifut erős diákok ellen a Vaszeda Egyetem sógiklubjában, és szokásom szerint többször megfordultam a Japán Sógi Szövetség hivatalos főhadiszállásán, a Sógi Kaikanban is. Az itteni dódzsó a tavaszi szünet alatt ilyen látványt nyújtott:


Végül gondoltam, becsatolok még néhány képet, mert az elmúlt években kicsit adós maradtam az ilyesmivel:




2017. február 27., hétfő

Költözésről és bogarakról

Az előző bejegyzésben említettem, hogy hamarosan új lakásba költözünk (nem túl messze, pár utcával arrébb). Azóta mindez annyit változott, hogy – ahogy az lenni szokott – az új lakás még nincs kész, a régit viszont már el kellett hagynunk. Így tehát egyelőre apukámhoz költöztünk, ahol egyetemistaként laktam utoljára. Nincs is semmi gond, jól érezzük magunkat, leszámítva egy apróságot: úgy tűnik, velünk együtt néhány hívatlan vendég is érkezett.

Lehet, hogy valaki már ennyiből is kitalálta: ágyi poloskákról beszélek. Előttünk nem voltak itt, és a régi lakásunkban se találkoztunk velük, így nem igazán tudjuk, honnan jöhettek. (A költöztető kocsit már kizártuk, esetleg a sok helyről összeszedett dobozok jöhetnek szóba, amiket a költözéshez használtunk.) Hívtunk rovarirtót, amivel sikeresen elértük, hogy az egyik szobát nem tudjuk használni, olyan vegyszerszagú, a poloskák pedig átköltöztek egy másikba. :) Jelenleg futurisztikus gőzpisztollyal védekezünk, de már gondolkodom rajta, hogy hangyafarmot nevelek, állítólag ők megeszik az ilyen bogarakat. Kicsit olvasgattam a poloskák természetes ellenségeiről, és kiderült, hogy némelyiknek olyan neve van, mintha egy Marvel-képregény lapjairól kelt volna életre. Őrá gondolok, és hozzáteszem, ha ágyi poloska lennék, nekem is tele lenne tőle a gatyám:

Ha! This looks like a job for the Masked Bed Bug Hunter!

Persze azért távol áll tőlem, hogy ilyesmit eresszek be a lakásba, már csak azért sem, mert egy jó novellaötletet köszönhetek a poloskáinknak. Mindenesetre amíg a megoldáson gondolkozom, adnék egy tippet mindenkinek, aki esetleg még nem tudja, mivel lepjen meg minket karácsonyra:


2017. január 30., hétfő

Caladus csillaga: közeleg a finálé!


Egy ideje nem jelentkeztem bejegyzéssel a készülő regénykéziratommal kapcsolatban, de most van egy jó hírem: a háttérben folyamatosan dolgoztam rajta, és már túl vagyok a háromszázezer karakteren. Úgy sejtem, még kb. százezer karakter lehet hátra. Nemsokára elkezdem írni a finálét, vagy ha úgy jobban tetszik, a tágabb értelemben vett fináléban már nyakig benne vagyok. :)

Egyetlen dolog aggaszt: lassan több oldalasra szaporodik a listám azokról a dolgokról, amiket át szeretnék írni, mielőtt beküldöm a kiadónak a kéziratot. Ezek nagyobb része nyilván apróság, de vannak fontos, alapvető változtatások is: ötletek, amik menet közben jutottak eszembe, ill. a karakterekkel kapcsolatos problémáim (avagy mi minden csúszhat félre írás közben). Öröm az ürömben, hogy elég pontosan kialakult a koncepcióm, azaz tudom, hogy mit és hogyan szeretnék változtatni a szövegen. Az viszont biztosnak tűnik, hogy jócskán kell még időt fordítanom rá, miután befejeztem a kézirat első változatát.

Most egy ideig nemigen fogok tudni rendezett körülmények között írni, ugyanis két hét múlva költözünk (nem messze, csak pár utcával arrébb). Valószínűnek látszik, hogy a pakolás szüneteiben, innen-onnan lecsípett percekben, a dobozok közé letelepedve kell majd írnom – de az ilyesmi nem szokott zavarni, remélhetőleg tudom tartani a szokásos tempót. Ha pedig végre pontot tehetünk a huzavona végére, akkor az új lakásban egy csendesebb, kényelmesebb kis zugban folytathatom a munkát. :)

2016. december 23., péntek

Miért újult ki a Csillagok háborúja mániám? :)


A címben szereplő kérdésre első megközelítésben egyszerűnek tűnik a válasz: hát a Zsivány Egyes bemutatója miatt. :) A hétvégén (a születésnapomon) megnéztük, és be kell vallanom, hogy teljesen lenyűgözött: végre egy film, ami sok szempontból visszatér a klasszikus trilógia hangulatához. Nem a nézővel való összekacsintásra gondolok – abból szerencsére kevesebb volt, mint Az ébredő Erőben –, sokkal inkább arra, hogy a hangsúly nem a fénykardokon és az Erőhasználaton van, hanem a karaktereken és a harcukon a Birodalom ellen. Nagy dózist kaphatunk az újabb filmekben méltatlanul háttérbe szorult űrcsatákból és lépegetőkből, valamint minden korábbinál jobban érzékelhetjük, hogy milyen elnyomást gyakorol a Birodalom az általa uralt bolygók felett.

De amellett, hogy igencsak elkényeztet minket a Disney – hiszen évente jönnek ki új Csillagok háborúja filmek –, azt hiszem, van egy másik oka is, amiért mostanában megint kezd annyira előbújni belőlem a rajongó, mint amikor középiskolás koromban még mi játszottuk le a Halálcsillag terveinek ellopását az asztali Star Wars RPG-kampányunkban. :) Persze-persze, a második gyerekkoromat élem, mondhatná bárki, de az a helyzet, hogy utoljára 1983 előtt lehetett valódi folytatást várni egy Csillagok háborúja mozitól – erre már csak az idősebb rajongók emlékezhetnek. Az előzménytrilógia rendben volt ugyan (sokakkal ellentétben én nem utáltam), de nyilván tudtuk, hogy nagyjából hová fut ki az egész. Már nem emlékszem, hogy a könyvekből, vagy pontosan honnan származott, mindenesetre közismert információ volt, hogy Darth Vader valamilyen lávába esett, amikor először küzdött meg Obi-Wannal, és ezért van szüksége a páncélra. Említés szintjén a klón háborúk is szerepeltek a régi kánonban, bár én valamiért mindig úgy képzeltem, hogy a Köztársaság harcolt a klónok ellen. Most viszont egy teljesen új történetet követhetünk a moziban, és amíg a VII. (majd később a VIII.) epizód folytatására várunk, addig kapunk egy-egy előzményfilmet is, hogy ne feledkezzünk meg a sorozatról. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem panaszkodom. :)

Kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok mindenkinek, és aki esetleg még nem látta a Zsivány Egyest, annak jó szívvel tudom ajánlani egy kis kikapcsolódásképp a karácsonyi szünetre. :)
Hiba történt a modul működésében