2016. augusztus 7., vasárnap

Beszámoló az Írókör táboráról

 
Lassan hagyománnyá válik, hogy minden évben írok egy rövid bejegyzést az Írókör nyári alkotótáboráról. Idén Pápa közelében, Ugodon töltöttünk öt napot egy vendégházban, ahol általános meglepetésre nem voltak egerek, volt ellenben jó társaság, egy mosogatógép és minden szobára egy fürdőszoba.


Úgy vettem észre, hogy nem csak én éreztem jól magam ebben a környezetben, és ezt mutatta a novellatermés is: szerintem rengeteg jó írás született, alig győztem őket elolvasni a közös értékelésre. Nekem is sikerült összehoznom pár olyan novellát, amik talán érdemesek rá, hogy foglalkozzam velük még egy kicsit, és aztán megpróbáljam publikálni őket. (Most épp jócskán benne is vagyok az átdolgozás sűrűjében, aztán, ha végeztem a novellákkal, folytatom A Suttogó írását.)

 
A korábbi években nem nagyon tudtam részt venni az esti játékokban – mindig sikerült megcsúsznom egy-egy novella írásával –, most viszont összejött két szabad este, így belemerültem a Dixit és a Dungeon Quest rejtelmeibe. És akkor a gyilkosos játékról még nem is beszéltem. :) Érdekes, hogy bár eddig csak háromszor öt napot töltöttem el ebben a társaságban, mégis úgy érzem, mintha régi, jó ismerősök lennénk: ez annak köszönhető, hogy nagyon nyíltan fogadtak. Már várom a jövő évi tábort, ahol remélhetőleg megint a családdal együtt tudok majd részt venni. Addig is igyekszem jól haladni a sok írnivalóval, ami rám vár. :)

2016. július 11., hétfő

De akkor mit is dolgozom?


Előfordult már, hogy feltették nekem a kérdést (többször pedig én tettem fel magamnak), hogy mi is vagyok tulajdonképpen. Genetikus? Orvos? Tanár? Író? Fordító? Esetleg tolmács? Sokszor én sem tudom eldönteni: a dolog jó oldala, hogy egy kicsit mindegyik, a rossz pedig az, hogy egyik sem igazán. Mielőtt valaki arra a következtetésre jutna, hogy a munkahelyemen azt szoktam csinálni, ami a képen látszik, gyorsan leszögezem: ez nem az én laborom, a képen látható mikroszkópot sose használtam, a laptop sem az enyém, csak az eredmény, ami a monitoron látszik.

Ez egy beállított interjú volt a szabad nukleinsavakról szóló anyaghoz, ami hamarosan adásba kerül majd az M1-en, de megnézhető ezen a linken is. A vágás néhol furcsa mondatokat eredményezett, de szerintem a lényeg jól megérthető belőle. Egy picit talán bepillantást enged abba, hogy mivel is foglalkozunk a tanszéken, még akkor is, ha nem a szabadon keringő, hanem a daganatos sejtekből izolált DNS vizsgálatát szoktuk elvégezni.

Ami pedig a másik "munkámat", a regényírást illeti, ha minden jól megy, hamarosan azzal kapcsolatban is megosztok majd híreket. :) Addig is kellemes nyarat kívánok a blog minden olvasójának!

2016. július 7., csütörtök

Példaképek


Az e havi Sorok mögött bejegyzésben azzal a témával foglalkozunk, hogy volt-e, és ki volt az írói példaképünk, ill. pontosan milyen hatást gyakorolt a saját munkánkra.

Egy olyan gondolattal kezdeném, ami biztosan fel fog bukkanni a többieknél is: bár fiatalon természetes, ha valaki példaképeket keres, szerintem ez szakmailag nem feltétlenül előremutató dolog, hiszen könnyen oda vezethet, hogy az illető nem is próbál eredetit írni, csak a példaképet másolja. Azt mondják, a pályájuk elején sokan átmennek egy ilyen "másolós" szakaszon, és szerintem ez nem is feltétlenül baj, ha később sikerül túllépnünk rajta. Egyszer valahol azt olvastam: ne az vallja magát Tolkien követőjének, aki tündékről és orkokról ír egy Középföldére hasonlító világban. Az igazi követők azok, akik megpróbálnak létrehozni valamit, ami ugyanolyan eredeti és nagy hatású, mint A Gyűrűk Ura volt a maga idejében.

Engem Tolkien főleg arra inspirált, hogy saját világokat próbáljak kitalálni. Gyerekként hamarabb találkoztam más fantasy-világokkal (MAGUS, D&D, stb.), de A Gyűrűk Urában tapasztaltam először, hogy a világ egyetlen eleme sem hasonlít semmilyen földi helyszínre vagy korszakra (mint teszem azt, az ókori Egyiptom vagy a feudális Japán), vagyis az író nem használ segítséget ahhoz, hogy ismerősebbé tegye a dolgokat, mégis plasztikus, könnyen elképzelhető világot tud teremteni. (Más kérdés, hogy ha nagyon akarunk, persze találhatunk párhuzamokat Középfölde és a mi Földünk között.)

Kezdetben, amikor megpróbálkoztam az írással, misztikus, néha horrorba hajló, néha szépirodalminak szánt novellákat írtam – sajnos nem túl jól. :) Ezeken szerintem érezhető, hogy rengeteg Borgest és Stephen Kinget olvastam akkoriban, bár kifejezett példaképnek őket sem nevezném.

Később, amikor az ifjúsági irodalom felé fordultam, nagyban hatott a stílusomra Rowling könnyed, gördülékeny, humoros előadásmódja a Harry Potterben – legalábbis így gondoltam. Aztán rájöttem, hogy Rowling eredeti szövege nem mindig annyira gördülékeny, így talán inkább a magyar fordító, Tóth Tamás Boldizsár hatásáról beszélhetek. A magyarok közül mindenképp kiemelném még Böszörményi Gyulát, aki csodás karriert futott be nagyon nehéz testi és szociális háttérrel, így mondhatni, hogy tökéletes példakép lehet. Számomra ő mutatta meg, hogy lehet jó fantasztikus könyvet írni magyar néven, magyar szereplőkkel is.

Tényleg nem könnyű összeszedni azokat az írókat, akik hatással voltak, vannak az emberre. Azt hiszem, a hatások nagy része még előttem is rejtély (Karácsony Sándor mondta egyszer, hogy "hol van már bennem a tegnapi csirkepaprikás?"), de remélem, azért valamit ki lehet hámozni ebből a bejegyzésből. És most lássuk, ki inspirálta a többieket:

Puska Veronika
Gaura Ágnes
Demi Kirschner
On Sai
Bartos Zsuzsa

2016. június 29., szerda

Pár publikáció irodalomkedvelőknek

Annak idején, amikor egyetemista voltam Debrecenben, sok időt fordítottam egy működő, hangulatos irodalmi közösség felkutatására, de sajnos nem találtam ilyet. Pár évvel később azonban megszületett a DEIK, a Debreceni Egyetemi Irodalmi Kör. Egyszer-kétszer megfordultam közöttük, és nagyon pozitívak voltak a benyomásaim, de hát mit szépítsem, öreg vagyok már ahhoz, hogy egyetemista közösségbe járjak. :)  Az élő találkozók mellett azonban a DEIK rendszeresen megjelentet egy online folyóiratot is, Amúgy címmel (ez itt érhető el). Bár nem igazán értek a szépirodalomhoz, szerintem sokszor kifejezetten érdekes írásokat közöl, szóval érdemes beleolvasni. Én is publikáltam itt pár olyan novellát, amikről úgy gondoltam, nem olyan széles a célközönségük, hogy megérje nyomtatott megjelenéssel próbálkozni, mégis sajnáltam volna, ha "a fiókban maradnak". Ha valaki úgy gondolná, hogy szívesen olvasna tőlem néhány furcsa humorú szösszenetet addig is, amíg befejezem A Suttogót, itt találja a saját szerzői rovatomat az Amúgy honlapján belül.

Az egyik írás habkönnyű és komolytalan, a címe "A szerkesztő válaszol". Ezt főleg olyanoknak ajánlom, akik maguk is írnak, és érdekli őket a szép- és a zsánerirodalom közötti különbség. A másik, "A halál villamosa" talán valamivel nagyobb falat, ez Kosztolányi egyik Esti Kornél-szövegének zombis átirata, lényegében egy irodalmi remix, vagy mai szóval mash-up. Mielőtt valaki belevág, mindenképp olvassa el az eredetit, vagyis az Esti Kornél tizennyolcadik fejezetét, pl. itt. Egyébként Kosztolányi nagy tisztelője vagyok, és nem szentségtörésnek szántam az átiratot, csak valahogy bevillant, hogy milyen keveset kéne változtatni az egészen ahhoz, hogy egy zombis történet szülessen belőle – és tényleg. Nem tudom, ennek ki a célközönsége, vagy egyáltalán érdekelhet-e valakit egy ilyen novella, mégis muszáj volt megírnom. (Annak idején egyébként benne lett volna egy Ötperces rémálmok című horrorantológiában, ami végül nem jelent meg.)

2016. május 26., csütörtök

Sorok mögött: A komfortzóna és határai



A legújabb Sorok mögött bejegyzésben a komfortzóna kérdését fogjuk boncolgatni. Pár éve még nemigen tudtam volna érdemben hozzászólni a témához, hiszen úgy gondoltam, a fikcióírás önmagában egy hatalmas komfortzóna: az ember félreteszi a munkáját, és azt ír, amihez csak kedve van. Persze lehetne mondani, hogy az Oni folytatásainak írásánál kicsit más volt a helyzet, hiszen megbeszéltük a kiadóval, hogy kb. mikorra adom le a következő kéziratot, de nagyon élveztem az egészet, és ez is bőven belefért a komfortzónámba: ifjúsági fantasy volt ismerős szereplőkkel, kidolgozott cselekményvázlattal. Egyébként addigra már több zsánert is kipróbáltam, és nem éreztem úgy, hogy egy horror, sci-fi vagy realista történet esetén a komfortzónámon kívül mozognék.

De mit is jelent a komfortzóna? Az ismerős, megszokott zsánert, olyan szereplőket, akiket könnyen tudunk kezelni, de szerintem tágabban is értelmezhető minden olyan írásra, amiben otthonosan érezzük magunkat. Az írástechnikai tanácsadó oldalak tele vannak figyelmeztetésekkel (mint pl. a fenti kép), de vajon tényleg baj van a komfortzónával? Szerintem ez attól függ, hogy szűken vagy tágan értelmezzük-e a fogalmat.

Azzal nem lehet vitatkozni, hogy ha valaki folyton csak a szűken vett komfortzónáján belül mozog, akkor az írásai hasonlítani fognak egymásra, ő maga pedig előbb-utóbb "iparossá" válik. Ezért javasolják általában, hogy feszegessük a határainkat: csak így tudunk fejlődni. Én is igyekszem mindig másféle történetet írni, de a határaim túlfeszítésével legutóbb megjártam egy kicsit. Természetesen a Japánban játszódó non-fiction családregényről beszélek (itt írtam bővebben az ügyről).

Szerintem, ha valaki olyan típus, amilyen én vagyok, azaz egy kicsit lusta, kicsit szórakozott és egy csomó dolga van egyszerre, az lehet, hogy jobban jár, ha olyasmit ír, ami nem áll túl távol a komfortzónájától. Igen, tudom, ezért a mondatért meg fognak kövezni, de mindjárt kifejtem bővebben a saját példámon. Amikor épp befejeztem egy cikket, és tudtam, hogy nemsokára neki kell állnom dolgozatokat javítani, akkor a pár lazább nap alatt ritkán tudtam rávenni magam, hogy leüljek 60-as évekbeli japán autókról vagy konyhai eszközökről kutatni. Szívesebben írtam volna valami "egyszerűt", de mivel arra nem volt módom (egyszerre sosem foglalkozom egynél több írással), végül sokszor az lett belőle, hogy sógiztam egyet, vagy csak céltalanul lógtam a neten. Egyszóval arra jutottam, hogy a lustaság sokkal veszélyesebb ellenség, ha a komfortzónámon kívül kell megküzdenem vele – márpedig, ha valaki írásra adta a fejét, akkor a legfontosabb, hogy viszonylag sokat írjon.

Megoldásként először jött egy másik regényötlet, ami egy fantasy különleges szereplőkkel: ezen dolgozom most. Kívül esik a szűkebb értelemben vett komfortzónámon, de a tágabba belefér. Másodszor pedig elhatároztam, hogy amikor visszatérek a családregényhez, azt is közelíteni fogom a komfortzónámhoz, és sokkal több fiktív elemet viszek bele, így lehet, hogy non-fiction helyett inkább valós eseményeken alapuló fikció lesz belőle. Addig semmiképp sem fogok újra nekiveselkedni, amíg nem lesz egy olyan erős cselekményvázlatom, hogy igazán élvezzem a megírását. Hiszen a tágabb értelemben vett komfortzóna pontosan arról szól, hogy élvezzük, amit csinálunk, nem igaz?

Így látják a kérdést a többiek:

Puska Veronika
Gaura Ágnes
On Sai
Demi Kirschner
Bartos Zsuzsa
Szaszkó Gabriella
Hiba történt a modul működésében