2016. szeptember 9., péntek

Egy sorozat, ami beszippant és nem ereszt, és egy fura felismerés

Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy a Facebook fizetett reklámjai nem igazán lopták be magukat a szívembe. De néha azért előfordul, hogy belenézek valamelyikbe, és így szúrt szemet nemrég...


Akinek ismerős a fenti betűtípus, az már tudja, hogy a Stranger Things című sorozatról beszélek. (Egyébként ezt a generátort használtam hozzá.) Érdekesnek tűnt az alapkoncepció: miért készítene valaki olyan horrort, ami nemcsak, hogy a nyolcvanas években játszódik, de minden szempontból úgy is néz ki, mintha akkor forgatták volna? Ezt mindenképp látnom kellett, és nem bántam meg. :) Azok kedvéért, akik még nem ismerik: a részek tele vannak Stephen King, Spielberg, D&D és Csillagok háborúja-utalásokkal (meg egy csomó egyébbel, biztos, hogy a felét se szúrtam ki), de senki se gondoljon valami csöpögős nosztalgiakoktélra. Igaz, hogy a rengeteg utalásnak és kisebb-nagyobb főhajtásnak köszönhetően harmincasként újra gyereknek éreztem magam, mégsem ezért szegezett a képernyő elé a sorozat, hanem a klassz ötletek és a nagyszerűen megformált szereplők miatt. De ez nem egy kritikai blog, így nem fogok bővebben írni róla: aki még nem látta, nézze meg! :)

Ésszerű (na jó, "észszerű") módon felmerült bennem, hogy ha a sorozatot jegyző Duffer testvérek letettek az asztalra valamit, ami ennyire lenyűgözött, akkor biztos a többi alkotásukat is élvezni fogom. Meglepetésemre azonban nem sokat találtam tőlük: egy egész estés filmet Hidden címmel, néhány sorozatrészt a Wayward Pines-ból, valamint pár önálló rövidfilmet. Végül a Hiddent néztük meg Évivel, ami egyrészt nagyon jó film (megérdemelt volna egy mozis bemutatót), másrészt viszont eléggé mellbe vágott: az alapötlete teljesen ugyanaz, mint az Új Galaxisban megjelent novellámé, az "Üvöltő világ"-é, ráadásul abban is hasonlít, hogy az egyik főszereplő egy kislány. Miután megemésztettem a dolgot, két következtetést vontam le magamban:

1. Biztos lesznek, akik plágiummal fognak vádolni. Ez nem túl jó.

2. Úgy tűnik, van valami közös a Duffer testvérek gondolkodásában és az enyémben. Ez viszont jó.

Szóval túltettem magam az ügyön, és kíváncsian várom a következő filmjüket, különösen a Stranger Things második évadát. :)

2016. augusztus 7., vasárnap

Beszámoló az Írókör táboráról

 
Lassan hagyománnyá válik, hogy minden évben írok egy rövid bejegyzést az Írókör nyári alkotótáboráról. Idén Pápa közelében, Ugodon töltöttünk öt napot egy vendégházban, ahol általános meglepetésre nem voltak egerek, volt ellenben jó társaság, egy mosogatógép és minden szobára egy fürdőszoba.


Úgy vettem észre, hogy nem csak én éreztem jól magam ebben a környezetben, és ezt mutatta a novellatermés is: szerintem rengeteg jó írás született, alig győztem őket elolvasni a közös értékelésre. Nekem is sikerült összehoznom pár olyan novellát, amik talán érdemesek rá, hogy foglalkozzam velük még egy kicsit, és aztán megpróbáljam publikálni őket. (Most épp jócskán benne is vagyok az átdolgozás sűrűjében, aztán, ha végeztem a novellákkal, folytatom A Suttogó írását.)

 
A korábbi években nem nagyon tudtam részt venni az esti játékokban – mindig sikerült megcsúsznom egy-egy novella írásával –, most viszont összejött két szabad este, így belemerültem a Dixit és a Dungeon Quest rejtelmeibe. És akkor a gyilkosos játékról még nem is beszéltem. :) Érdekes, hogy bár eddig csak háromszor öt napot töltöttem el ebben a társaságban, mégis úgy érzem, mintha régi, jó ismerősök lennénk: ez annak köszönhető, hogy nagyon nyíltan fogadtak. Már várom a jövő évi tábort, ahol remélhetőleg megint a családdal együtt tudok majd részt venni. Addig is igyekszem jól haladni a sok írnivalóval, ami rám vár. :)

2016. július 11., hétfő

De akkor mit is dolgozom?


Előfordult már, hogy feltették nekem a kérdést (többször pedig én tettem fel magamnak), hogy mi is vagyok tulajdonképpen. Genetikus? Orvos? Tanár? Író? Fordító? Esetleg tolmács? Sokszor én sem tudom eldönteni: a dolog jó oldala, hogy egy kicsit mindegyik, a rossz pedig az, hogy egyik sem igazán. Mielőtt valaki arra a következtetésre jutna, hogy a munkahelyemen azt szoktam csinálni, ami a képen látszik, gyorsan leszögezem: ez nem az én laborom, a képen látható mikroszkópot sose használtam, a laptop sem az enyém, csak az eredmény, ami a monitoron látszik.

Ez egy beállított interjú volt a szabad nukleinsavakról szóló anyaghoz, ami hamarosan adásba kerül majd az M1-en, de megnézhető ezen a linken is. A vágás néhol furcsa mondatokat eredményezett, de szerintem a lényeg jól megérthető belőle. Egy picit talán bepillantást enged abba, hogy mivel is foglalkozunk a tanszéken, még akkor is, ha nem a szabadon keringő, hanem a daganatos sejtekből izolált DNS vizsgálatát szoktuk elvégezni.

Ami pedig a másik "munkámat", a regényírást illeti, ha minden jól megy, hamarosan azzal kapcsolatban is megosztok majd híreket. :) Addig is kellemes nyarat kívánok a blog minden olvasójának!

2016. július 7., csütörtök

Példaképek


Az e havi Sorok mögött bejegyzésben azzal a témával foglalkozunk, hogy volt-e, és ki volt az írói példaképünk, ill. pontosan milyen hatást gyakorolt a saját munkánkra.

Egy olyan gondolattal kezdeném, ami biztosan fel fog bukkanni a többieknél is: bár fiatalon természetes, ha valaki példaképeket keres, szerintem ez szakmailag nem feltétlenül előremutató dolog, hiszen könnyen oda vezethet, hogy az illető nem is próbál eredetit írni, csak a példaképet másolja. Azt mondják, a pályájuk elején sokan átmennek egy ilyen "másolós" szakaszon, és szerintem ez nem is feltétlenül baj, ha később sikerül túllépnünk rajta. Egyszer valahol azt olvastam: ne az vallja magát Tolkien követőjének, aki tündékről és orkokról ír egy Középföldére hasonlító világban. Az igazi követők azok, akik megpróbálnak létrehozni valamit, ami ugyanolyan eredeti és nagy hatású, mint A Gyűrűk Ura volt a maga idejében.

Engem Tolkien főleg arra inspirált, hogy saját világokat próbáljak kitalálni. Gyerekként hamarabb találkoztam más fantasy-világokkal (MAGUS, D&D, stb.), de A Gyűrűk Urában tapasztaltam először, hogy a világ egyetlen eleme sem hasonlít semmilyen földi helyszínre vagy korszakra (mint teszem azt, az ókori Egyiptom vagy a feudális Japán), vagyis az író nem használ segítséget ahhoz, hogy ismerősebbé tegye a dolgokat, mégis plasztikus, könnyen elképzelhető világot tud teremteni. (Más kérdés, hogy ha nagyon akarunk, persze találhatunk párhuzamokat Középfölde és a mi Földünk között.)

Kezdetben, amikor megpróbálkoztam az írással, misztikus, néha horrorba hajló, néha szépirodalminak szánt novellákat írtam – sajnos nem túl jól. :) Ezeken szerintem érezhető, hogy rengeteg Borgest és Stephen Kinget olvastam akkoriban, bár kifejezett példaképnek őket sem nevezném.

Később, amikor az ifjúsági irodalom felé fordultam, nagyban hatott a stílusomra Rowling könnyed, gördülékeny, humoros előadásmódja a Harry Potterben – legalábbis így gondoltam. Aztán rájöttem, hogy Rowling eredeti szövege nem mindig annyira gördülékeny, így talán inkább a magyar fordító, Tóth Tamás Boldizsár hatásáról beszélhetek. A magyarok közül mindenképp kiemelném még Böszörményi Gyulát, aki csodás karriert futott be nagyon nehéz testi és szociális háttérrel, így mondhatni, hogy tökéletes példakép lehet. Számomra ő mutatta meg, hogy lehet jó fantasztikus könyvet írni magyar néven, magyar szereplőkkel is.

Tényleg nem könnyű összeszedni azokat az írókat, akik hatással voltak, vannak az emberre. Azt hiszem, a hatások nagy része még előttem is rejtély (Karácsony Sándor mondta egyszer, hogy "hol van már bennem a tegnapi csirkepaprikás?"), de remélem, azért valamit ki lehet hámozni ebből a bejegyzésből. És most lássuk, ki inspirálta a többieket:

Puska Veronika
Gaura Ágnes
Demi Kirschner
On Sai
Bartos Zsuzsa

2016. június 29., szerda

Pár publikáció irodalomkedvelőknek

Annak idején, amikor egyetemista voltam Debrecenben, sok időt fordítottam egy működő, hangulatos irodalmi közösség felkutatására, de sajnos nem találtam ilyet. Pár évvel később azonban megszületett a DEIK, a Debreceni Egyetemi Irodalmi Kör. Egyszer-kétszer megfordultam közöttük, és nagyon pozitívak voltak a benyomásaim, de hát mit szépítsem, öreg vagyok már ahhoz, hogy egyetemista közösségbe járjak. :)  Az élő találkozók mellett azonban a DEIK rendszeresen megjelentet egy online folyóiratot is, Amúgy címmel (ez itt érhető el). Bár nem igazán értek a szépirodalomhoz, szerintem sokszor kifejezetten érdekes írásokat közöl, szóval érdemes beleolvasni. Én is publikáltam itt pár olyan novellát, amikről úgy gondoltam, nem olyan széles a célközönségük, hogy megérje nyomtatott megjelenéssel próbálkozni, mégis sajnáltam volna, ha "a fiókban maradnak". Ha valaki úgy gondolná, hogy szívesen olvasna tőlem néhány furcsa humorú szösszenetet addig is, amíg befejezem A Suttogót, itt találja a saját szerzői rovatomat az Amúgy honlapján belül.

Az egyik írás habkönnyű és komolytalan, a címe "A szerkesztő válaszol". Ezt főleg olyanoknak ajánlom, akik maguk is írnak, és érdekli őket a szép- és a zsánerirodalom közötti különbség. A másik, "A halál villamosa" talán valamivel nagyobb falat, ez Kosztolányi egyik Esti Kornél-szövegének zombis átirata, lényegében egy irodalmi remix, vagy mai szóval mash-up. Mielőtt valaki belevág, mindenképp olvassa el az eredetit, vagyis az Esti Kornél tizennyolcadik fejezetét, pl. itt. Egyébként Kosztolányi nagy tisztelője vagyok, és nem szentségtörésnek szántam az átiratot, csak valahogy bevillant, hogy milyen keveset kéne változtatni az egészen ahhoz, hogy egy zombis történet szülessen belőle – és tényleg. Nem tudom, ennek ki a célközönsége, vagy egyáltalán érdekelhet-e valakit egy ilyen novella, mégis muszáj volt megírnom. (Annak idején egyébként benne lett volna egy Ötperces rémálmok című horrorantológiában, ami végül nem jelent meg.)
Hiba történt a modul működésében