2015. október 22., csütörtök

Sorok mögött: A nézőpont



A mostani körblogtémánk, hogy vajon mi lehet a jó és rossz oldala annak, ha a történet leszűkül egyetlen karakter nézőpontjára. Persze a nézőpontokkal kapcsolatban elég sok írástechnikai cikket olvashatunk szakkönyvekben és az interneten is, és nem érzem úgy, hogy ezekhez túl sokat hozzá tudnék tenni, így ebben a bejegyzésben főleg a saját tapasztalataimat fogom megosztani.

Írás közben általában szeretek belehelyezkedni az egyik karakter nézőpontjába (E/1 vagy közeli E/3), és ha ez sikerül, és úgy érzem, jól működik, akkor a továbbiakban nem nagyon szoktam váltani. (Végiggondolva, az elmúlt tíz írásom közül nyolcban egy, kettőben pedig két nézőpontkarakterrel dolgoztam, kettőnél többel azonban még soha.) Azt viszont a saját bőrömön tapasztaltam, hogy egy összetett, sok szálon futó történetet nem könnyű egyetlen nézőpontból megírni: az Oni-trilógia kapcsán gyakran nehézséget okozott, hogy milyen úton-módon csempésszek be információt a máshol zajló eseményekről, vagy hogyan varrjam el a főhősről leszakadt karakterekhez kötődő történetszálakat. Az E/1-es, emlékirat-formátumú narrációhoz eleve nem illett volna a nézőpontváltás (olvastam már váltott szemszögű E/1-et, de ez a megoldás valamiért nem áll közel hozzám), néha viszont kihasználhattam a fantasy adta lehetőségeket: Áron nézőpontján keresztül belebújtam egy másik karakter fejébe, és bizonyos jeleneteket így írtam meg, amolyan "nézőpont a nézőpontban" jelleggel.

A probléma megoldása izgalmas írástechnikai kihívásokat tartogatott, és utólag nem bántam meg a nézőpontválasztást, mégis egyet kell értenem azzal, hogy ha valaki egy hasonlóan nagy lélegzetű történet minden fontosabb részletét meg szeretné írni, akkor valószínűleg a távoli E/3 és/vagy a váltott nézőpont lehet a legkézenfekvőbb megoldás. Már csak azért is, mert ha pl. egy konfliktus bemutatása egyetlen karakter nézőpontjára szűkül le, akkor az olvasó hajlamos lehet azzal az egy karakterrel azonosulni, nem látva a konfliktus egészét, mint amikor jól összeveszünk egy baráttal vagy családtaggal, és kellő empátia híján nem tudjuk beleélni magunkat a másik helyzetébe.

Persze azt sem állítom, hogy feltétlenül jó regény lesz abból, ha ilyen Háború és béke-szerűen, távolról és töretlen hidegvérrel narráljuk végig az eseményeket, mindig gondosan kiválasztva a legmegfelelőbb nézőpontot, mint a ketrecben csatározó kísérleti egerek életét dokumentáló tudós. Lehet, hogy ez adott esetben jól működhet egy sci-finél, de mondjuk egy romantikus regény olvasóit valószínűleg addig fogja idegesíteni, amíg a falhoz nem csapják a könyvet.

A zsáner mellett nyilván maga a történet szabja meg, hogy milyen és hány nézőpontra van szükség. Mielőtt további nézőpontot hoznék be az első után, mindig fel szoktam tenni magamnak a kérdést: tényleg szükség van rá? Jobb lesz tőle a sztori? Az is előfordulhat, hogy épp a kevesebb nézőponttól működik az egész; pl. egy ideje tervezgetek egy humoros írást, ahol a végső csattanó a nézőpont megválasztásából adódik majd. Szóval tényleg nincs nálam a bölcsek köve ebben a kérdésben (sem), de szerintem érdemes eljátszani a nézőpont adta lehetőségekkel, mert ahogy a fenti rajzon is látszik, a nézőpont részben maga az alkotás.

És akkor következzenek a többiek bejegyzései:

2015. október 13., kedd

Hírek

Elég rég írtam már a blogra, így arra gondoltam, itt az ideje beszámolni róla, mi történik velem mostanában. Talán a legfontosabb hír, hogy tegnap e-mailt kaptam a Galaktika szerkesztőségéből: elfogadták a "Kopp-kopp" című novellámat. :) Bár az új regényem még biztosan jó ideig nem készül el, erre a rövidebb írásra már nem kell sokat várni: a novemberi számban megjelenik (ez a Galaktika 308. száma lesz, ha valaki netán így keresné). Főleg a horror kedvelőinek ajánlom, de nem kell semmi véres, belezős témára gondolni. :) A novella egyébként egy apró ötletből született, amivel jó nagybácsi módjára az unokahúgomat ijesztgettem, és később, a nyári írókörös táborban írtam meg, aztán jó időre félretettem, amíg le nem tudtam végre a PhD-védésemet. Nemrég ültem neki az átírásnak, és elég sokat változtattam rajta, hála a sok hasznos kritikának, amit az Írókör tagjaitól, majd később Évitől és a gabós szerkesztőmtől, Gábortól kaptam.

A másik aktuális téma, hogy ebben az időszakban egészen sok író-olvasó találkozón lehetett, ill. lehet majd összefutni velem. A hétvégén a debreceni Benedek Elek Könyvtárba kaptam meghívást, ahol egy nagyszabású rendezvényen a fantasy és a történelmi regény zsánerében dolgozó szerzőkkel lehetett beszélgetni. (Sajnos délután már nem tudtam ott lenni, pedig Nemes Istvánnal én is nagyon szívesen beszélgettem, dedikáltattam volna.) Engem nem is annyira az Oniról kérdeztek, mint inkább a készülő regényemről, a kutatási módszeremről. Bőven kaptam érdekes kérdéseket Jánostól, a "hivatalos" kérdezőtől, de a közönségtől is. Összességében szerintem minden klasszul sikerült, és nagyon meglepett, hogy a jelenlévők közül többen is olvastak már Oni-könyveket. Persze hoztam a formám, és a Déri Múzeumba szóló ajándékjegyemet sikerült ott felejtenem, holnap elmegyek érte. A Hajdú-Bihari Napló itt számolt be az eseményről, mindjárt két apró hibával: bár nyilván örültem, hogy megláttam a nevem a cikkben, és hogy mutathatok pár képet a blog olvasóinak, de "a hazai fantasy-irodalom jeles képviselőjeként" egyértelműen Istvánt kellett volna kiemelni, nem engem (ez nem álszerénység, csak sima tény). Másrészt civilben nem orvosként, hanem kutatóként dolgozom. :)

(Ezt a képet muszáj beszúrnom ide, annyira okostónis. :) Remélem, összességében azért nem ilyen benyomást keltettem.)

Elvileg hamarosan lesz egy találkozó az Ady gimiben is, majd hírt adok róla itt a blogon vagy a Facebookon, ha lesz időpont. Október 17-én, tehát most szombaton 13:30 és 14 óra között az őszi MondoConon tartok egy rövid, beszélgetéssel és dedikálással egybekötött előadást az Oni-könyvekről a "kultúrsarokban". (Azóta is a formátumon gondolkodom, merthogy eredetileg sima beszélgetésre gondoltam, a programba azonban előadásként került be. Szóval most nem tudom, mi a csudáról "adjak elő", esetleg spoilerezzem el a történetet a leendő olvasóknak? :) Aki pont ekkor nem tud ott lenni, az se csüggedjen, mert egész szombaton megtalálható leszek a Conon, mégpedig a táblás játékok számára kijelölt teremben, ahol a japán sakkot fogjuk népszerűsíteni. :)


Hát, dióhéjban egyelőre ennyi, de hamarosan jelentkezem újabb bejegyzéssel. Addig is további szép hetet mindenkinek!