Úgy döntöttem, a szokásos hó végi bejegyzésemben végre írok valamit arról, hogy állok a Caladus csillaga átdolgozásával, mivel ezzel kapcsolatban már hónapok óta nem osztottam meg semmilyen hírt. Sajnos egyelőre nem sokra haladtam, el vagyok havazva mindenféle egyéb feladattal (ráadásul most az egyetem és a fiúk iskolája is online módban üzemel, ami nálam valahogy rásegített arra, hogy máris karácsonyi hangulatba kerüljek, de nem igazán könnyíti meg az itthoni munkát).
De bármilyen kevés időm is van a kézirattal foglalkozni, gyakran gondolkodom rajta pl. zuhanyzás vagy gyaloglás közben. Egy fontos döntést is meghoztam vele kapcsolatban: mégis a nehezebb utat választom, és a második résztől kezdve behozom Aivét mint nézőpontszereplőt. Csilla javasolta ezt az Írókör nyári táborában, és minél tovább emésztgetem, annál inkább úgy érzem, hogy ez a helyes megoldás. Bizonyos jelenetek már kezdenek formát nyerni a fejemben, így, ha végre eljutok oda, hogy le tudok ülni a kézirat elé, talán nem kerül majd túl sok időbe, hogy átírjam. Reményeim szerint az előttünk álló téli szünet alatt végezni tudok vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése