2018. január 29., hétfő

Sorok mögött: Gondolatok a könyvbemutatókról


Hosszú ideje nem jelentkeztünk már "Sorok mögött" bejegyzéssel: kissé ellustult a csapatunk, de most végre megtörjük a jeget. A témánk ezúttal a könyvbemutatók, avagy mit érdemes, és mit nem érdemes csinálni egy ilyen alkalommal, ill. hogy kinek milyen élményei vannak az első könyve bemutatójáról.

Biztosra veszem, hogy tanácsokban nem lesz hiány a többiek bejegyzéseiben, ezért én most egy olyan területre fókuszálnék, amiben lehet, hogy több a tapasztalatom, mint a sikeresebb kollégáknak: hogyan éljük túl, ha a kutya se jön el a dedikálásra? :) Láttam már olyan írót, akinek az első könyvét is kapkodták, mint a cukrot, de sokkal valószínűbb, hogy az első könyvbemutatónkon, miután elolvastunk minden marketinges tippet és gyakorlati tanácsot, bepakoltuk a könyvjelzőket, egyéb apró ajándékokat és a tartalék tollat, ott fogunk ücsörögni kiöltözve az asztalnál, és arra várunk, hogy legalább a közelben lézengő vendégek közül szánjon meg valaki, és üljön le beszélgetni. Én is így jártam, annak idején ebben a bejegyzésben írtam meg a tapasztalataimat.

Jó lenne, ha azt írhatnám, hogy a későbbi bemutatókra mindez megváltozott, és annyit kellett dedikálnom, hogy elzsibbadtak az ujjaim, de nem így alakult. Az Oni-könyveket sosem kapták fel igazán, ráadásul úgy hallom, nálunk, Debrecenben egyébként is egyre kevesebben járnak el könyvbemutatókra. Mindezzel nem azt szeretném mondani, hogy egy mérsékelten népszerű szerző számára a könyvbemutató értelmetlen dolog, és hagyjuk a fenébe az egészet. Viszonylag sok könyvbemutatót tudhatok magam mögött (minden Oni-kötetnek volt bemutatója a budapesti Könyvfesztiválon, majd nem sokkal később Debrecenben is), és ezek között jó néhány olyan alkalom volt, amire szívesen emlékszem vissza, ezekről próbálok meg itt összeszedni egy csokorra való gondolatot.

Az első, és talán legfontosabb dolog, hogy tartsuk szem előtt a realitásokat. Ha már több alkalommal alig jött el valaki, akkor fölösleges arra számítani, hogy na, majd legközelebb az utcáig kígyózik a sor, mert ez csak csalódáshoz vezet. Ha tudjuk, hogy kevés olvasó várható, akkor nem érdemes hamar elzavarni őket: hadd üljenek egy kicsit az asztalnál, végül is azért jöttek. Én általában meg szoktam kérdezni, olvasták-e már az adott könyvet (a legtöbben még nem), vagy az előző részt (azt a legtöbben igen). Ezek után el lehet beszélgetni, humorizálni arról, mi tetszett vagy mi nem tetszett az előzőekben, és mire számítanak az új könyvvel kapcsolatban. Ki lehet találni valami egyedi, kreatív dedikálást is, bár én ezekben hírhedten gyenge vagyok. :) A lényeg, hogy ha beszélgetéssel telik az idő, az sokkal kellemesebb, mint ha egyedül ülnénk az asztalnál – amikor pedig feltűnik a következő vendég, hogy dedikáltasson, az előző úgyis fel fog állni.

Az is hasznos lehet, ha elő tudunk rukkolni egy teljesen egyedi programmal, ami valamilyen szinten kapcsolódik a könyvünk témájához. Annak idején, a 2013-as debreceni Könyvhéten volt egy cosplay-jel egybekötött szabadtéri könyvbemutató a Szürke vérhez: itt írtam róla. Persze ezen se volt nagy tömeg, viszont rettenetesen élveztem az egészet, nemcsak a jó beszélgetések miatt, de azért is, mert egészen különleges érzés, ha valaki belebújik egy olyan karakter bőrébe, akit te találtál ki. :)

Arról se feledkezzünk meg, hogy a kiadók vagy könyvesboltok által szervezett könyvbemutatók mellett más alkalmak, helyszínek is vannak, ahol személyesen találkozhatunk a közönségünkkel. Érdemes átgondolni, hogy vajon azok, akik elolvasnák a könyvünket, hol találhatók meg a legnagyobb valószínűséggel. Volt egy alkalom, amit valamelyest sikeresnek mernék nevezni (oké, akkor se zsibbadt el az ujjam a sok írástól, de azért már bizsergett kicsit): a Szürke vér "utóbemutatója" a debreceni Dér Conon. Ez egy animére, mangára, japán kultúrára fókuszáló rendezvény volt, elsősorban a tizenéves közönség számára. A legtöbben persze a könyvek japán vonatkozásaira kérdeztek rá, de sokan voltak olyanok, akik maguk is próbálkoztak az írással, őket inkább a kiadatás nehézségei foglalkoztatták. Meggyőződésem, hogy ha állandó jelleggel lennének ilyen rendezvények Debrecen környékén, és el is tudnék járni rájuk, akkor semmi probléma nem lenne az Oni eladási mutatóival. :)

Egyelőre ennyi jut eszembe erről a témáról, de ha lesz bemutatója a Caladus csillagának (remélem, hamarosan lesz), arról mindenképp hírt adok itt a blogon.

Lássuk a többiek bejegyzéseit:

Puska Veronika
Gaura Ágnes
On Sai

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hiba történt a modul működésében