2017. december 29., péntek

Egy kis horror az ünnepekre


Gondolom, a cím némi magyarázatra szorul, hiszen a karácsony szellemiségét elég nehéz összeegyeztetni a horrorral; már hagyománynak számít azonban, hogy a Porcelánszív Irodalmi Folyóirat minden év dec. 24-én jelentkezik két online kiadvánnyal, melyek közül az egyik kifejezetten a horrorra fókuszál. Idén Holt remények címmel jelent meg ez az antológia, és helyet kapott benne az egyik novellám is.

Most újraolvastam, és egész vállalhatónak tűnik, ezért merem a blog olvasóinak figyelmébe ajánlani. A címe "Képhiba", és még a tavalyi írótáborban készült, nem sokkal azután, hogy Évivel megleptük magunkat egy 3D-tévével itthonra – szerencsére az önéletrajzi ihletettség ennyiben ki is merül. :) Nem vagyok technofób (sőt, épp ellenkezőleg), mégis mindig megmozgatták a fantáziámat Stephen King azon írásai, ahol egy természetfeletti erő valamilyen technikai eszközön keresztül nyilvánul meg: ezek hatása szerintem érződik a novellán. Ja, és nincs benne belezés, trancsírozás, szóval a gyengébb gyomrúak is megbirkóznak vele. Na, ennyit a reklámról, inkább olvassátok el (meg persze az antológia többi írását is). :)

Ezen a linken lehet megtalálni a pdf-et, az én novellám a 175. oldalon kezdődik. 

És mielőtt elfelejteném, mindenkinek további kellemes ünnepeket, és minden jót a 2018-as évre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése