2019. június 19., szerda

A kézirat leadva :)

Hát, itt a bejelentés, amire mindenki olyan régóta vár (?): ma elküldtem Gábornak a Caladus csillaga kéziratát. Több mint három éve kezdtem el írni, és most, hogy újraolvastam az első blogbejegyzésemet róla (konkrétan ezt), végiggondoltam azt is, milyet utat jártam be a leadásig.

Ahogy a bejegyzés is tanúsítja, eleinte nagyon jól haladtam, és azt hittem, pár hónap alatt befejezem a regényt. Később lassult a tempóm: éreztem, hogy a történet középső harmadától itt-ott félrecsúsznak a dolgok. Talán akkor kellett volna megállnom átgondolni az egészet, mert a saját lustaságom ellen kieszelt fegyver – ti., hogy ha törik, ha szakad, mindenképp megírok naponta egy oldalt – visszafelé sült el. Befejeztem ugyan a kéziratot, de nem voltam vele elégedett. Elkezdtem átdolgozni, de a vártnál nehezebben boldogultam. Közben megszületett Emma, a munka is sok lett, és azon kaptam magam, hogy egyre ritkábban ülök le a kézirat mellé. Kellett valami, ami kimozdít a holtpontról.

Talán az volt a fordulópont, amikor tavaly lebetegedtem Japánban (itt írtam erről). Attól kezdve más szemmel néztem a regényt: pontosabban láttam, hogy mit kell csinálnom vele. Időm persze nem lett több, de amennyit rá tudtam szánni a regényre, azt tényleg rászántam. A szokásos, lassan csiszolgatós munkatempómban így is több mint egy évbe telt, mire befejeztem. (Furcsa ezt leírni, mert számomra nem tűnt olyan soknak. Lehet, hogy öregszem. :)

A múlt héten az utolsó fejezet végére értem, aztán még egyszer, utoljára átolvastam, végigjavítgattam az egészet – és végre elégedett voltam vele. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tudnék még csiszolni rajta. Pont tegnap este jutott eszembe, hogy min lehetne javítani, de most már ellenállok a kísértésnek. Megírtam a szinopszist, aztán beküldtem a regényt a kiadónak. Egyrészt, ha nem teszem meg, akkor örökké ülhetnék rajta, másrészt tudom, hogy az ilyen részletek nem fogják lényegesen befolyásolni a megítélését.

Innentől nincs más hátra, mint elmenni nyaralni, és közben kíváncsian várni, hogy milyen választ kapok a kéziratra. Gáborral beszéltük, hogy beletelik majd egy időbe, mert pont most járt le a pályázat határideje Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 című kötethez, és a novellák bírálata elviszi a szerkesztői kapacitást a kiadónál. (Hja, arra is pályáztam volna, ha előbb végzek a regénnyel.) Sebaj, szó sincs róla, hogy ne tudnék várni a válaszra. Ha belegondolok, hogy az első regényem befejezése után majdnem két évig tartott a bizonytalanság...

Most kicsit olyan érzésem támadt, mintha már nem lenne munkám a Caladus csillagával, pedig ebben a mémben sok igazság van:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése