2013. március 26., kedd

Új élmények

Valahányszor visszatérek Japánba, mindig látok, hallok, tapasztalok valami olyan apróságot, ami újra elgondolkodtat, hogy mitől olyan más ez az ország, mint a többi. Azt hittem, ezúttal nem így lesz, de végül nem kellett csalódnom.

Eseménytelen volt az utam Sindzsukuig, és az életritmusom hamar beállt a tavalyira: még étterembe is ugyanoda mentünk a kémiakurzust tartó tanárnővel, ahová tavaly. Aztán tegnap megkaptam a diákok listáját: azét a csoportét, akiknek felvételi-előkészítő kurzust tartok biológiából, ugyanis ősztől majd valamelyik magyar egyetemen szeretnék elkezdeni az orvosit. Végigfutottam a neveken. A megadott életkor alapján szinte mindannyian huszonévesek. Aztán egyszer csak egy szám vonta magára a figyelmem: 61. Megkérdeztem Ajako-szant: ugye, ez valami elírás? Nem, felelte, ez a diák tényleg 61 éves. Megpróbáltam leplezni a döbbenetemet (alighanem kevés sikerrel), és elindultam megtartani az első órát.

Jól bevált szokásom szerint bemutatkozással kezdtem, és beszélgettem kicsit a csoport minden tagjával: mit tanult idáig, miért szeretne orvos lenni, stb. A legidősebb diák utoljára került sorra, és elmondta, hogy matematikatanár és iskolaigazgató volt egy okinavai középiskolában. Tavaly ment nyugdíjba, és úgy gondolta, hasznosan tölti az idejét: orvos lesz, és világot lát. Ezért szeretne felvételizni a Semmelweis Egyetem angol nyelvű kurzusára. Megkérdeztem, hogy szeretné-e hasznosítani a matematika területén szerzett tudását: netán biostatisztikával foglalkozna majd? Azt felelte, a matematikát most már félretenné, és leginkább a pszichiátria érdekli.

Miután befejeztem az aznapi óráimat, még sokáig motoszkált a fejemben, hogy ez az eset még Japánban is valószínűtlennek számít-e, és ha esetleg nem annyira, akkor én miért érzem annak. Vajon az élet szükségszerű velejárója-e, hogy az ember otthon töltse a nyugdíjas éveit? Nálunk vajon ferde szemmel néznének-e arra, aki végigjárt egy szakmai utat, a munkahelyén elért a csúcsra, majd nyugdíjasként úgy gondolja, ő még nem túl öreg ahhoz, hogy kipróbálja magát egy új területen? Nehezen tudom elképzelni, hogy nálunk megtörténhetne ilyesmi, még akkor is, ha félretesszük azt a kérdést, hogy egy magyar iskolaigazgató nemigen keres annyit aktív dolgozóként, hogy a nyugdíjazása után megengedhetne magának egy drága külföldi egyetemet.

Addig-addig törtem ezen a fejem, hogy a végére határozottan irigyelni kezdtem ezt a "diákot". Jó lenne, ha idős koromra legalább fele annyi vállalkozó szellem maradna bennem, mint benne.

3 megjegyzés:

  1. Hello!
    Milyen jó, hogy erre jártam, mert a Hihetetlen magazin júniusi számába készítek egy rövid anyagot Okinaváról, és ha nem gond, egy mondat erejéig megemlíteném az öregurat is az ottani idősek energikussága kapcsán. Egyébként melyik a helyes átírás: Okinawa vagy Okinava?
    Üdv: Bolyki Tamás

    VálaszTörlés
  2. Persze, nyugodtan! Tovább színesíti a képet, hogy azóta megtudtam: az öregúr lánya is orvostanhallgató, de ő Japánban tanul.

    Az angolos helyesírás Okinawa, de mivel a japán nyelv eredetileg nem latin betűket használ, ezért úgy tudom, magyarul a kiejtés szerinti, "Okinava" írásmód a helyes.

    VálaszTörlés

Hiba történt a modul működésében