2016. október 31., hétfő

Sorok mögött: Szörnyek Halloweenra

Elég régóta nem jelentkeztünk már a körblogos projekttel. Közösen úgy döntöttünk, Halloween alkalmából megtörjük a csendet, és olyan szörnyekről fogunk írni, amik nagy hatást gyakoroltak ránk olvasóként, vagy a saját teremtményeink, és szerzőként valamiért büszkék vagyunk rájuk.

Bevallom, mindig is odavoltam a jól kitalált rémségekért, a legtöbb írásomban is szerephez jut valamilyen szörny. Számomra a legemlékezetesebb példák az olvasmányaimból (talán nem meglepő módon) Stephen Kingtől származnak. Miután tizenévesen nagy élmény volt számomra A ragyogás, sorban igyekeztem elolvasni King többi könyvét is, ami megvolt otthon. Elsőként talán A Napkutyát, amelyben két kisregény szerepel, egy-egy nagyon eredeti szörnyeteggel.

Különösen magát a Napkutyát találtam ijesztőnek, és a mai napig jól emlékszem egy-két jelenetre – lehet, hogy azért, mert abban az időben gyakran én is valamilyen kütyüt kaptam a születésnapomra, így túl ismerős volt az alaphelyzet. Kingnél sűrűn visszatérő téma a modern technológián keresztül megnyilvánuló gonosz, és (részben talán pont A Napkutya hatására) én is szeretek ezzel operálni, még akkor is, ha más generációhoz tartozom.

Ami a saját képzeletem szüleményeit illeti, szerintem eddig az Oniban szereplő Azgoth a legjobban sikerült szörnyem. A 2013-as rajzpályázaton még illusztrációt is kaptam hozzá, Szima Rellától:


Azért ő áll a legközelebb a szívemhez, mert mutat egyfajta karakterfejlődést (ugyanis levágják az egyik fejét, és újabb nő a helyére), egyébként pedig maga a szereplő elég sajátos keveréke a viccesnek és a gyomorforgatónak. Lehet, hogy ezt így nehéz elképzelni, ezért kikerestem egy kis kóstolót Halloweenra:

"– Itt kell őrködnöd a sötét, hideg katakombákban. Szerintem ez nem valami nagy változás a kriptához képest. Nem hiszem, hogy egy magadfajta nemes teremtmény csak ennyit érdemel! Miért nem tart nagyobb becsben a Tertium?
Anna olyan átéléssel beszélt, hogy emlékeztetnem kellett magam: csak manipulálni próbálja Azgothot. Vagy mégsem? El tudtam képzelni róla, hogy tényleg a szívén viseli a szegény, magányos, emberevő rémség sorsát.
– A Famulusokat senki sem tiszteli igazán – felelte a bal fej. – Az Onik alsóbbrendűnek tartanak minket.
– És te belenyugszol ebbe?
– Nem vesszük jó néven. Nem kapunk mást enni, csak bogarakat és emberarcú szitakötőt, az pedig nem olyan, mint az ember. Még csak nem is hasonlít rá. És a nagyfőnök, az az arrogáns Oni mindenre kitalál valami ostoba szabályt. A katakombák őrzése: még hogy fontos feladat! Egyszerű szolgának néz minket! – A bal fej rekedt harsogása teljesen elnyomta társának egyetértő sipítását.
– Akkor mit fogsz tenni? – ütötte a vasat Anna.
– Megköveteljük a rendes kosztot! Csak emberrel érjük be!
– Öh… első lépésként mi lenne, ha a lázadás jeléül beengednél minket a Termineumba? – hadarta a lány."
(Oni: A Néma Város, 29–30. oldal)

Egyelőre ennyit tudok hozzátenni a szörnyes témához, de a többiek sem tétlenkedtek:

Puska Veronika
On Sai
Gaura Ágnes
Kleinheincz Csilla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése