Mondhatni, sűrű hétvégén vagyok túl: tegnap, a budapesti Könyvfesztiválon több programon is részt vettem a lezárult Oni-trilógia kapcsán. Délelőtt egy kerekasztal-beszélgetésre voltam hivatalos, ahol Roboz Gábor három szerzőt kérdezett a kortárs magyar YA fantasyről, és elsősorban a saját műveikről: Lakatos Istvánt, Holló-Vaskó Pétert és engem. Klassz élmény volt, és úgy tűnt, a közönséget is érdekelte a dolog, szóval ezúton is köszönöm Gábornak és Kleinheincz Csillának, hogy beszerveztek. :)
Amint véget ért a program, már rohantam is a Ciceró standjához, ahol elkezdődött a dedikálásom. Olyan kép fogadott, amilyen még soha: vártak rám! Ettől máris felemás érzéseim támadtak: egyrészt szégyelltem, hogy megvárattam az olvasóimat, másrészt mégis jókedvem támadt, mert az elmúlt két fesztiválon már egészen hozzászoktam, hogy szinte végig egy üresen pangó standnál üldögélünk, és jókat beszélgetünk Gáborral. :) Persze azért senki ne képzeljen maga elé hosszan kígyózó sorokat, de többen eljöttek dedikáltatni, mint gondoltam, és ez nagyon jólesett. Külön öröm volt, hogy a Szubjektív Kultnapló szerzőjének, Pomsár Péternek is aláírhattam egy könyvet, és megtudtam, hogy közös az érdeklődésünk a japán kultúra iránt, sőt, ő is tanulta a nyelvet az egyetemen.
1 órától beültem egy másik kerekasztalra, ahol Kleinheincz Csilla, Németh Vladimir és Velkei Zoltán a mai sci-fi és fantasy trendekről, a hazai zsánerkiadók szerepvállalásáról mesélt. (Kellemesen meglepett, milyen sok volt az érdeklődő.) Közben azonban volt egy kis szünetem, amit jó hangulatban töltöttem Gábor, Till Katalin (a Ciceró főszerkesztője) és Kótai Kata (a második és harmadik Oni-regény korrektora) társaságában. Nem tudom, furcsállották-e, hogy annyit kérdezősködtem, mintha valami riportot akarnék készíteni; bevallom, legyűrt a kíváncsiság, mert mindig is nagyon érdekelt, hogyan működik egy könyvkiadó belülről.
Mielőtt csatlakoztam volna a családomhoz, akik már jóval korábban elmentek ebédelni, végre alkalmam nyílt személyesen találkozni Böszörményi Gyulával a dedikálásán. Majdnem két éve már, hogy beszélgettünk a Facebookon, mégis megismert, amikor letettem egy nagy kupac könyvet az asztalra, és bemutatkoztam. Megkérdezte, hogy halad az Oni-projekt, mire őszintén beszámoltam róla, hogy bár idén valamelyest többen jöttek dedikáltatni, még mindig az a benyomásom, hogy alapvetően nem sokan olvassák a sorozatot. Gyula megértően bólintott, és azt mondta, a pálya eleje mindig nagyon nehéz. Neki sok könyve jelent meg a Gergő és az álomfogók előtt, de csak azzal sikerült igazán kitörnie az ismeretlenségből. "Kitartás, menni fog!", mondta búcsúzóul. Pont tegnap hallottam olyan véleményt, hogy ha valaki személyesen találkozik a kedvenc írójával, gyakran csalódásban lesz része, de mindenkit biztosítok róla, hogy "Gyula bátyó" esetében ez nincs így: hihetetlen pozitív energia lengi körül, ami valahogy átragad az emberre.
Keserédes gondolatokkal búcsúztam el a Millenáristól, hiszen még ha talán nem is ez volt szerzőként az utolsó Könyvfesztiválom, de biztosan az utolsó, ahol Oni-regénnyel szerepeltem. Ráadásul a következő történetem rengeteg háttérmunkát igényel, és kénytelen vagyok angolul megírni (ennek okairól itt adtam számot), ezért el kell telnie még pár évnek, mire esetleg új regénnyel jelentkezhetek a fesztiválon. Mindenesetre Gáborral beszéltünk róla, már annyira megszokott dologgá vált ez a találkozás minden évben, hogy jövőre sem kéne kihagyni: ha be tudunk iktatni egy újabb tavaszi családlátogatást Budapesten, mindenképpen kinézek majd a Millenárisra, a cicerós standhoz.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése