Ha az elvárásokról van szó, eszembe jut a vicc, amelyben a főnök az alábbi kérdést teszi fel egy állásinterjún a friss diplomás fiatalembernek:
– Milyen elvárásai vannak az állással kapcsolatban?
– Jó fizetést szeretnék – feleli a fiatalember rövid tűnődés után. – Mondjuk, havi két-háromszázezer forintot, nettó.
– Csak ennyire értékeli magát? – vonja fel a szemöldökét a főnök. – Mit szólna egymillióhoz saját irodával és egy lízingelt BMW-vel?
A fiatalember kis híján leesik a székről.
– Ugye viccel? – kérdi.
– Persze, de maga kezdte.
Bevallom, többször előfordult, hogy olvasóként hasonló helyzetben találtam magam, mint az egyszeri fiatalember: túl magasnak bizonyultak az elvárásaim a könyvvel szemben, ráadásul az író még hitegetett is. Sokáig lehetne elemezni, hogy milyen okai lehetnek az ilyen csalódásnak: félrevezető fülszöveg, hamis írói ígéret a történet elején, apró jelek a szövegben, amelyeket félreértünk, aztán elvárjuk, hogy bekövetkezzen a fordulat, amit ügyesen „kikövetkeztettünk”. A magas elvárás egy bizonyos mértékig természetes is lehet, és ha nem teljesül maradéktalanul, az még nem feltétlen jelenti azt, hogy nem tetszett a könyv.
Mindez kissé bonyolultabb a másik oldalról nézve. Sokan gondolják, hogy az írói munka a lehető legszabadabb, mert az embernek csak annyi a dolga, hogy megírja, amit csapongó fantáziája diktál. Az igazság az, hogy ez csak részben van így: szerzőként oda kell figyelnünk a fenti csapdákra, nehogy hamis elvárásokat támasszunk a történetünkkel szemben, és meg kell szívlelnünk az utólag kapott olvasói visszajelzéseket is. Talán éppen ez a legnehezebb az egészben. Engem például az Oni első része után az a kritika ért, a történet lassan indul be, túl sok a felvezetés az elején. A második rész írása közben igyekeztem elkerülni ezt a hibát, mire azt az egybehangzó véleményt kaptam: a sztori túl magas fordulatszámon pörög, hiányoznak a feszültséglevezető részek. Pontos arányérzék kell tehát ahhoz, hogy tudjuk, az olvasók észrevételei közül mit és milyen mértékben érdemes figyelembe vennünk a munka során.
Szerintem mindenki, aki írásra adja a fejét, arra vágyik, hogy minél többen olvassák a könyveit. Az elvárások kapcsán azonban meg kell jegyeznem, annak is megvannak a maga előnyei, ha valaki – hozzám hasonlóan – nem tartozik a legolvasottabb szerzők közé. Nincsenek fanatikus olvasóim, akik követelnék, hogy ilyen vagy olyan irányban folytatódjon a történet, és nem hördülnek fel a tömegek, ha netán hibázom egyet-kettőt. :) Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne találkoznék a befejező részre vonatkozó elvárásokkal. (Érdekes módon, bár a romantika csak mellékszál az Oniban, leginkább ezzel kapcsolatban kapok visszajelzéseket arról, hogy ki mire számít.) Most, hogy már csak pár nap van hátra addig, amíg véget ér az utolsó Oni-regény szerkesztése, én is egyre többet gondolkodom ilyesmin; nyilván sokakban sokféle elvárás kialakulhatott az alatt a két év alatt, amíg futott a sorozat. Azt hiszem, ha ezek egy kis részének meg tudok felelni, azt már sikernek nevezhetem, és itt persze nem a kiszámíthatóságra gondolok. Egy könyv meglepő csavarok nélkül nem ér semmit, vagyis talán a legfontosabb elvárás, hogy a történet el tudjon térni attól, amit várunk.
A többiek bejegyzései a témában:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése