2014. október 17., péntek

Pár szó a kritikáról


Mielőtt belevágnék a témába, a bejegyzés apropójával kezdeném. A. O. Esther magánkiadásban megjelent regénye, az Összetört glóriák körül nagy botrány robbant ki a napokban: olvashatunk róla itt, itt és itt. Nem kommentálom az ügyet, de ha valaki utánaolvas a belinkelt oldalakon, akkor úgyis levonja magában a saját következtetéseit.

Inkább arról írnék, amiről gondolkodni kezdtem a dolog kapcsán. Micsoda valójában a kritika? Milyen tévképzeteink vannak a kritikával kapcsolatban? Az Aranymosás online irodalmi magazinban Varga Bea nagyszerűen összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat a kritikák megírásáról és fogadásáról. Mindebből első helyen azt emelném ki, ami (már amennyire én látom) a leggyakrabban okoz problémákat a szerzőknek: a kritika nem a művet alkotó személyről szól, csak magáról a műről. Az író képes lehet fejlődni, és nem kizárt, hogy ezért pont ugyanaz a kritikus fogja felmagasztalni, aki lehúzta az előző írását. Szerintem, ha ezt valaki megérti, akkor nem kezdi kommentben védeni magát egy negatív kritika alatt. (Ennél kevés cikibb dolgot tudok elképzelni.)

A Szürke vér megjelenése után én is folyton friss recenziókra vadásztam, de egy idő elteltével, mint annyi minden más, a kritikák olvasása is rutinná válik. Az emberben kialakul egyfajta érzéketlenség, ami egyébként nem csak a rossz, hanem a jó véleményekkel szemben is megnyilvánul. Ha egy kritika szerint a regény korszakalkotó és zseniális, azt többé már nem mentjük el, hogy ujjongva mutogassuk ismerőseinknek, de ha azt írják, a könyv az igénytelen irodalom legalja, akkor sem fogjuk zokogva a párnánkba temetni az arcunkat. Tisztában kell lennünk vele, hogy ez is, az is túlzás: a kritikus is ember, és az emberek többsége egy könyv elolvasása után, még az olvasás hatása alatt hajlamos szélsőségesebben fogalmazni, akár pozitív, akár negatív a véleménye. A sokadik kritikából az ember már csak a hasznos, megszívlelendő észrevételekre emlékszik, a többit elfelejti, de eleinte természetes, hogy nehezebben tudunk mindent a helyén kezelni. Én sem akarok a tapasztalt, vén róka szerepében tetszelegni, mert attól nagyon messze állok, de szerencsére rengeteg internetes és nyomtatott recenziót, szóbeli véleményt kaptam az eddigi írásaimról. Bár itt és a Facebookon mindezidáig csak a pozitív visszajelzésekről számoltam be, korántsem minden értékelés dobott fel annyira, mint pl. írói példaképem, Böszörményi Gyula méltatása. Ezért úgy döntöttem, ezúttal a hitelesebb kép érdekében a negatívabb élményekről is számot adok.

Egyébként a negatív kritika egyáltalán nem rossz dolog, ha nem sértődünk meg rajta, hiszen segíti az írói fejlődést. Persze nem kell és nem is lehet minden tanácsot megfogadni, mindig érdemes megnéznünk, hogy a kritikus vagy a recenziót író blogger milyen közeget képvisel. Akkor kell a legkomolyabban vennünk a véleményét, ha a saját célközönségünkbe tartozik. A keményvonalas sci-fit kedvelő blogger nem szerette a csajos fantasyt, amit írtunk? Nem gond. Egy szépirodalmi folyóirat lehúzta a zsánerregényünket? Oda se neki (velem is megtörtént). De ha úgy érezzük, az észrevételek olyan dolgokra vonatkoznak, amik a saját olvasóinkat is zavarhatják, azt muszáj komolyan vennünk.

Speciális eset az a fajta recenzió, amit Bea "szórakoztató kritikának" nevez a fent linkelt Aranymosás-cikkben. Én is kaptam ilyet, nem is egyet (konkrétan ezt és ezt). El tudom képzelni, hogy amint a cikk írja, valaki tényleg agyvérzést kap egy ilyen kritikától, de érdemes megfigyelnünk, hogy ebben a műfajban maga a humor az elsődleges, a kritika tárgya legfeljebb másodlagos fontosságú. Ha a negatív kritika jól felépített, és szellemeskedés helyett súlyos érvekkel operál, akkor könnyebben letörheti az embert, főleg eleinte, amikor még érzékenyebb a kritikákra. Az ilyen írásban viszont legtöbbször pozitívumokat is találunk, amikbe kapaszkodni lehet.

A kritikára adott legrosszabb (és sajnos talán leggyakoribb) válasz: "Írj jobbat!" Soha ne éljünk ilyen "érvvel". Az író dolga, hogy írjon, az olvasóé pedig, hogy olvasson és kialakítsa a véleményét a műről. Képzeljük el, hogy betegként elpanaszoljuk az orvosnak, az általa felírt gyógyszer tönkretette a májunkat, mire az orvos széttárja a karját, és azt feleli: "Ne nekem panaszkodjon, hanem vállaljon munkát egy gyógyszerfejlesztő cégnél, és tervezzen jobbat!" :)

Nekem sokat segített ez a néhány egyszerű elv, hogy könnyebben el tudjam helyezni az adott kritikát a nagyon hasznos – részben megszívlelendő – nem hasznos skálán. Ha pedig ez megtörtént, akkor más teendő nincs is vele. A legfontosabb cél, hogy ne legyen belőlünk "ciki író", akinek neve hallatán a fent idézetthez hasonló kirohanásokat emlegetnek majd a pályatársak.

2 megjegyzés:

  1. Nézegettem a blogom statisztikai adatait, hányan nézték, honnan nézték, mikor nézték... és egyszercsak feldobta az oldaladat a rendszer, mint hivatkozó linket. Eleinte kicsit megijedtem, mivel nem kíméltem a Szürke Vért, éppen ezért arra gondoltam, pár lesújtó szóval próbálod elkerültetni az embereket a blogomtól. Kellemesen csalódtam, amikor rájöttem, hogy nem ez történt. Örülök, hogy te azok közé tartozol, akik képesek kezelni a kritikát és nem pocskondiázzák annak szerzőjét. Abszolút releváns gondolatokat szedtél össze. :)
    Olvastam egy fiatal lányról, aki kiadói javaslatra nem nézegeti a könyvéről készült kritikákat, nehogy azok befolyásolják őt az írásban. Hogy is fejezzem ki magam... igencsak nagyképű és beképzelt lett. Mert képtelen kezelni ezt a helyzetet.
    Sok sikert a továbbiakban. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Szerintem csak az sértődik meg a negatív kritikákon, aki nem tud elhatárolódni a művétől, a saját személyére vonatkoztat minden véleményt, amit az írására kap. Pedig a kritikákból sokat lehet tanulni, amennyiben őszinték. Ezért arra kérlek, ha netán majd még olvasol tőlem valamit, azt se kíméld. :) És neked is sok sikert a bloghoz!

      Törlés