2013. május 30., csütörtök

Könyvbemutató Debrecenben

Sok ismerősöm kérdezte, hogy nálunk, Debrecenben miért nincs hivatalos dedikálás. Nos, végül úgy alakult, hogy nem csak dedikálás, de teljes könyvbemutató lesz az Ünnepi Könyvhét keretében. Néhány hónappal ezelőtt ugyanis a Libri megkereste a szerkesztőmet, Roboz Gábort, és sikerült megszerveznünk a dolgot.

A Libri vezetőjének kérésére lesz könyvismertető (interjú formátumban, amit úgy kell elképzelni, hogy a felállított színpadon, mikrofonnal fogunk beszélgetni), valamint beöltözés is. Ez utóbbi enyhén szólva megdöbbentett első hallásra, de tavaly állítólag nagy siker volt, hogy valaki beöltözött a bemutatott könyv egyik szereplőjének. Arról, hogy az Oni kapcsán pontosan milyen "beöltözés" lesz, egyelőre nem árulok el részleteket, de bízom benne, hogy sikerül majd meglepetést okozni a Könyvhét résztvevőinek. :)

Az interjút egy sógiklubos jóbarátom fogja készíteni (aki nem szeret színpadon szerepelni, így ezúton is köszönöm neki, hogy elvállalta). Ő egyébként nem csak a sógi és általában a japán kultúra iránt érdeklődik, de nagy fantasyrajongó is, és az irodalom iránt is van affinitása (szerintem nagyszerű verseket ír). Szóval biztos vagyok benne, hogy gond nélkül ki tudjuk majd tölteni a rendelkezésre álló 30 percet.

Tehát mindenkit, akinek még van dedikálásra váró példánya, vagy csak érdeklődik a könyv és annak háttere iránt, szeretettel várok június 8-án, szombaton délután fél 5-től a Fórum mögötti sétálóutcán. Hívjatok ismerősöket is! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése