Pár szó a kritikáról

Mielőtt belevágnék a témába, a bejegyzés apropójával kezdeném. A. O. Esther magánkiadásban megjelent regénye, az Összetört glóriák körül nagy botrány robbant ki a napokban: olvashatunk róla itt, itt és itt. Nem kommentálom az ügyet, de ha valaki utánaolvas a belinkelt oldalakon, akkor úgyis levonja magában a saját következtetéseit.

Inkább arról írnék, amiről gondolkodni kezdtem a dolog kapcsán. Micsoda valójában a kritika? Milyen tévképzeteink vannak a kritikával kapcsolatban? Az Aranymosás online irodalmi magazinban Varga Bea nagyszerűen összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat a kritikák megírásáról és fogadásáról. Mindebből első helyen azt emelném ki, ami (már amennyire én látom) a leggyakrabban okoz problémákat a szerzőknek: a kritika nem a művet alkotó személyről szól, csak magáról a műről. Az író képes lehet fejlődni, és nem kizárt, hogy ezért pont ugyanaz a kritikus fogja felmagasztalni, aki lehúzta az előző írását. Szerintem, ha ezt valaki megérti, akkor nem kezdi kommentben védeni magát egy negatív kritika alatt. (Ennél kevés cikibb dolgot tudok elképzelni.)

A Szürke vér megjelenése után én is folyton friss recenziókra vadásztam, de egy idő elteltével, mint annyi minden más, a kritikák olvasása is rutinná válik. Az emberben kialakul egyfajta érzéketlenség, ami egyébként nem csak a rossz, hanem a jó véleményekkel szemben is megnyilvánul. Ha egy kritika szerint a regény korszakalkotó és zseniális, azt többé már nem mentjük el, hogy ujjongva mutogassuk ismerőseinknek, de ha azt írják, a könyv az igénytelen irodalom legalja, akkor sem fogjuk zokogva a párnánkba temetni az arcunkat. Tisztában kell lennünk vele, hogy ez is, az is túlzás: a kritikus is ember, és az emberek többsége egy könyv elolvasása után, még az olvasás hatása alatt hajlamos szélsőségesebben fogalmazni, akár pozitív, akár negatív a véleménye. A sokadik kritikából az ember már csak a hasznos, megszívlelendő észrevételekre emlékszik, a többit elfelejti, de eleinte természetes, hogy nehezebben tudunk mindent a helyén kezelni. Én sem akarok a tapasztalt, vén róka szerepében tetszelegni, mert attól nagyon messze állok, de szerencsére rengeteg internetes és nyomtatott recenziót, szóbeli véleményt kaptam az eddigi írásaimról. Bár itt és a Facebookon mindezidáig csak a pozitív visszajelzésekről számoltam be, korántsem minden értékelés dobott fel annyira, mint pl. írói példaképem, Böszörményi Gyula méltatása. Ezért úgy döntöttem, ezúttal a hitelesebb kép érdekében a negatívabb élményekről is számot adok.

Egyébként a negatív kritika egyáltalán nem rossz dolog, ha nem sértődünk meg rajta, hiszen segíti az írói fejlődést. Persze nem kell és nem is lehet minden tanácsot megfogadni, mindig érdemes megnéznünk, hogy a kritikus vagy a recenziót író blogger milyen közeget képvisel. Akkor kell a legkomolyabban vennünk a véleményét, ha a saját célközönségünkbe tartozik. A keményvonalas sci-fit kedvelő blogger nem szerette a csajos fantasyt, amit írtunk? Nem gond. Egy szépirodalmi folyóirat lehúzta a zsánerregényünket? Oda se neki (velem is megtörtént). De ha úgy érezzük, az észrevételek olyan dolgokra vonatkoznak, amik a saját olvasóinkat is zavarhatják, azt muszáj komolyan vennünk.

Speciális eset az a fajta recenzió, amit Bea "szórakoztató kritikának" nevez a fent linkelt Aranymosás-cikkben. Én is kaptam ilyet, nem is egyet (konkrétan ezt és ezt). El tudom képzelni, hogy amint a cikk írja, valaki tényleg agyvérzést kap egy ilyen kritikától, de érdemes megfigyelnünk, hogy ebben a műfajban maga a humor az elsődleges, a kritika tárgya legfeljebb másodlagos fontosságú. Ha a negatív kritika jól felépített, és szellemeskedés helyett súlyos érvekkel operál, akkor könnyebben letörheti az embert, főleg eleinte, amikor még érzékenyebb a kritikákra. Az ilyen írásban viszont legtöbbször pozitívumokat is találunk, amikbe kapaszkodni lehet.

A kritikára adott legrosszabb (és sajnos talán leggyakoribb) válasz: "Írj jobbat!" Soha ne éljünk ilyen "érvvel". Az író dolga, hogy írjon, az olvasóé pedig, hogy olvasson és kialakítsa a véleményét a műről. Képzeljük el, hogy betegként elpanaszoljuk az orvosnak, az általa felírt gyógyszer tönkretette a májunkat, mire az orvos széttárja a karját, és azt feleli: "Ne nekem panaszkodjon, hanem vállaljon munkát egy gyógyszerfejlesztő cégnél, és tervezzen jobbat!" :)

Nekem sokat segített ez a néhány egyszerű elv, hogy könnyebben el tudjam helyezni az adott kritikát a nagyon hasznos – részben megszívlelendő – nem hasznos skálán. Ha pedig ez megtörtént, akkor más teendő nincs is vele. A legfontosabb cél, hogy ne legyen belőlünk "ciki író", akinek neve hallatán a fent idézetthez hasonló kirohanásokat emlegetnek majd a pályatársak.