2016 első "Sorok mögött" bejegyzésében egy olyan témát dolgozunk fel, amit én dobtam be a közösbe: az eredeti és a csak részben eredeti írás viszonyát. Elég régóta gondolkodom azon, milyen érdekes átalakuláson megy át mostanában a szórakoztató irodalom: míg régen csak az a modell létezett, hogy valaki kitalált egy történetet, megírta és publikálta (és ha túlságosan hasonlított valaki más művére, akkor igyekezett ügyesen kimagyarázni), addig az internet és a mai kor sajátosságai egy csomó új irányzatot szültek. Ma már bárkinek lehet blogja, ahol fan fictiont publikálhat, de a Csillagok háborújától a Marvel és DC univerzumig, a D&D-től a hazai M.A.G.U.S.-ig rengeteg olyan világ létezik, amely számtalan rajongóval és megbízott vagy önjelölt íróval büszkélkedhet. Bonyolult kérdés, hogy a kreatív jogok hogyan oszlanak meg az adott világ tulajdonosa és a világban játszódó történet szerzője között: ha valaki kíváncsi rá, milyen jogi buktatókat rejtenek magukban a részben eredeti szellemi alkotások, elég, ha utánaolvas a M.A.G.U.S. körül kialakult káosznak. Az is érdekes, hogy mit tartunk "kanonikus" műnek, és mit fan fictionnek. Ha valaki azt hiszi, az előbbiért pénzt kap az író, míg az utóbbiért nem, az téved: pl. a Csillagok háborúja folytatásakor eltörölték az ún. kiterjesztett univerzum (expanded universe) kánoni státuszát, az ehhez tartozó műveket gyakorlatilag visszaminősítették egyszerű fan fictionné, de meggyőződésem, hogy ettől még elég jól fogynak. :)
Az interneten (és néha élőben is) leggyakrabban azokkal a kérdésekkel találkozom, ciki-e fan fictiont írni, ill. lehet-e valakinek baja abból, ha ilyen írásokat tesz közzé. Az első kérdésre egyszerű a válasz: nem ciki, sok befutott szerző is írt ilyet a pályája elején, a lényeg tulajdonképpen az, hogy miért is kezd írni az ember. Nyilván előfeltétel, hogy az illető sokat olvasson (ill. ma már olyat is látni, hogy valakinek alig volt könyv a kezében, és csak tévésorozatok hatására fog bele egy történet megírásába – ezt az esetet inkább hagyjuk, mert mindig borzasztó eredmény születik belőle). Szóval a lényeg, hogy szerintem nagyjából két típusra lehet osztani az olvasó embereket. Az egyik a "rajongó" típus, akiből könnyen lehet fan fiction-író, mert hajlamos rá, hogy a fiktív világ teljesen elvarázsolja, minden apró részletet ismer, és mindet a magáénak érzi. Az első novellája jellemzően azért születik meg, hogy még jobban bele tudja képzelni magát abba a másik világba. A második típus a "kötözködő", aki azért olvas, mert a tökéletes élményt kutatja, mint valami Szent Grált (belőle nemigen lesz fan fiction-író). Ha tetszik is neki egy könyv, mindig talál kisebb-nagyobb hibákat, és a történet valahogy sosem úgy alakul, ahogy szerinte tökéletes lenne. Így előbb-utóbb eljuthat oda, hogy ha már senki más nem írja meg azt a sztorit, amire vár, akkor majd nekiáll, és megírja ő maga. Így voltam ezzel én is; más kérdés, hogy eleinte olyan történeteket produkáltam, amiket olvasóként simán félredobtam volna.
Bár én magam soha nem írtam fan fictiont, úgy gondolom, nincs vele semmi baj: azt látom, hogy amikor eljön az ideje, a fan fiction-író tovább fog lépni, és eredeti világokat alkot. Ezzel viszont el is jutottunk a második kérdéshez: milyen probléma származhat abból, ha szerzőként valaki nem tud teljesen elhatárolódni a korábbi rajongói írásaitól? A külföldi zsánerirodalom manapság elég hangos az ilyen esetektől (példaként itt vannak E. L. James és Cassandra Clare plágiumügyei), de itthon még egy ilyen sem került a média kereszttüzébe. Ezzel együtt nem árt az óvatosság: ha csak részben eredeti művet teszünk közzé, mindig jelöljük meg a jogtulajdonost. Ezzel nem lehet baj mindaddig, amíg a mű egyszerű fan fiction, amivel egy petákot sem keresünk. Ha azonban eredeti műről van szó, amit ki szeretnénk adatni, akkor érdemes nagyon odafigyelni, nehogy átvegyünk ötleteket vagy részleteket egy korábbi rajongói írásunkból, és azon keresztül valaki más művéből.
A többiek bejegyzései: