"Képeslap" Tokióból

Nemrég tudatosult bennem, milyen sok bejegyzés született már arról, hogy az év ezen szakaszát Japánban töltöm, mégsem írtam le egyszer sem, hogy tulajdonképpen mivel is telnek a napjaim. Ezt a hiányt igyekszem most pótolni.

Ezen a környéken, vagyis Nyugat-Sindzsukuban lakom minden évben két hétig, ugyanabban a szállodában (éjszaka szebbek a fények, ezért a fotó). Reggel sietek órára: előkészítő kurzust tartunk azoknak az itteni diákoknak, akik Magyarországon szeretnének orvosira járni. (Én a biológiát tartom, míg velem egy időben Bakó Éva tanárnő oktatja a kémiát.) Mivel három percre lakunk onnan, ahol az órák vannak, még arra is van időm, hogy délben hazaszaladjak megebédelni és szundítani egyet. (Nem, erre nem az időeltolódás miatt van szükség, egyszerűen csak jobban, frissebben tudok működni délután, ha sikerül beiktatnom egy kis pihenést.)

Az órák után legtöbbször sógizni megyek a Kaikanba, vagy a Vaszeda Egyetem sógiklubjába, ahogy arról már többször írtam. Hosszabb kirándulásokra csak hétvégén van idő; most szombaton pl. egy Funabasi nevű városban jártam sógiversenyen. Az eredményem nem lett valami rózsás, de egytől egyig szoros, izgalmas partikat játszottam, és a végén részvételi díjként hazavihettem egy szabadon választott, antikvár sógikönyvet:

Vasárnapra Éva tanárnő talált egy érdekes programot: a nemrégiben megnyílt Szamuráj Múzeumot, ami ráadásul gyalogtávra van a szállodától. Kíváncsian vártam, hogy milyen lesz, és nem kellett csalódnom: azon túl, hogy jó sok fegyvert, páncélt és festményt meg lehet itt nézni, az egész hely nagyon fiatalos és interaktív. Nemcsak, hogy beöltöztettek szamurájnak, de még párbajozni is megtanítottak:

A kurzus első fele azonban a végéhez közeledik, és nemsokára én is hazautazom. Nem bánom, mert már nagyon hiányzik a család. Hamarosan újra jelentkezem, de addig még vár rám pár nap itt Tokióban, na meg egy 12 + 6 órás repülőút. :)