2014. június 29., vasárnap

Sógi Európa-bajnokság Budapesten



Akit érdekel a japán sakk, az talán már hallott róla, hogy idén megnyertük az Eb-rendezés jogát: július 17-e és 20-a között Budapesten kerül sor a versenyre. Az érdeklődők itt olvashatják el a részleteket; a kezdőknek is mindenképp figyelmébe ajánlom, hiszen az Európa-bajnoki címért zajló ESC mellett párhuzamosan fut a WOSC nevű torna is, ahonnan nem lehet kiesni, és a pontrendszer miatt egy idő után mindenki a saját szintjéhez közeli ellenfelekkel játszik. Az utóbbi években aránylag sok a résztvevő, száz körüli létszám volt jellemző; reméljük, az idén sem lesz ez másképp. (A kép a 2012-es krakkói Eb-n készült. És nem: nem alszom, a sógi nagyon izgalmas játék! :)

Egyébként nem (csak) a rendezvényt szeretném népszerűsíteni: gondoltam, kicsit latolgatom az esélyeimet egy személyes hangvételű bejegyzésben. Első pillantásra nem rossz a mérlegem: fénykoromban, 2010-ben sikerült a második helyen végeznem az Eb-n, Japánban pedig győztem már tartományi szintű torna B osztályában (ez volt az 1 és 3 dan közötti versenyzők kategóriája), de azóta sok minden változott. Igen, én sem vagyok formában, amit előszerettel fogok rá arra, hogy az írás miatt nincs túl sok időm edzeni, de nem csak erről van szó. Már akkor színre lépett egy új, erős generáció az európai sógiban, akik azóta úgyszólván felnőttek: japán mércével A osztályú játékos vált belőlük. Ők máris kezdik felkelteni a japán sajtó figyelmét is (pl. Karolina Styczynska, aki jelenleg női profinak tanul), és biztos vagyok benne, hogy ez még csak a kezdet. Bár ebben a mezőnyben kisebb csoda kéne hozzá, hogy eljussak a legjobb 4 közé, némileg vigasztal, hogy a volt tanítványom, Abuczki László is tagja ennek az erős, fiatal generációnak, "hazai pályán" az Eb-cím egyik esélyesének tartom.

A magam részéről egyéniben már annyival is beérném, ha sikerül kiköszörülnöm a múltkori csorbát, és legalább a legjobb 16 közé bejutok. Ami viszont a csapatbajnokságot illeti... szerénytelenül hangzik, de szerintem nagyon jók a kilátásaink. Azt hiszem, rajtunk kívül kevés ország tud csupa dan-szintű játékost delegálni a csapatába, így ebben a versenyben a bajnoki cím a legfőbb cél. :) Lesznek hivatásos japán mesterek is, úgyhogy a versenyzők mellett mindenkit szívesen látunk, aki tanulni vagy szurkolni szeretne. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése