Először is bocsánat mindenkitől, amiért az utóbbi pár hétben egy kicsit elhanyagoltam a blogot; a dolognak főleg az a magyarázata, hogy a Gabo SFF blogra írtam vendégbejegyzéseket. (Aki szeretné őket elolvasni, itt, itt, és itt megteheti, és mindenképp kövesse figyelemmel az oldalt, mert még fogok írni oda.)
Addig is, amíg lényegesebb dologról nem tudok itt beszámolni, írok egy érdekes nyelvi játékról, amivel nemrég szórakoztattam magam. Főleg angol nyelvterületen jól ismert dolog a "word cloud", vagyis szófelhő, ami kiemeli a leggyakoribb szavakat egy írásból, és egyetlen felhőbe rendezi őket (minél gyakoribb egy szó, annál nagyobb lesz). Próbaképpen ráengedtem a wordle.net oldalon található alkalmazást az Oni első és második részére, és ezt az eredményt kaptam:
1. Oni: Szürke vér
2. Oni: A Néma Város
Tényleg egész jó móka volt, és nem csak azt tudtam meg belőle, hogy kiknek a neve szerepel a legtöbbet a szövegben, de azt is, milyen szófordulatokat szoktam gyakran használni. Sőt, bizonyos stílusbeli változásokat is látni vélek a két rész között. Aki írt már valamit (novellát, regényt, szakdolgozatot), annak figyelmébe ajánlanám ezt a játékot, szerintem nem fog csalódni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése