Bár a legtöbb kategóriában már megszületett a döntés, a napokban még zajlik a Magyar Könyvek Viadala nevű kezdeményezés. Aki még nem ismeri, ezen a linken tájékozódhat róla. A verseny hagyományteremtő jelleggel született, vagyis várhatóan a következő években egyre többen fognak hallani róla. A dolog lényege, hogy hazai könyves bloggerek pontozzák az adott évben megjelent magyar könyveket, és a pontok alapján az egyes kategóriák első öt helyezettje jelölést kap a viadalon. Ettől kezdve a közönség az interneten szavazhat az öt jelöltre.
Két jelölést is köszönhetek a nomináló bloggereknek az Oni: Szürke vérrel, "Az év ifjúsági könyve" és "Az év elsőkönyves debütálása" kategóriában. Bár végül egyiket sem sikerült díjra váltani (sőt, mindkét kategóriában csak az 5. helyen végeztem), nem vagyok csalódott. A jelölések jó forgalmat generáltak az Oni Facebook-oldalán, és úgy érzem, sok lehetséges olvasó a viadalnak köszönhetően hallott először a regényről. Azt hiszem, éppen ez lehet a kezdeményezés legfőbb célja: marketing a magyar könyvek számára.
Egy érdekes facebookos beszélgetésben elég sok kritika érte a viadalt: túlságosan egysíkú a jelölt könyvek mezőnye, a közönségszavazás pedig nem ad reális végeredményt. Úgy érzem, e felvetéseknek van is némi alapja, de ha beigazolódik a szervező előrejelzése, és a jövőben tényleg több blogger fog részt venni a nominálás folyamatában, akkor többszínű lehet a viadalban részt vevő könyvek palettája is. (Bár sajnos én sem olvasok elég hazai könyvet, az ifjúsági és gyermekirodalom kategóriában hiányoltam pl. Csukás István és Böszörményi Gyula nevét, akik új írásokkal jelentkeztek tavaly, az elsőkönyves kategóriában pedig Lőrinczy Judit Ingókövek című regényét, amelynek mindenképpen jelölést kellett volna kapnia.) Többen úgy vélték, a közönségszavazás eredménye leginkább azt fogja tükrözni, hogy melyik író tud nagyobb szavazótábort mozgósítani a Facebookon, de azt hiszem, a kategóriák többségében reális végeredmény született, amely jól mutatja az egyes könyvek ismertségét. Az ismertségi és a minőségi sorrend persze nem feltétlenül fed át, és ez lehet a közönségszavazás másik problémája. Aki úgy érzi, ezt azért írom, mert az Oni mindkét kategóriában sereghajtóként végzett, annak nincs... na jó, csak részben van igaza. :)
Ami azonban magát a Magyar Könyvek Viadalát illeti, szerintem mindenképpen nagyszerű kezdeményezésről van szó. Kíváncsi vagyok, mit fognak változtatni rajta, valóban még jobb lesz-e a jövőben. Én mindenesetre azon leszek, hogy A Néma Város is megüsse a mércét, és jelölést kapjon a következő viadalon. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése