2013. november 9., szombat

Rajzpályázat

Tegnap felkerült a Ciceró Blogra az Oni rajzpályázat hivatalos kiírása, és arra gondoltam, írok egy kicsit személyesebb felhívást is ezzel kapcsolatban. Egy vallomással kezdeném: mindig is kétbalkezes voltam a rajzoláshoz. Az ének-zene és a testnevelés mellett a rajz volt az a tantárgy, ami miatt sohasem kaptam kitűnő bizonyítványt az iskolában. :) Ugyanakkor mindig is nagyra becsültem, ha valaki ügyesen bánik a ceruzával, és meg tudja jeleníteni a fantáziavilágot, amit elképzelt, annak tájaival, figuráival és hangulatával együtt. Más ez, mint az írás, de a két dolog valahogy mégis rokonságban áll egymással.

És, ha már a vallomásoknál tartunk, akkor hadd folytassam ebben a szellemben: az a helyzet, hogy megkértem Gábort, az Oni szerkesztőjét, hogy én is kaphassak egy-egy másolatot a beérkező e-mailekről. Nagyon kíváncsi vagyok a pályamunkákra! :) Amikor a történetet írom, mindig látom magam előtt a szereplőket és a helyszíneket, de nem szoktam túlzottan részletes leírásokba bocsátkozni, így biztos vagyok benne, hogy minden olvasó egy kicsit másként képzeli el az Oni világát. Izgalmas lesz látni a rajzokat, amelyekből kiderül, hogy pontosan hogyan.

Mindezt azért is írtam le ide, hogy előre szóljak: csak az pályázzon, akit nem zavar, ha a rajzait felteszem ide a blogra, ugyanis ez a tervem azokkal a művekkel, amelyek megfognak. :) Ha esetleg valakinek van rá ötlete, hogy milyen fórumon kellene még hirdetni a pályázatot, hogy minél több művészetkedvelőhöz eljusson, az feltétlenül írjon nekem. Addig is remélem, hogy sokan ceruzát ragadtok, mert rengeteg gazdára váró Oni-könyvjelzőnk van ám! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése