Jutalomjáték

Egy korábbi bejegyzésben már írtam róla, hogy tavaly sikerült megnyernünk a magyar csapattal az online Világligát sógiban (World Shogi League), mégpedig az A osztályban. Most a Japán Sógi Szövetség jóvoltából a nyertes csapatok tagjai jutalomjátékot játszhatnak egy-egy profi játékos ellen, az általuk választott előnnyel.

Úgy alakult, hogy az én ellenfelem Aosima Mirai lesz, az 5 danos profi. Első olvasásra talán nem tűnik sokkal magasabbnak az ő fokozata, mint az enyém, ám valójában hatalmas a különbség: én az amatőr skálán vagyok 4 danos, ő pedig a profi skálán 5. Azok kedvéért, akik esetleg szoktak sakkozni, leírok egy összehasonlítást. Azt szokták mondani, hogy a sógiban az amatőr 1 dan nagyjából egy 1800 Élő-pontos sakkozónak felel meg, egy fokozat különbség pedig 100 Élő-pontnak. Ez azt jelenti, hogy ha úgy sakkoznék, mint ahogy sógizom, akkor nagyjából egy gyengébb mesterjelölt szintjét hoznám (2100 Élő-pont), az ellenfelem pedig egy nagymesternek felelne meg (2500 Élő-pont). A futóelőny, amit választottam, a sógiban korántsem olyan nagy előny, mint a sakkban lenne: kb. 2 fokozat, azaz 200 Élő-pont különbséget kompenzál. Ez azt jelenti, hogy még ezzel az előnnyel is nagy az esély rá, hogy ki fogok kapni. :) Aki szívesen megnézné, a 81dojo.com oldalon megteheti május 2-án, magyar idő szerint 11-kor. Minden szurkolónak örülök, de aki éppenséggel azt szeretné látni, ahogy előnyt kapok, és úgy is elvernek, az se hagyja ki a lehetőséget. :)

Home office

Amikor (2012 óta először) törölték a tokiói tavaszi kurzust, így elmaradt a japán utam, azt hittem, ennél jobban nem fog érinteni a SARS-CoV-2 terjedése. Talán nemcsak én, de sokan mások is úgy érezhették a hírek olvasásakor, hogy karantén, kijárási korlátozás, bolti rohamok és hasonlók csak más országokban fordulhatnak elő, a mi unalmas kis hazánkban nemigen. Mekkorát fordult azóta a világ! Elég sokat gondolkodtam, írjak-e egy ilyen bejegyzést; nem tudom, szükség van-e rá, mivel amúgy is ilyenek lepik el az internetet. Mégis úgy gondoltam, röviden lejegyzem ide a saját gondolataimat a témával kapcsolatban. Ha más haszna nem is lesz, később érdekes lehet újraolvasni.

Bár az órákat jó ideje távoktatásban tartjuk, egészen a múlt hét végéig még bejártam dolgozni. Csak most, a kijárási korlátozás elrendelése után döntöttem úgy (sok más munkatársammal együtt), hogy ha nem muszáj, inkább nem mászkálok, és az én munkámhoz nagyrészt nem muszáj. Érdekes érzés itthon ülni a home office-ban; a neten olvasom, hogy sokakat frusztrál ez a helyzet, terjed a depresszió. Én ennek pont az ellenkezőjét tapasztalom magamon: jó érzés folyamatosan látni a gyerekeket, játszani velük, együtt tanulni Bálinttal (szerencsére Évi és én egymást közt be tudjuk osztani az ilyen feladatokat), filmet készíteni a családról (mivel Évi most óvónőként "távoktatásban" tart tornát), és igen, órákat tartani sem rossz ilyen módon.

Hogy szokatlan, az persze tény. Ha nincs ez a helyzet, akkor valószínűleg még jó ideig (vagy talán soha) nem kerültem volna ilyen közeli ismeretségbe a Zoom és a WebEx programokkal. Elég vicces dolog az órák előtti névsorolvasás helyett mikrofonpróbát tartani ("Mindenki jól hall? XY kapcsolja ki a mikrofonját, mert kétszer hallom magam!"), és nem minden bevált módszerem működik úgy, ahogyan eddig. A legtöbb témához megvoltak már a bejáratott vázlataim, amiket saját kézzel szoktam felrajzolni a táblára, mert úgy érzem, jól kiegészítik az előadásokon bemutatott diasorokat. Modern technika ide vagy oda, ezeket képtelen vagyok egérrel reprodukálni egy virtuális "táblán". (Na jó, inkább arról van szó, hogy a vizuális ábrázolás sosem volt erős oldalam, de tollal a kezemben még tudtam valami olyat alkotni, ami éppen megütötte az átláthatósághoz szükséges minimális szintet, míg egérrel pont annyival vagyok ügyetlenebb, hogy ezt már nem tudom teljesíteni.) Így nemcsak a szemináriumokon, hanem a tutoringokon is főleg a Powerpointra támaszkodom, bőséges szóbeli magyarázattal kísérve a diákat. Az eddigi visszajelzések alapján sikerülni szokott követhető órákat tartanom, de folyamatosan gondolkodom rajta, miken tudnék változtatni, hogyan lehetne fejleszteni azon, ahogy leadom az anyagot. Valahogyan érzékelem a rejtett lehetőségeket, csak még nem igazán tudok élni velük. Az biztos, hogy egészen másképp kell dolgoznom, mint eddig, de az újdonság varázsa még nem múlt el számomra, és kifejezetten jól hat rám, miután tizenhárom évig oktattam majdnem mindig ugyanazt, majdnem mindig ugyanúgy.

A munka mellett többet olvasok, és több időm van videojátékokra is (hmm, a Witcher 3 tényleg zseniális játék). A fikcióírást most szándékosan kerülöm addig, amíg nem kapok végleges választ a kiadótól a Caladus csillagára. Ha minden jól megy, ebben az időszakban egy picit el tudok távolodni a kézirattól, így ha (amikor) megint javítanom kell rajta, frissebb szemmel tudom majd megtenni.

A home office nyilván nem fenékig tejfel, és tény, hogy szinte mindenkinek (nekem is) kiesnek bizonyos bevételek, fenyeget a közelgő gazdasági válság. Tényleg akadnak, akik megbetegedtek, vagy elveszítették a munkájukat, de a többiek számára szerintem nem annyira vészes a helyzet, mint amennyire (a facebookos kommentek alapján) az emberek hajlamosak túlreagálni. Végül is túléltük a 2008-as válságot is, nem igaz? Én úgy látom, ha az ember meglátja a home office szépségét, akkor olyan tapasztalatokkal gazdagodhat, amikre az eddigi, szokásos mederben csordogáló élet nemigen adott lehetőséget. Kívánom, hogy a blog minden olvasója pozitív szemlélettel tudja átvészelni a mostani, különös időszakot, és hogy mindannyian hasznos dolgokat tanuljunk belőle.

Megnyertük a Világligát!

A napokban került ki a végleges eredménytábla a World Shogi League, vagyis a Sógi Világliga 2019-es szezonjáról. (Itt tudjátok megnézni.) Ez egy érdekes kezdeményezés, ahol a különféle országokat erejük szerint besorolják az A, B, C vagy D osztályba, majd az adott osztályon belül háromfős csapatok játszanak egymással online partikat. Két ország párharcának lebonyolítására egy hónap áll rendelkezésre, vagyis ennyi idő alatt kell a három meccset leszervezni és lejátszani. Ez időnként érdekes helyzeteket eredményez: nem ritka, hogy az utolsó pillanatban végre sikeresen lefixált meccset valami – magyar idő szerint – egészen szokatlan időpontban kell lejátszani, de ennek a versenynek ez adja a savát-borsát.

Mivel a japán sakkban Japán számára a többi ország legyőzése nem presztízskérdés – és kihívást sem jelentene –, ők legtöbbször csak egy-két hobbicsapatot delegálnak a bajnokságra. Idén az A osztályban a fehéroroszok győzelmére fogadtak volna a legtöbben – ők az egyéni ranglista mellett az Európa-bajnokságokat is uralják az utóbbi években. Most mégis sikerült borítanunk a papírformát a magyar csapattal. Az első asztalon Abuczki Laci játszott, a másodikon én, a harmadik asztalon pedig Miszkó Alex és Puha Peti váltották egymást. A verseny kiélezett volt a legvégéig, és nem szűkölködött a meglepetésekben: amikor az első körben kikaptunk a papíron gyengébb osztrákoktól, még senki sem gondolta, hogy akár az élen is végezhetünk. Nem volt könnyű év, és mivel Laci lemondott a csapatkapitányi posztról, most először a szervezéssel kapcsolatos teendők is rám hárultak, de minden egybevetve nagyon is megérte. Remélem, 2020-ban sikerül megvédenünk a bajnoki címet. :)

A kézirat leadva (megint)

Az elmúlt egy hetet arra szántam, hogy újra végigmentem a Caladus csillaga kéziratán az elejétől, kijavítva a kisebb-nagyobb hibákat és az átírás során óhatatlanul keletkező egyenetlenségeket. Még a nyáron pontokba szedtem Gábor észrevételeit az első beküldött változathoz, és most arra is igyekeztem odafigyelni, hogy a javított szöveg mennyire teljesíti az egy-egy pontnál leírtakat. Bízom benne, hogy lényegesen jobb lett, mint az eredeti kézirat, de még túl friss ahhoz, hogy elfogulatlanul rálássak. Amint választ kaptam Gábortól, azt jelezni fogom itt, a blogon is. :)

Befejeztem az átírást!

Nem kevés időbe került, de tegnap este a regény végére értem, azaz sikerült kijavítanom a teljes kéziratot a jegyzeteim alapján. Munka közben végig azt éreztem, hogy nem lenne ez olyan nagy dolog, csak épp időm nincs rá elég. A tények azonban mást mutatnak: a kézirat 74 ezer karakterrel lett hosszabb az előző változatnál, ami engem is meglepett annak tükrében, hogy milyen sok részt töröltem belőle. Gábor, a szerkesztőm még a nyáron elküldte a felvetéseit, és nem sokkal később az alapján írtam meg a jegyzeteket a javításhoz, ami azt jelenti, hogy durván fél évembe került a teljes munka. A regényt három részre tagoltam (egy köteten belül, természetesen), ezek közül végül a második és a harmadik rész változott a legtöbbet. 

Az eddig megírt három változat közül egyértelműen ezt érzem a legerősebbnek: dolgoztam a főszereplőm, Marten hátterén és motivációin, a szereplők egymáshoz való viszonyán, a negatív karaktereken (itt behoztam egy új, remélhetőleg érdekes nézőpontot átvezető minifejezetek formájában), a feszültségépítésen, a finálén. Bízom benne, hogy ez a verzió Gábor tetszését is elnyeri majd, de erre még várnom kell egy keveset. Becslésem szerint egy hétbe fog kerülni, amíg újra végigmegyek a szövegen az elejétől, és kisimítom az átírás során óhatatlanul keletkező kisebb-nagyobb egyenetlenségeket. Itt, a blogon is megírom majd, ha leadtam a kéziratot. :)