Egy ideje sajnos kimaradtam a „Sorok mögött” blogtémákból, részben a költözés miatt, részben pedig azért, mert már a Caladus csillaga végső hajrájában tartok. (Nem, még nem fejeztem be az írást: úgy néz ki, ez a bizonyos hajrá eltart még pár hétig.) A mostani témát viszont semmiképp sem szerettem volna kihagyni: abban maradtunk, hogy érdekes anekdotákat osztunk meg az olvasókkal azzal kapcsolatban, mi minden történt a könyveinkkel, miután befejeződött a szerkesztés. Ha felsorolom, hogy tipográfia, illusztráció, tördelés, korrektúra, az elsőre elég száraznak hangzik, pedig ez az egyik legizgalmasabb szakasz a megjelenés előtt, amikor a könyv valódi formát nyer.
Nyilván a kiadótól is függ, hogy a szerző mennyire lát rá ezekre a folyamatokra; nekem a Cicerónál szerencsém volt, minden körben kikérték a véleményem. Az illusztrátorok szívébe valószínűleg nem loptam be magam: utólag kicsit zavart, hogy az
Oni első része, a
Szürke vér borítóját nehéz átfedésbe hozni a cselekménnyel, így aztán a második és a harmadik résznél ragaszkodtam hozzá, hogy konkrét jelenet kerüljön a borítóra, és minden apró részletet leleveleztem a szerkesztőmmel és az illusztrátorral. Ha valamit nem lehetett megoldani úgy, hogy szöveghű legyen, akkor inkább belenyúltam a szövegbe, hogy megfeleltessem annak, amit a borítógrafikán láttam. Gábor, a szerkesztőm szerint túlzásba vittem a dolgot – és tényleg –, de akkor úgy gondoltam, így lesz a legjobb. Ehhez képest a visszajelzések alapján az olvasók vajon melyik borítót szerették a legjobban? Hát persze, hogy az elsőt. :)
A korrektúrával kapcsolatban egy olyan sztori jut eszembe, ami talán érdekes lehet. Az utolsó rész, A bábu és a Talizmán tördelése után Gáborral észrevettük, hogy a belső címeknél (nem a mi hibánkból) több helyen „A bábú és a Talizmán” szerepel. Mondanom se kell, mennyire zavart a hosszú ú, és igyekeztem mindenhonnan kiirtani. (Mindig jól át szoktam nyálazni a betördelt változatot, mert hallani horrortörténeteket olyan könyvekről, amikből akár egy egész fejezet kimarad.) A vicces rész akkor következett, amikor a Könyvfesztiválon elmeséltem Till Katalin főszerkesztőnek, hogy ennek ellenére pár helyen megmaradt a „bábú” forma, és csak a korrektor sasszemének volt köszönhető, hogy a nyomdába kerülés előtt sikerült őket kijavítani. Katalin, aki azt hitte, én írtam így a bábu szót a kéziratban, átható pillantást vetett rám, kissé talán el is sápadt, és olyasmit motyogott, hogy „hát, ez egy problémás helyesírású szó”. Jó volt látni a megkönnyebbülést az arcán, amikor kiderült a félreértés. :)
Az Oniról ennyit tudtam sztorizgatni, de ha a – remélhetőleg – megjelenő Caladus csillaga kapcsán adódik valami vicces apróság, azt mindenképp megosztom itt a blogon. Addig is lássuk a többiek anekdotáit:
