2020. február 29., szombat

Megnyertük a Világligát!



A napokban került ki a végleges eredménytábla a World Shogi League, vagyis a Sógi Világliga 2019-es szezonjáról. (Itt tudjátok megnézni.) Ez egy érdekes kezdeményezés, ahol a különféle országokat erejük szerint besorolják az A, B, C vagy D osztályba, majd az adott osztályon belül háromfős csapatok játszanak egymással online partikat. Két ország párharcának lebonyolítására egy hónap áll rendelkezésre, vagyis ennyi idő alatt kell a három meccset leszervezni és lejátszani. Ez időnként érdekes helyzeteket eredményez: nem ritka, hogy az utolsó pillanatban végre sikeresen lefixált meccset valami – magyar idő szerint – egészen szokatlan időpontban kell lejátszani, de ennek a versenynek ez adja a savát-borsát.

Mivel a japán sakkban Japán számára a többi ország legyőzése nem presztízskérdés – és kihívást sem jelentene –, ők legtöbbször csak egy-két hobbicsapatot delegálnak a bajnokságra. Idén az A osztályban a fehéroroszok győzelmére fogadtak volna a legtöbben – ők az egyéni ranglista mellett az Európa-bajnokságokat is uralják az utóbbi években. Most mégis sikerült borítanunk a papírformát a magyar csapattal. Az első asztalon Abuczki Laci játszott, a másodikon én, a harmadik asztalon pedig Miszkó Alex és Puha Peti váltották egymást. A verseny kiélezett volt a legvégéig, és nem szűkölködött a meglepetésekben: amikor az első körben kikaptunk a papíron gyengébb osztrákoktól, még senki sem gondolta, hogy akár az élen is végezhetünk. Nem volt könnyű év, és mivel Laci lemondott a csapatkapitányi posztról, most először a szervezéssel kapcsolatos teendők is rám hárultak, de minden egybevetve nagyon is megérte. Remélem, 2020-ban sikerül megvédenünk a bajnoki címet. :)